előző nap következő nap

„...elmondom neked a való igazságot...” Dán 11,2–20

2 Most pedig elmondom neked a való igazságot: Íme, ezután még három király következik Perzsiában, majd a negyedik mindegyiknél nagyobb gazdagságra tesz szert. Amikor aztán gazdagsága révén megerősödik, mindent megmozgat majd a görög birodalom ellen. 3 De ott majd egy hős király lép fel, aki nagy hatalommal uralkodik, és azt tesz, amit csak akar. 4 Ám alig lépett fel, összeomlik a birodalma, és négyfelé osztják, a négy égtáj szerint. Nem az ő utódaira száll, és nem lesz olyan hatalmas, mint amikor ő uralkodott, mert részekre szakad a birodalma, és másoké lesz, nem az övék. 5 A déli király erős lesz, de vezérei közül egyik erősebb lesz nála, és hatalomra jut; még nagyobb hatalommal uralkodik, mint ő. 6 Évek múltával barátságot kötnek: a déli király lánya hozzámegy az északi királyhoz a jó viszony érdekében. De ezzel nem tudja megtartani hatalmát. Nem marad meg sem a király, sem a gyermeke. Az asszony pedig áldozatul esik kíséretével és fiával meg azzal együtt, aki támogatta őt abban az időben. 7 De helyébe áll egy másik hajtás az asszony gyökeréről, aki majd rátámad az északi király haderejére. Betör a várába, és kénye-kedve szerint bánik el velük. 8 Elhurcolja Egyiptomba isteneiket, bálványszobraikat és drága ezüst- és aranytárgyaikat. Így ő néhány évig békén marad az északi királytól. 9 Az ugyan betör egyszer a déli király országába, de vissza kell térnie a maga földjére. 10 Azután a fiai indítanak háborút. Nagy hadsereget gyűjtenek, amely betör, és végigzúdul az országon. Később ismét háborút indítanak, és eljutnak az erődítményig. 11 Ekkor a déli király nekikeseredve kivonul, és harcba bocsátkozik az északi királlyal. Az nagy sereget állít vele szembe, de a sereg ennek a kezébe kerül. 12 Amikor ezt a sereget elhurcolják, felfuvalkodik, és bár ezreket ejt el, hatalma nem lesz tartós. 13 Mert az északi király újabb sereget állít fel, nagyobbat az előzőnél, és néhány év múlva rátör egy jól felszerelt, nagy haderővel. 14 Abban az időben sokan támadnak a déli király ellen. A te néped erőszakos fiai is fölkelnek, hogy beteljesítsenek egy látomást, de elbuknak. 15 Mert az északi király eljön, sáncot emel, és elfoglalja a megerősített várost. A déli csapatok nem tudnak helytállni, válogatott embereinek sem lesz majd ereje az ellenállásra. 16 Támadójuk azt tesz velük, amit akar, és senki sem tud helytállni vele szemben. Így eljut az ékes földre is, mely egészen a kezébe kerül. 17 Azután arra törekszik, hogy érvényesítse hatalmát a déli király országában. Egyezséget köt vele, és leányát feleségül adja hozzá, hogy romlását okozza. De leánya nem áll mellé, és nem lesz az ő pártján. 18 Ezután a szigetek ellen fordul, és sokat elfoglal, de egy hadvezér véget vet gyalázatosságának, és nem tudja gyalázatosságát folytatni. 19 Ekkor saját országának erődjei ellen fordul, de megbotlik, elesik, és nyoma sem marad. 20 Aki az ő helyére áll, az adószedőt küld a dicső országba, de rövid idő múlva elpusztítják orvul, nem háborúban.

Bibliaolvasó Kalauz – Bölcsföldi András igemagyarázata

„...elmondom neked a való igazságot...” (2). A látomások folytatódnak, s bonyolult hatalmi harcok képei villannak fel történelmi összefüggésekben. Olvasunk hatalmakról, szétszakadt birodalmakról, baráti szövetségekről, támadásokról, háborúkról, békekötésekről. Mit szűrhetünk le mindebből? Az uralomért folyik a harc, mint mindig. A végső kérdés: az igazi uralkodó, a világ Ura kimarad ezekből a földi harcokból osztozkodásokból és csatározásokból? A történelem fényesen bizonyítja, hogy minden földi hatalom összeomlik és felbomlik. Egyedül az marad meg, aki a mindenható hatalmat gyakorolja földön és égen. Vele számolhatsz ma is!

RÉ 306 RÉ21 379

Adventi prófécia | 380 | Szent Ézsaiás így ír

„Kívánhatjátok-e a násznéptől, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény?” Lk 5,33–39

33 Ők pedig ezt mondták neki: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid pedig esznek és isznak. 34 Jézus így válaszolt: Kívánhatjátok-e a násznéptől, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény? 35 De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor azokban a napokban böjtölni fognak. 36 Mondott nekik egy példázatot is: Senki sem készít foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert így az újat is tönkretenné, és nem is illene a régihez az új ruhából való folt. 37 Újbort sem tölt senki régi tömlőbe, mert az újbor szétrepesztené a tömlőt, és kiömlene, sőt a tömlő is tönkremenne. 38 Hanem újbort új tömlőbe kell tölteni. 39 Aki már óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jó.

Az Ige mellett – Kádár Ferenc igemagyarázata

(34) „Kívánhatjátok-e a násznéptől, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény?” (Lk 5,33–39)

Itt a farizeusok és írástudók azt kifogásolják, hogy Jézus tanítványai nem tartják be a böjti napokat, hanem esznek és isznak, örvendező életet élnek. E kritikusok a kegyesség külsőségeit kérik számon Jézuson és a vele levőkön. Jézus válasza viszont a kegyesség lényegét tárja fel. Ahol jelen van a vőlegény, ott menyegző van és ünnep. Ünnepen pedig nem böjtölnek az emberek. A kultusz és az egyéni kegyesség előírásainak kényszerű követése helyett örömmel fel lehet ismerni, hogy itt van az ünnep ideje, mert eljött a vőlegény (vö. Jn 3,29). Jézus Krisztus új világot, új életet hozott, amely szétfeszíti az eddigi kereteket. Erre ő maga utal a két rövid példázatában, amelyeket az új foltról és régi ruháról, valamint az újborról és régi tömlőről mondott el… Az adventi időszak, amelyben most élünk, a megtisztulás és felkészülés ideje, de ugyanúgy az örvendezés és éneklés ideje is. Szőnyi Benjámin adventi énekével mondjuk: „Ímhol jő a Vőlegény, / lelkem, menj elébe…” (RÉ21 377. 2.) Őt várjuk, aki elfogad és megváltoztat, akinek neve Immánuel, velünk az Isten. Az Úr Jézus örömünk forrása és üdvösségünk záloga.

December 6.