„A magvető az igét veti.” Mk 4,1–20
1 Ismét tanítani kezdett a tengerparton, és igen nagy sokaság gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren maradt; az egész sokaság pedig a tengerparton volt. 2 Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben: 3 Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni, 4 és történt vetés közben, hogy némely mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták. 5 Némelyik pedig a köves helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben; 6 amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. 7 Más része a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem hozott termést. 8 A többi pedig a jó földbe esett, és mikor kikelt, és szárba szökkent, termést hozott: egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is. 9 Majd hozzátette: Akinek van füle a hallásra, hallja! 10 Amikor egyedül maradt, a körülötte lévők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról. 11 Jézus így szólt hozzájuk: Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik, 12 hogy látván lássanak, de ne ismerjenek, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak. 13 Azután így szólt hozzájuk: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? 14 A magvető az igét veti. 15 Az útfélre esett mag: azok, akiknek hirdettetik az ige, de amikor hallgatják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét. 16 A köves helyre vetett mag: azok, akik amikor hallgatják az igét, azonnal örömmel fogadják azt, 17 de nem gyökerezik meg bennük, ezért állhatatlanok, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal elbuknak. 18 Megint más a tövisek közé vetett mag: ezek azok, akik meghallják az igét, 19 de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása benövi és megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést. 20 A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.
Bibliaolvasó Kalauz – Balla Péter igemagyarázata
„A magvető az igét veti” (14). Jézus volt az a magvető, aki Isten Országának és az üdvösségnek a jó hírét elhozta nekünk. Megváltásunkat ő maga szerezte meg halála és feltámadása által! A mi bizonyságtételünknek ezért már őróla kell szólnia, és ne keserítsen el bennünket, hogy van, amikor ez eredménytelennek látszik. Ő gondoskodik arról, hogy jó földbe hulljon az igehirdetés magva, és sok gyümölcsöt teremjen (20).
RÉ21 549 RÉ 377
Húsvéti ének | 514 | Győzelmet vettél, ó, Feltámadott!
„Ezekre is ugyanúgy sorsot vetettek, mint testvéreikre, Áron fiaira...” [a lévitákra] 1Krón 24,20–31
20 Lévi többi fiai voltak: Amrám fia volt Súbáél, Súbáél fia volt Jehdejá. 21 Rehabjától származott Jissijjá, Rehabjá első fia. 22 Jichártól származott Selómót, Selómót fia volt Jahat. 23 Hebrón fiai voltak: az első Jerijjá, a második Amarjá, a harmadik Jahazíél, és a negyedik Jekamám. 24 Uzzíél fia volt Míká, Míká fia Sámír. 25 Míká testvére Jissijjá volt, Jissijjá fia pedig Zekarjá. 26 Merárí fia volt Mahlí és Músí. Jaazijjá fia Benó volt. 27 Merárí fiai voltak: fiától, Jaazijjától származott Sóham, Zakkúr és Ibrí. 28 Mahlítól származott Eleázár. Neki nem voltak fiai. 29 Kístől származott Jerahmeél, Kís fia. 30 Músí fiai voltak: Mahlí, Éder és Jerímót. Ezek a léviták, családjaik szerint. 31 Ezekre is ugyanúgy sorsot vetettek, mint testvéreikre, Áron fiaira, Dávid király, Cádók és Ahímelek, továbbá a papok és a léviták családfői jelenlétében; a családfőkre ugyanúgy, mint legkisebb testvérükre.
Az Ige mellett – Vassné Baki Ilona igemagyarázata
(31) „Ezekre is ugyanúgy sorsot vetettek, mint testvéreikre, Áron fiaira...” [a lévitákra] (1Krón 24,20–31)
Kik a léviták? Jákób fiának, Lévinek a leszármazottai, speciális helyzetük van Izráel törzsei közt. „Íme, én magam vettem ki a lévitákat Izráel fiai közül minden elsőszülött helyett, aki anyja méhét megnyitja Izráel fiai között: legyenek azért a léviták az enyéim.” (4Móz 3,12) Létük emlékeztet az egyiptomi szabadulásra, a 10. csapásra. Feladatuk volt – a papság vezetésével – a szent sátor, később a templom és minden tárgyának karbantartása, ők voltak a „technikai munkatársak”, a papság segítői. Nehéz fizikai munkát is végeztek. Az ország fölosztása után nem kaptak külön földterületet, nem részesültek örökségben. Dávid már húszéves koruktól szolgálatba állította őket. (Szolgálatuk 30–50 éves korukig terjedt.) Fizetségük Izráel népének adományaiból a tized volt. Az „enyém vagy” állapotának megélése egyszerre jelenti Isten védelmező, megtartó szeretetének biztonságát, másrészt – minthogy a tized befizetése több tényezőtől függött – egzisztenciális kiszolgáltatottságot is. Elhívásuk, életük, szolgálatuk példa arra, hogy lehetséges aggodalmaskodás nélkül, hitből élni. Jézus erre int bennünket is (Mt 6,21–34). „Ki mindent szent kezébe tett, / Az nem fövényre épített” (741.é.)
