„Bízd az Úrra dolgaidat...” Péld 16
1 Az emberi értelem tervezget, de az Úr adja meg, hogy mit mondjon a nyelv. 2 Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr megvizsgálja a lelkeket. 3 Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid. 4 Mindent rendeltetésének megfelelően készített az Úr, még a bűnöst is: a veszedelem napjára. 5 Utál az Úr minden fölfuvalkodott szívűt: kezet rá, hogy nem marad büntetlen! 6 Szeretettel és hűséggel jóvá lehet tenni a bűnt; az Úrnak félelme távol tart a rossztól. 7 Akinek életútját kedveli az Úr, azt még ellenségeivel is összebékíti. 8 Jobb az igaz úton szerzett kevés, mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem. 9 Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását. 10 Kijelentés hangzik a király ajkáról: nem szabad téves ítéletet mondania. 11 Az Úré az igaz mérleg és mérőserpenyő, az ő művei a zacskóban tartott súlyok. 12 Utálniuk kell a királyoknak a bűnös tetteket, mert igazság teszi szilárddá a trónt. 13 A királyoknak kedves az igaz szó, és szeretik azt, aki őszintén beszél. 14 A király haragja a halál követe, de a bölcs ember kiengeszteli azt. 15 A király arcának ragyogása éltet, jóakarata olyan, mint a tavaszi esőt hozó felleg. 16 Mennyivel jobb bölcsességet szerezni, mint aranyat, és értelmet szerezni, mint színezüstöt! 17 A becsületes emberek útja kikerüli a veszélyt, életét tartja meg, aki útjára vigyáz. 18 Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság. 19 Jobb szelíd lelkűnek lenni az alázatosok közt, mint zsákmányon osztozni a gőgösök közt. 20 Aki megérti az igét, annak jó dolga lesz, és boldog az, aki bízik az Úrban. 21 A bölcs szívűt értelmesnek nevezik, a nyájas ajkak gyarapítják a tudást. 22 Élet forrása az értelem annak, akinek van, de a bolondot még inteni is bolondság. 23 A bölcs szívű értelmesen beszél, és ajkával is gyarapítja a tudást. 24 Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek. 25 Van út, amely az ember előtt egyenesnek látszik, de végül a halálba vezet. 26 A munkás önmagáért fáradozik, mert szája kényszeríti rá. 27 A mihaszna ember gonoszul áskálódik, és ajka olyan, mint a perzselő tűz. 28 Az álnok ember viszályt támaszt, a rágalmazó szétválasztja a barátokat is. 29 Az erőszakos ember rászedi felebarátját, és nem a jó úton vezeti. 30 Aki behunyja szemét, álnokságot tervez, aki összeszorítja ajkát, gonoszságot hajt végre. 31 Ékes korona az ősz haj, az igazság útján található. 32 Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít. 33 Az ember végzi a sorsvetést, de mindig az Úrtól való a döntés.
Bibliaolvasó Kalauz – Némethné Balogh Katalin igemagyarázata
Országunk jövője attól függ, hagyjuk-e, hogy Isten irányítson és megvizsgáljon, amikor szükséges. Miközben tervezgetjük életünket, a vágyaink befolyásolnak, ezért inkább bízzuk Istenre a döntést. Ez a titka annak, hogy személyes életünk, nemzetünk jó irányban haladjon. Keressük, kérjük az Istenben való bizalom helyét ma is. Ígéretünk van arra, hogy ez boldogságot hoz az életünkbe és az országunkba (20). „Bízd az Úrra dolgaidat...” (3).
RÉ21 641 RÉ Himnusz • Zsolt 124
Bűnbánati zsoltár | 186 | Mélységből hozzád kiáltunk
„Versengés is támadt közöttük…” Lk 22,24–30
24 Versengés is támadt közöttük, hogy melyikük a legnagyobb. 25 Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. 26 Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. 27 Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. 28 Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben, 29 és én örökségül adom nektek az országot, ahogyan az én Atyám is nekem adta azt; 30 hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és trónszékekbe ülve ítéljétek Izráel tizenkét törzsét.
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata
(24) „Versengés is támadt közöttük…” (Lk 22,24–30)
A legbelsőbb tanítványi kör, amely a páskavacsorát családi közösségként üli meg, kénytelen szembesülni azzal, hogy közöttük ül a „veszedelem fia” is (Jn 17,12). Riadtan kérdezgették hát: ki volna az? De a következő pillanatban már az elsőségért vetélkednek! Rangvita már korábban is volt közöttük (9,46), de azt még – úgymond – a csúcson folytatták le, amikor mindenki ámuldozott Isten nagyságán, és Jézus szavait sem értették a bekövetkezendő szenvedésekről. Most azonban ezzel a vitával mintha Jézusnak is bizonyítani akarnának. A legnagyobb (az első) nem lehet áruló. Az evangélista sajátos szóval írja le ezt a vitatkozást (versengés), és Pál is ugyanezt a kifejezést használja, amikor az úrvacsorázás összefüggésében feddi a torzsalkodó korinthusiakat (1Kor 11,16). A Júdást leleplező szó felszakítja bennük ezt a rejtett hajlamot. Jézus tételbeszéde az uralkodókról és a szolgákról, az elsőségről és a szolgálatról nem egyszerű példálózás, s még kevésbé politikai kalkulus, hiszen összegzésképpen magára mutat: ő az, aki ott szolgál közöttük, ő a legkisebb – vagyis a legnagyobb. Jézus-követésünk örökös próbája, hogy a „legkisebb”-hez maradjunk hűek, akkor lesz örökségünk az ő országában.
