előző nap következő nap

„Kit küldjek el...?” Ézs 6

1 Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot. 2 Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel az arcát takarta el, kettővel a lábát takarta el, kettővel pedig repült. 3 Ezt harsogták egymásnak felváltva: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! 4 A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel. 5 Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim! 6 Ekkor odarepült hozzám egy szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. 7 Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. 8 Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! 9 Ő így felelt: Menj, és mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! 10 Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon. 11 Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak és lakatlanok nem lesznek a városok, a házak elhagyatottá nem lesznek, a föld pedig pusztává nem válik. 12 Eltávolítja az Úr az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország. 13 Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri, ahogy a csernek vagy a tölgynek a kivágás után lelegelik az új hajtásait. De egy ilyen hajtás végül szent maggá válik!

Bibliaolvasó Kalauz – Michna Krisztina igemagyarázata

„Kit küldjek el...?” (8). A jeruzsálemi templomban állt Ézsaiás, amikor elhívta őt szolgálatára Isten, vagy a mennybe ragadtatott? Nem tudjuk, de azt igen, hogy Isten különös módon szólította meg, megérintve száját, szívét, lelkét, hogy megtisztítsa, majd igéje hirdetésére küldje el őt. Nem is tud mást felelni a próféta: Itt vagyok, küldj el engem. Téged kihez küld Isten, és mikor indulsz?

RÉ 328 RÉ21 417

Ünnepre hívó korál | 410 | Jöjj, Isten népe

„Anyád és testvéreid kint állnak…” Lk 8,19–21

19 Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt. 20 Ezért tudtára adták neki: Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének. 21 Ő azonban így válaszolt: Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.

Az Ige mellett – Kádár Ferenc igemagyarázata

(20) „Anyád és testvéreid kint állnak…” (Lk 8,19–21).

Karácsonyhoz közeledve gondoljunk családunkra. Adjunk hálát azokért, akikkel együtt éljük életünket, illetve mindazokért, akikhez vérségi szálak fűznek. Hálaadásunk még nagyobb lehet, ha tudjuk, hogy ők is – velünk együtt – Jézus közelében vannak. Nagy áldás, ha hitvestársunk, gyermekeink, szüleink, testvéreink az Úréi! Ha még távol volnának, imádkozzunk megtérésükért. Jézus családja még távol van. Az Igében sokat mond a „kint” szó. Nemcsak fizikailag vannak kívül, hanem lelkileg is. Csak üzennek, hogy látni szeretnék. Jézus rámutat arra a közösségre, amely a vérségi szálaknál is erősebben kötődik hozzá. Azokat mondja családjának, anyjának, testvéreinek, akik hallgatják és megtartják Isten Igéjét. Az Úr Jézus nem értékeli le a családot, hisz még a kereszten is gondoskodott anyjáról (Jn 19,26k). Egyszersmind felértékeli azt a „családot”, amelyet az evangélium hoz létre. Ez a közösség a gyülekezet. Milyen jó, hogy később Jézus családját is ott látjuk az első keresztyén gyülekezet közösségében! Az ünnephez közeledve gondoljunk gyülekezetünkre, ahol az örök Ige összegyűjt, formál, és Krisztusban mindnyájan testvérek lehetünk. Imádkozzunk a még kint lévőkért, hogy ők is hallják meg az Úr hívását!

December 23.