„...mindent beledobott, amije csak volt...” Mk 12,35–44
35 Amikor Jézus a templomban tanított, ezt kérdezte: Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus Dávid Fia? 36 Maga Dávid mondta a Szentlélek által: „Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobb kezem felől, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet.” 37 Ha maga Dávid mondja őt Urának, akkor hogyan lehet a Fia? A nagy sokaság szívesen hallgatta őt. 38 Tanítás közben így szólt Jézus: Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken, 39 szeretnek a főhelyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon; 40 felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak: ezekre súlyosabb ítélet vár. 41 Jézus pedig leült a templomi persellyel szemben, és nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, 42 egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz a legkisebb pénzt. 43 Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. 44 Mert mindannyian a fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije csak volt, az egész vagyonát.
Bibliaolvasó Kalauz – Michna Krisztina igemagyarázata
„...mindent beledobott, amije csak volt...” (44). Egymás mellett láthatjuk a hosszú köntösben járó, főhelyen ülni szerető, lakomázó írástudókat, akik betéve tudják a parancsolatokat, és a szegény özvegyasszonyt, aki két fillérrel igyekszik a perselyhez. Micsoda kontraszt! Az írástudó színlelésből hosszan imádkozik, és a fölöslegéből ad. Az özvegyasszony a két fillérrel szegénységéből mindent a perselybe tesz, amije csak van. Jézus azt mondja rá, hogy mindenkinél többet dobott be. Mennyivel többet lát az emberek lelkében Isten Fia, mint mi. Vajon jól ítéljük meg a másik cselekedetét?
RÉ21 110 RÉ 110
Szentháromsági himnusz | 563 | Szentháromság egy Istenség
„Eljössz-e velem Rámót-Gileád ellen?” 2Krón 18,1–27
1 Jósáfátnak már nagy volt a gazdagsága és dicsősége, amikor Ahábnak a sógora lett. 2 Néhány év múlva elment Ahábhoz Samáriába, és Aháb sok juhot és marhát vágatott le neki meg a vele levő hadinépnek. Majd arra biztatta őt, hogy vonuljon vele együtt Rámót-Gileád ellen. 3 Aháb, Izráel királya ezt kérdezte Jósáfáttól, Júda királyától: Eljössz-e velem Rámót-Gileád ellen? Ő így felelt neki: Elmegyek én éppúgy, mint te, és az én népem éppúgy, mint a te néped; veled leszünk a harcban! 4 De Jósáfát ezt mondta Izráel királyának: Kérdezd meg előbb az Úr igéjét! 5 Izráel királya ezért összegyűjtötte a prófétákat, négyszáz embert, és megkérdezte tőlük: Elmenjünk-e harcolni Rámót-Gileádért, vagy letegyek róla? Ők így feleltek: Vonulj föl, mert Isten a király kezébe adja azt! 6 Jósáfát azonban ezt kérdezte: Nincs itt az Úrnak több prófétája, akit megkérdezhetnénk? 7 Izráel királya így felelt Jósáfátnak: Van még valaki, aki által megkérdezhetnénk az Urat, de én gyűlölöm őt, mert sohasem prófétál nekem jót, hanem csak rosszat. Míkájehú, Jimlá fia az. Jósáfát erre így szólt: Ne mondjon ilyet a király! 8 Ekkor Izráel királya odahívta az egyik udvarnokát, és ezt mondta: Siess Míkájehúért, Jimlá fiáért! 9 Izráel királya és Jósáfát, Júda királya ott ült díszruhába öltözve egy-egy trónon Samária kapujában, a bejárat előtti téren, a próféták pedig mind ott prófétáltak előttük. 10 Cidkijjá, Kenaaná fia vasszarvakat készített magának, és ezt mondta: Így szól az Úr: Ezekkel ökleled Arámot, míg csak el nem pusztítod. 