„Ne félj, csak higgy!” Mk 5,21–43
21 Amikor Jézus ismét átkelt hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré, ő pedig a tenger partján maradt. 22 Akkor jött egy zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva őt, lába elé borult, 23 és esedezve kérte: A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon. 24 Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság követte őt, és tolongott körülötte. 25 Egy asszony pedig, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, 26 sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét rájuk költötte ugyan, mégsem látta semmi hasznát, hanem még rosszabbul lett; 27 amikor hallott Jézusról, eljött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját, 28 mert így gondolkodott: Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok. 29 Azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy meggyógyult a bajából. 30 Jézus azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: Ki érintette meg a ruhámat? 31 Tanítványai így feleltek: Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: Ki érintett meg engem? 32 Jézus körülnézett, hogy lássa, ki tette ezt. 33 Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. 34 Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges! 35 Még beszélt Jézus, amikor emberek érkeztek a zsinagógai elöljáró házától, és ezt mondták: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert? 36 Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy! 37 És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. 38 Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat, 39 bement, és így szólt hozzájuk: Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik. 40 Erre kinevették; de ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. 41 Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel! 42 A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. 43 Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának.
Bibliaolvasó Kalauz – Kun Ágnes Anna igemagyarázata
Mind a leánya életéért könyörgő apa, mind a kitaszított, de gyógyulásában bízó asszony leborul Jézus előtt. Leborulni azt jelenti, hogy megalázom magam. Felismerem, hogy a másik nagyobb nálam, elismerem a hatalmát, és beismerem a magam kicsiny és méltatlan voltát. Jézus pedig nem sajnálja az időt a személyes kapcsolatra. Ahogy megállt, hogy beszéljen az asszonnyal, úgy beszél velünk is, ha ilyen hittel fordulunk hozzá. A Jairusnak mondott buzdítás pedig minden napunk támasza lehet: „Ne félj, csak higgy!” (36).
RÉ21 602 RÉ 416
Hálaének | 795 | Szólj, boldog hálaének
„…megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot.” 1Krón 28,1–10
1 Dávid összegyűjtötte Jeruzsálembe Izráel összes főemberét, a törzsek vezetőit, a király szolgálatára álló csapatok parancsnokait, az ezredeseket, a századosokat, a király és fiai minden vagyonának és jószágának a kormányzóit, az udvarnokokkal, a testőrökkel és az összes kiváló vitézzel együtt. 2 Ekkor fölállt Dávid király, és így szólt: Hallgassatok meg, testvéreim és népem! Én magam szerettem volna házat építeni az Úr szövetségládájának, Istenünk lába zsámolyának az elhelyezésére. Elő is készítettem az építést. 3 De Isten így szólt hozzám: Nem építhetsz házat az én nevem tiszteletére, mert háborúskodó ember voltál, és sok vért ontottál. 4 Mégis engem választott ki Izráel Istene, az Úr atyám egész háza népéből, hogy Izráel királya legyek mindvégig. Mert Júdát választotta ki a fejedelemségre, Júda házából pedig az én atyám háza népét, apámnak a fiai között pedig bennem telt öröme, hogy egész Izráel királyává tegyen. 5 Valamennyi fiam közül – pedig az Úr sok fiút adott nekem – Salamon fiamat választotta ki, hogy ő üljön az Úr királyságának a trónjára Izráelben. 6 És ezt mondta nekem: Fiad, Salamon építi majd föl házamat és udvaraimat, mert kiválasztottam őt, hogy fiam legyen, én pedig atyja leszek. 7 Örökre megszilárdítom királyságát, ha állhatatosan teljesíti parancsolataimat és törvényeimet, ahogyan eddig tette. 8 Most azért egész Izráelnek, az Úr gyülekezetének a szeme láttára és Istenünk füle hallatára mondom: Tartsátok meg és kutassátok Isteneteknek, az Úrnak minden parancsolatát, hogy birtokotokban maradjon ez a jó föld, és örökségül hagyhassátok utódaitokra örökre! 9 Te pedig, fiam, Salamon, ismerd meg atyád Istenét, és szolgálj neki teljes szívvel és készséges lélekkel, mert megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot. Ha keresed, megtalálhatod. De ha elhagyod őt, akkor félreállít téged végleg. 10 Lásd meg azért, hogy téged választott ki az Úr, hogy házat építs szentélyül. Légy hát erős, és készítsd el!
Az Ige mellett – Vassné Baki Ilona igemagyarázata
(9) „…megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot.” (1Krón 28,1–10)
Dávid őszintén vall arról, hogyan értékeli saját királyságát, és miért nem ő, hanem Salamon teljesíti be az ő nagy álmát és vágyát. Ez a nyilvános vallomás és számadás testvéri közösségben történik. A nép vezetőit testvéreiként szólítja meg, nem alattvalókhoz szól, nem az uralkodó fölényével és hatalmával beszél, hanem testvérként és munkatársként tekint a körülötte állókra, a vezető emberekre. Ebben a megszólításban alázat van. E tény önmagunkkal is szembesít: miként éljük meg a vezető és vezetett kapcsolatainkat? A király tudja, egyedül Isten döntése és választása, „hogy Izráel királya legyek mindvégig” (4). A kiválasztottság megélésének feltétele is van: „…ismerd meg atyád Istenét, és szolgálj neki teljes szívvel és készséges lélekkel… De ha elhagyod őt, akkor félreállít téged végleg.” (9) Az Úr átvilágít, mindent lát, mindent megvizsgál. Ez az isteni mindent látás és mindent tudás: félelmetes. De az egymást szeretők számára az elfogadottság, a szeretettség öröme és békessége. Isten gyermekeiként reménykedhetünk az ő változatlan hűségében és szeretetében. Ez a bűnbánatra jutott tékozló fiú reménysége.
