előző nap következő nap

„Ezért így szól az én Uram, az Úr: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul.” Ézs 28

1 Jaj a büszke koszorúnak, melyet Efraim részegei viselnek, és a hervadó virágnak, amely ékesen díszíti őket, akik bortól mámorosak a termékeny völgyre néző hegycsúcson! 2 Küldi már az Úr az erőset, a hatalmasat. Olyan, mint a jégverés, a tomboló orkán, mint a roppant, elsöprő vizek áradata: hatalma földre terít. 3 Lábbal tiporják majd Efraim részegeinek büszke koszorúját, 4 és úgy jár majd hervadó virága, mely ékesen díszíti a termékeny völgyre néző hegycsúcson, ahogy a korai füge nyár elején: ha meglátja valaki, azonnal leszedi, és már le is nyeli. 5 Azon a napon a Seregek Ura lesz népe maradékának díszes koszorúja, ékes koronája. 6 Ő lesz az igazság lelke azokban, akik igazságot szolgáltatnak, és a hősi erő azokban, akik visszaverik a városkapu ellen támadókat. 7 De ezek is tántorognak a bortól, támolyognak az italtól. Papok és próféták tántorognak az italtól, megzavarodtak a bortól! Támolyognak az ital miatt, tántorognak, amikor látomásuk van, dülöngélnek erre-arra, amikor ítéletet hoznak. 8 Minden asztalt beborít a hányás, nem maradt tiszta hely a sok okádástól! 9 Kit akar ez tudományra tanítani? Kivel akarja a kijelentést megértetni? Akiket most választottak el az anyatejtől? Akiket most vettek le az anyamellről? 10 Ez a parancs, az a parancs, ez a szabály, az a szabály, itt egy kicsi, ott egy kicsi! 11 Ezért majd dadogó ajakkal és érthetetlen nyelven fog beszélni ezzel a néppel az, 12 aki ezt mondta nekik: Itt van a nyugalom, adjatok nyugalmat a megfáradtaknak! Itt van a felüdülés! – De nem akartak hallgatni rá. 13 Azért nekik ez lesz az Úr igéje: Ez a parancs, az a parancs, ez a szabály, az a szabály, itt egy kicsi, ott egy kicsi, hogy jártukban hanyatt essenek, összetörjék magukat, és csapdába essenek! 14 Ezért halljátok az Úr igéjét, ti, csúfolódók, akik uralkodtok ezen a népen Jeruzsálemben! 15 Ti ezt mondtátok: Szövetségre léptünk a halállal, szerződést kötöttünk a holtak hazájával. Ha megjön az elsöprő áradat, nem ér el bennünket, mert a hazugság lesz az oltalmunk, a hamisság a rejtekhelyünk. 16 Ezért így szól az én Uram, az Úr: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el! 17 A törvényt teszem akkor zsinórmértékké, és az igazság lesz majd a mérce. Jégeső söpri el az oltalmazó hazugságot, és víz árasztja el a rejtekhelyet. 18 Felbomlik a halállal kötött szövetségetek, és szerződésetek érvényét veszíti a holtak hazájával. Ha megjön az elsöprő áradat, elborít benneteket! 19 Valahányszor megjön, elragad titeket. Mert megjön minden reggel, sőt nappal is, éjjel is. Akkor a folytonos rettegés majd megérteti veletek a kijelentést! 20 Mert rövid lesz az ágy, nem tudtok kinyújtózni, kicsi lesz a takaró, nem tudtok beburkolózni. 21 Mert fölindul majd az Úr, mint a Perácím-hegyen, haragra gerjed, mint a gibeóni völgyben. Véghezviszi tettét, szokatlan tettét, elvégzi munkáját, rendkívüli munkáját. 22 Most azért ne csúfolódjatok, mert még szorosabbak lesznek bilincseitek! Hallottam, hogy az Úr, a Seregek Ura elhatározta az egész ország pusztulását. 23 Figyeljetek, halljátok meg szavamat, ügyeljetek, halljátok meg beszédemet! 24 Mindig csak szánt a szántóvető, amikor vetni készül? Tán csak barázdálja és boronálja földjét? 25 Nem úgy van-e, hogy ha elegyengette felszínét, kaprot hint vagy köményt szór, vagy vet sorban búzát vagy árpát a kijelölt földbe, a szélére pedig tönkölyt? 26 Így szoktatta őt rendre, erre tanította Istene. 27 Mert nem cséplőszánnal csépelik a kaprot, és nem cséplőhengerrel nyomtatják a köményt, hanem bottal verik ki a kaprot, és pálcával a köményt. 28 Talán szétzúzzák a kenyérgabonát? Nem csépelik azt vég nélkül; ha rá is hajt az ember cséplőhengerével és lovaival, mégsem zúzza szét. 29 Ez is a Seregek Urától származik. Csodálatos a terve, hatalmasan hajtja végre.

Bibliaolvasó Kalauz – Fónagy Miklós igemagyarázata

„Ezért így szól az én Uram, az Úr: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul” (16). A sok jogos ítélet után Isten egy utolsó lehetőséget kínál a folyton visszaeső népnek. Ad egy olyan szegletkövet, melyre biztonságosan lehet két irányban is falat húzni. Ezen az alapkövön egy felirat is van: „Aki hisz, az nem menekül el”. Isten a sok-sok ítélet után kegyelmet hirdet. Viszont csak hit által van esély a megmenekülésre. Ez lesz az újszövetségi folytatás: „Nektek, a hívőknek drága kincs...” (1Pt 2,7)

RÉ21 118 RÉ 118

Zsoltár vasárnapra | 45 | Egy szép dolgot hoz elő az én szívem

„A test lámpása a szem.” Lk 11,33–36

33 Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot. 34 A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét. 35 Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen! 36 Ha tehát az egész tested világos, és nincsen benne semmi sötétség, akkor olyan világos lesz az egész, mint amikor a lámpás megvilágít téged a fényével.

Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata

(34) „A test lámpása a szem.” (Lk 11,33–36)

Jézus Krisztus azért jött közénk, hogy a világ világossága (Jn 8,12) legyen, aki nem rejti „véka alá” jelenlétét, bűnbánatra hívó szavát (33). Aki e hívó szó elől elzárkózik, e világosság elől zárkózik el. Ha a test lámpása valóban a szem (34), és van bennünk „belső világosság” (35), akkor képeseknek kellene lennünk arra, hogy felismerjük Krisztust, és ezzel elnyerjük azt a belső világosságot, amely egész életünket átformálja. Ha viszont sötétségben botorkálunk, ez a mi gonoszságunk jele. Szemünknek, e fontos érzékszervünknek, „tisztának” kell maradnia. A „tiszta” annyit jelent: ép, sértetlen, „hibátlan”, mint az Istennek felajánlott áldozati állat. A szem azért a „test” (= a személyiség) lámpása, mert ezzel látjuk meg az „Atya egyszülöttjének”, a világba eljött Jézus Krisztusnak a dicsőségét (Jn 1,14). A bennünk lévő világosság is Istentől jön, amint ezt az Ószövetség is vallja: „Az ember lelke az Úrtól kapott mécses” (Péld 20,27). A „tiszta szem” ellentéte nem az egészséges, hanem a „gonosz” szem. Vagyis elzárkózhatunk a világosság elől, megtehetjük, hogy nem engedjük be az életünkbe, és pincemélyi sötétségben élünk, de ezáltal a „testünk”, vagyis egész személyiségünk gonosszá válik (35). Aki Krisztust követi, az nem járhat sötétségben (Jn 8,12). Részleges, időszakos tanítványság nincs.

Január 14.