előző nap következő nap

„Ezt mondja az Úr, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell.” Ézs 48

1 Halljátok meg ezt, Jákób háza, akiket Izráelről neveztek el, és akik Júdától származtok, akik az Úr nevére esküsztök, és Izráel Istenét emlegetitek, de nem híven és nem igazán! 2 A szent városról nevezik magukat, és Izráel Istenére támaszkodnak, akinek Seregek Ura a neve. 3 A korábbiakat már régen kijelentettem, az én számból jöttek ki, én hirdettem azokat. Hirtelen véghezvittem, bekövetkeztek. 4 Tudom, hogy makacs vagy, vasból vannak nyakadban az inak, a homlokod pedig érc, 5 ezért jelentettem ki neked már régen, mielőtt bekövetkezett, már meghirdettem, nehogy azt mondhasd: Bálványom tette ezt, bálványszobrom parancsára történt. 6 Te hallottad és láthattad mindezt, és mégsem tanúskodtál róla! De mostantól fogva új dolgokat hirdetek neked, rejtett dolgokat, melyekről még nem tudsz. 7 Most teremtem őket, nem pedig régen, ezelőtt nem hallottatok róluk; nem mondhatod, hogy tudtál róluk. 8 Nem hallottad, nem is tudtad, sohasem volt nyitva a füled. Tudtam én, hogy milyen hűtlen vagy, születésed óta hitszegőnek hívnak. 9 Csak nevemért tűrtem ilyen sokáig, dicsőségemért fékeztem magam, és nem pusztítottalak el. 10 De megolvasztottalak, mint az ezüstöt, a nyomorúság kohójában próbára tettelek. 11 Önmagamért, önmagamért cselekszem, hogy engedhetném, hogy gyalázzanak? Nem adom másnak dicsőségemet! 12 Hallgass rám, Jákób! Izráel, akit elhívtam! Én vagyok az első, az utolsó is én vagyok! 13 Hiszen az én kezem vetett alapot a földnek, az én jobbom feszítette ki az eget. Ha szólítom őket, mind előállnak. 14 Gyűljetek össze mind, és hallgassatok ide! Ki mondta meg közülük azt, hogy akit az Úr szeret, az hajtja végre akaratát Babilonban, és az szerez érvényt hatalmának a káldeusok között?! 15 Én, én mondtam meg, aztán el is hívtam; vezetem őt, hogy útján sikerrel járjon. 16 Jöjjetek ide hozzám, halljátok meg ezt! Régen sem beszéltem rejtélyesen, és mióta ez történik, én jelen vagyok. Most pedig az én Uram, az Úr elküldött engem, és lelkét adta nekem. 17 Ezt mondja az Úr, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. 18 Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Akkor folyamként áradna rád a jólét, a tenger hullámaihoz hasonlóan az igazság. 19 Annyi utódod lenne, mint tenger partján a homok, méhed gyümölcse annyi, mint a homokszemek: Nevét nem törölnék ki, és nem veszne ki előlem. 20 Menjetek ki Babilonból, fussatok ki a káldeusok közül! Ujjongó hangon mondjátok el, hirdessétek és terjesszétek a föld határáig! Mondjátok: Megváltotta az Úr szolgáját, Jákóbot! 21 Nem szomjaznak, amíg a pusztán át vezeti őket. A kősziklából vizet fakaszt nekik, megnyitja a kősziklát, és víz ömlik belőle. 22 A bűnösöknek nincs békességük! – mondja az Úr.

Bibliaolvasó Kalauz – Riskóné Fazekas Márta igemagyarázata

Isten oda vezeti vissza népét, ahonnan valamikor indultak. Az Ábrahámnak adott ígérethez (19), a pusztai vándorlás emlékéhez (21), gyermekségük és néppé formálásuk kezdeti időszakához. Isten gyakran emlékeztet bennünket is a múltbeli kegyelemre, hogy abból erősítsen meg a jövő engedelmességére. Hallom-e, értem-e, amikor ezt teszi?

RÉ21 779 RÉ 123

Zsoltár vasárnapra | 5 | Úr Isten, az én imádságom

„Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” Lk 14,25–35

25 Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt: 26 Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom. 27 Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom. 28 Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig? 29 Nehogy – miután alapot vetett, de nem tudta befejezni – gúnyolni kezdje mindenki, aki látja, 30 és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni. 31 Vagy ha egy király elmegy, hogy harcba bocsátkozzék egy másik királlyal, vajon nem ül le előbb, és nem tart tanácsot arról, hogy szembeszállhat-e tízezer élén azzal, aki húszezerrel jön ellene? 32 Mert ha nem, akkor követséget küld, amikor az még távol van, és megkérdezi a békefeltételeket. 33 Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, az nem lehet az én tanítványom. 34 Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni? 35 Sem a földre, sem a trágyadombra nem való: tehát kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja!

Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd igemagyarázata

(27) „ Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14,25–35)

Senki sem szeret keresztet cipelni. Ha más hordozza a mi keresztünket, könnyít terheinken, azt annál inkább. Krisztus engedelmesen felvette a saját keresztjét, így a miénk lényegesen könnyebbé vált, ami kétségkívül jó hír. Jézus szavai azonban azt rögzítik, hogy az ő követésének ára van. „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom” (26). Hogy lehet ilyet mondani? – kérdezzük felháborodottan. A család ellen nem beszélhet senki! Szó sincs arról, hogy Jézus fel akarta rúgni a család kötelékét, ő még a kereszten is az anyjára gondolt (Jn 19,26). A tanítványság egész életünk átformálását jelenti, ami kihat elemi kapcsolatainkra is. Mindannyiunk élete kötelességek, kötelezettségek, elvárások, sokféle lojalitás hálójában helyezkedik el. Amiről Jézus beszél, az a sorrend felfedezése, a fontos és a másodlagos dolgok megkülönböztetése. Úgy mérlegelj, mintha házat építenél; tudd, hogy döntésed mivel jár. Így kerülhető el, hogy a tanítvány ízevesztett sóként végezze. Ahogy a sónak annyi a dolga, hogy ízt adjon, úgy a tanítvány is csak akkor ér valamit, ha azt teszi, amire elhívást kapott. Ha nem hirdetem és élem meg Isten országa jó hírét, semmire sem vagyok való már.

Február 4.