11 A próféták mindnyájan így prófétáltak: Vonulj föl Rámót-Gileád ellen, és sikerrel jársz! Az Úr a király kezébe adja azt. 12 A követ pedig, aki elment, hogy elhívja Míkájehút, így szólt hozzá: Nézd, a próféták egyhangúlag jót ígérnek a királynak. Mondd azért te is ugyanazt, amit ők, és ígérj jót! 13 De Míkájehú így felelt: Az élő Úrra esküszöm, hogy csak azt fogom mondani, amit az én Istenem mond. 14 Amikor odaért a királyhoz, a király megkérdezte tőle: Míká! Elmenjünk-e harcolni Rámót-Gileádért, vagy letegyek róla? Ő így felelt: Vonuljatok föl, és járjatok szerencsével! A kezetekbe kerül. 15 A király azonban ezt mondta neki: Hányszor eskesselek meg, hogy csak igazat mondj nekem az Úr nevében?! 16 Erre az így felelt: Láttam egész Izráelt szétszóródva a hegyeken: mint a juhok, melyeknek nincsen pásztora. Az Úr pedig ezt mondta: Nincs ezeknek gazdájuk, térjen haza mindenki békével! 17 Ekkor Izráel királya így szólt Jósáfáthoz: Ugye megmondtam neked, hogy nem prófétál ez nekem jót, csak rosszat! 18 Míkájehú pedig ezt mondta: Halljátok az Úr igéjét! Láttam az Urat trónján ülve, és az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és balján. 19 És ezt mondta az Úr: Ki fogja rászedni Ahábot, Izráel királyát, hogy felvonuljon és elessék Rámót-Gileádnál? Erre az egyik ezt mondta, a másik azt mondta. 20 De előlépett egy lélek, megállt az Úr előtt, és így szólt: Majd én rászedem őt! Az Úr ezt kérdezte tőle: Hogyan? 21 Az így felelt: Elmegyek és hazug lélek leszek minden prófétája szájában. Az Úr pedig így szólt: Így csakugyan rá tudod szedni. Menj és tégy így! 22 Íme, így adott az Úr hazug lelket valamennyi prófétád szájába. Az Úr kimondta vesztedet. 23 Ekkor odalépett Cidkijjá, Kenaaná fia, arcul ütötte Míkájehút, és ezt mondta: Talán eltávozott tőlem valamerre az Úr lelke, és csak veled beszél? 24 Míkájehú így felelt: Majd meglátod azon a napon, amikor rejtekhelyet keresve szobáról szobára mész. 25 Akkor ezt parancsolta Izráel királya: Fogjátok Míkájehút, vigyétek Ámón városparancsnokhoz és Jóáshoz, a király fiához, 26 és mondjátok: Ezt parancsolja a király: Vessétek börtönbe, és ételből meg italból csökkentett adagot adjatok neki, amíg vissza nem térek sértetlenül! 27 Míkájehú így szólt: Ha csakugyan visszatérsz sértetlenül, akkor nem az Úr beszélt általam! És hozzátette: Halljátok meg mind, ti népek!
Az Ige mellett – Kovács Mihály igemagyarázata
(3) „Eljössz-e velem Rámót-Gileád ellen?” (2Krón 18,1–27)
Ez a bibliai szakasz élethűen szemlélteti azt, hogy milyen buktatók leselkednek az Isten útján járó emberre. Jósáfát a déli Júda, Aháb pedig az északi országrész, Izráel királya volt. Jósáfát az Úr útján igyekezett járni, Aháb felesége azonban pogány volt, ennek ellenére a két király jó kapcsolatot tartott fenn egymással. Olyannyira, hogy Jósáfát Aháb leányát házasította össze fiával. Ezáltal rokonokká is váltak, gyakoriak voltak a tivornyák. Ezek bálványáldozatokkal végződtek. Egy ilyen alkalommal eszébe jutott Ahábnak, hogy Izráel egyik városa, Rámót-Gileád idegen kézben van. Vissza kellene szerezni! Megkérdezte hát Jósáfáttól: elmenne-e vele a háborúba? Jósáfát igent mondott, azzal a javaslattal, hogy kérdezzék meg erről a prófétákat is. Aháb udvari prófétái győzelemről beszéltek, a Jósáfát által kedvelt Mikeás azonban vereségről szólt. Egy ilyen helyzetben már nagyon nehéz visszakozni, Jósáfát sodródott az eseményekkel. Ez az egyetlen szó – elmegyek –, mint később látni fogjuk, majdnem az életébe került. Szemléletes kép jutott az eszembe: a hajónak az a rendeltetése, hogy a vízen legyen, de a víz ne kerüljön bele, mert akkor elsüllyedhet. Isten gyermekének is így kell vigyáznia az ártatlannak tűnő kísértésekkel; „…az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el…” (1Pt 5,8).
