„… te kegyelmes és irgalmas Isten vagy” Jón 4
1 Ez azonban nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott. 2 Így imádkozott az Úrhoz: Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még otthon voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet. 3 Most azért, Uram, vedd el az életemet, mert jobb nekem meghalnom, mint élnem! 4 Az Úr azonban ezt kérdezte: Igazad van-e, hogy haragszol?! 5 Azután kiment Jónás a városból, letelepedett a várostól keletre, készített ott magának egy kunyhót, és odaült az árnyékába, hogy lássa, mi történik majd a várossal. 6 Az Úristen pedig úgy rendelte, hogy nőjön ott egy bokor; az felfutott Jónás fölé, és árnyékot tartott a feje fölött, hogy megvédje a rosszulléttől. Jónás nagyon örült a bokornak. 7 Isten azonban úgy rendelte, hogy másnap, amint hajnalodni kezdett, megrágja egy féreg a bokrot, és az elszáradjon. 8 Amikor kisütött a nap, Isten úgy rendelte, hogy tikkasztó keleti szél támadjon. Jónás napszúrást kapott, ájuldozott, a halált kívánta magának, és azt mondta: Jobb nekem meghalnom, mint élnem! 9 Akkor Isten ezt kérdezte Jónástól: Igazad van-e, amikor haragszol e miatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig! 10 Az Úr ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. 11 Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!
Bibliaolvasó Kalauz – Kaszó Gyula igemagyarázata
A háborgásig fel tud kavarodni a lelkünk, amikor nem a mi elképzeléseink szerint alakulnak a dolgok. Ez történik Jónással is (1). Háborgásában sem hagyja azonban magára az Úr, hanem párbeszédbe bocsátkozik (2–4) vele, és elgondolkodtatva továbbvezeti (5–11) úgy, hogy az ember felülemelkedhessen a saját szempontjain, és rálásson Isten szándékára. Ez történhet velünk is.
RÉ 316 RÉ21 406
Zakariás hálaéneke | 382 | Áldott Izráelnek
„Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik.” Lk 6,37–42
37 Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. 38 Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek. 39 Példázatot is mondott nekik: Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e mindketten verembe? 40 A tanítvány nem feljebb való mesterénél; de aki teljesen felkészült, az mind olyan lesz, mint a mestere. 41 Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? 42 Hogyan mondhatod testvérednek: Testvérem, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a saját szemedben nem látod a gerendát? Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát testvéred szeméből.
Az Ige mellett – Kádár Ferenc igemagyarázata
(37) „Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik.” (Lk 6,37–42)
Ez a szakasz az emberi együttélés bizonyos kérdéseiről szól. A tanítványi körnek, illetve a gyülekezet közösségének az Úr útmutatásaira van szüksége ahhoz, hogy a mindennapok útvesztőiben eligazodjon. Így tanít Jézus az ítélkezésről, a gerenda és szálka akkor is közismert példáját felhasználva (42), és tanít a vezetés felelősségéről, valamint a mester és tanítvány kapcsolatáról (39–40). Ezek között hangzik el a megbocsátásról szóló tanítás. Mennyire fontos volt ez Jézusnak! Emlékezzünk arra, hogy a Miatyánk elmondása után csak erre az egy kérdésre tér vissza, újra hangsúlyozva fontosságát (Mt 6,14–15). A Mester talán látta, hogy tanítványai ezen a ponton mennyire elmaradtak tőle. És látja, hogy nekünk is nagyon nehéz a megbocsátás leckéje. Nem tőle való a haragtartás, a háborús feszültség fenntartása a családban, munkahelyen, más közösségekben. Nem tőle való az, amikor azt mondjuk: megbocsátok, de nem felejtek. A láng talán elalszik, de a parázs bármikor fellángolhat. A krisztusi út a megbocsátás útja. Ha erre rálépünk, azt is megtapasztaljuk, milyen jó megbocsátásban részesülni, nemcsak emberektől, hanem mennyei Atyánktól is. Ünnepre készülünk. Legyen az adventi időszak az elengedés áldott ideje!
