„De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme a tenyerembe véstelek be...” Ézs 49
1 Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli nemzetek! Már az anyaméhben elhívott engem az Úr, születésemtől fogva emlegeti nevemet. 2 Éles karddá tette számat, keze ügyében tartott engem. Hegyes nyíllá tett, tegzébe dugott engem. 3 Ezt mondta nekem: Szolgám vagy, Izráel, rajtad mutatom meg dicsőségemet! 4 Én azonban ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél. 5 Most pedig ezt mondja az Úr – aki már az anyaméhben szolgájának teremtett, hogy visszavezessem hozzá Jákóbot, és köréje gyűjtsem Izráelt, mert nagyra becsül engem az Úr, és Istenemnél megvan rá az erőm –, 6 ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A népek világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig. 7 Ezt mondja az Úr, Izráel megváltója, Szentje annak, akit megvetnek az emberek, akit utálnak a népek, aki a zsarnokok szolgája: Királyok kelnek föl, ha meglátnak, és fejedelmek borulnak le az Úrért, aki hűséges hozzád, Izráel Szentjéért, aki kiválasztott téged. 8 Ezt mondja az Úr: A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján megsegítelek. Megőrizlek és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy te állítsd helyre az országot, és oszd szét az elpusztult örökséget. 9 Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! A sötétségben levőknek: Gyertek a napvilágra! Útközben lesz mit enniük, még a kopár hegyeken is lesz legelőjük. 10 Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez. 11 Utat készítek a hegyeken át, és feltöltik majd az országutakat. 12 Ezek itt messze földről jönnek, azok észak és nyugat felől, amazok meg Színím földjéről! 13 Ujjongjatok, egek, vigadozz, föld, ujjongásba törjetek ki, hegyek! Mert megvigasztalja népét az Úr, és megkönyörül az elesetteken. 14 De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram! 15 Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! 16 Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid. 17 Fiaid hozzád sietnek, pusztítóid és rombolóid pedig kivonulnak belőled. 18 Emeld föl a tekintetedet, és nézz körül: mindnyájan összegyűltek, eljönnek hozzád. Életemre mondom – így szól az Úr –, hogy ékszerként veszed föl valamennyit, magadra aggatod őket, akár egy menyasszony! 19 Feldúlt országod pusztán heverő romjai még szűkek lesznek az ott lakóknak, mert eltávoznak pusztítóid. 20 Majd mondják még neked gyermekeid, akiktől meg voltál fosztva: Szűk nekem ez a hely, menj odébb, hadd telepedjek ide én is! 21 Így töprengesz akkor majd magadban: Ki szülte ezeket? Hiszen én gyermektelen és meddő voltam, fogságban éltem, száműzötten. Ki nevelte ezeket? Hiszen én egyedül maradtam: honnan valók hát ezek? 22 Ezt mondja az én Uram, az Úr: Intek kezemmel a népeknek, jelt adok a nemzeteknek, és ölben hozzák haza fiaidat, leányaidat pedig vállukra emelve. 23 Királyok lesznek a gondviselőid, főrangú feleségeik a dajkáid. Földre borulnak előtted, és lábad porát nyaldossák. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak. 24 El tudod-e venni a zsákmányt a harcostól, elszökhetnek-e az erőstől a foglyok? 25 Igen! – ezt mondja az Úr. A harcostól is el lehet venni a foglyokat, és az erőstől is elszökhet a zsákmány. Perlőiddel én fogok perelni, és fiaidat megszabadítom. 26 Elnyomóiddal megetetem saját húsukat, megrészegednek saját vérüktől, mint az édes bortól. Akkor majd megtudja minden ember, hogy én, az Úr vagyok a te szabadítód, és a te megváltód Jákób Erőssége.
Bibliaolvasó Kalauz – Sipos-Vizaknai Gergely igemagyarázata
„De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme a tenyerembe véstelek be...” (15–16). Elhagyott engem az Úr? Én nem vagyok a helyemen nélküle! Jézus azért jött, hogy a helyemre kerüljek őbenne. A legszorosabb emberi kapcsolat az anyai szeretet. Ha mégis előfordulna, hogy egy édesanya megfeledkezik gyermekéről, az nem fordul elő, hogy az Úr megfeledkezik rólad. Jézus Krisztus véres tenyerének húsába szöggel véste be a nevedet! Megtérésre indít-e téged Isten jósága?
RÉ21 147 RÉ 147 • IÉ Mt 9,9–13 • Zsolt 147
Jézus Krisztus messiási küldetése | 233 | Eljött hozzánk az üdvösség
Heti zsoltárének | 77 | Az Istenhez az én szómat
„Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat.” Lk 15,1–7
1 A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. 2 A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük. 3 Ő ezt a példázatot mondta nekik: 4 Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? 5 És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, 6 hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. 7 Mondom nektek, hogy ugyanígy egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre.
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd igemagyarázata
(6) „Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat.” (Lk 15,1–7)
Jézust vámszedők hallgatták, bűnösök gyülekeztek hozzá. Az ilyen illetlen társaság nem nyerte el a farizeusok és írástudók tetszését. Ekkor hangzott el ez a furcsa, érthetetlen példázat – a kilencvenkilenc az egyhez. Tényleg otthagyja a pásztor a kilencvenkilencet? Ha romantikától mentesen olvassuk, arra gondolunk: a pásztor talán hátrahagyja nyáját, de nem hagyja őrizetlenül; elmegy, mások gondjaira bízza a kilencvenkilencet. Vagy mégis hátrahagyta őket, felügyelet nélkül? Mi nem kockáztatunk ekkorát egyetlenért, inkább leírjuk a veszteséget. De a mi pásztorunk, a jó, ilyen abszurd dolgokat tesz. Vajon mire gondolt Jézus? A fáradhatatlan pásztort akarta elénk állítani, aki megy az egy után, míg a többiek pihennek a nyáj többi része mellett? Lehet, erre gondolt, és ez fontos nekünk, mert csak így értjük meg: egyetlen pillanatra sem vagyunk magunkra hagyva. A mi Urunk nem hagyja hátra, veszélyek között, hanem aggódó szeretettel keresi az övéit. Vagy csak az egy számít, a kilencvenkilenc akár pusztulhat is? Ha erre gondolunk, az üzenet nem csorbul: Istennek fontos az elveszett. E példázat nem a kilencvenkilencről szól, hanem az egyről és a pásztorról. Azt pedig, hogy mennyire fontos az egy, csak akkor fogom fel, ha egyszer már megtapasztaltam: Isten lehajolt hozzám, értem.
