„...éljetek Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.” 1Thessz 2,1–12
1 Hiszen magatok tudjátok, testvéreim, hogy nem hiába jártunk nálatok. 2 Sőt amint tudjátok, miután előbb szenvedés és bántalmazás ért minket Filippiben, a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát sok küzdelemben. 3 Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. 4 Hanem mivel Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem embereknek akarunk tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. 5 Hiszen, mint tudjátok, sohasem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal, Isten a tanúnk: 6 nem is vártunk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól. 7 Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit. 8 Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket. 9 Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek Isten evangéliumát. 10 Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek. 11 Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként 12 intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.
Bibliaolvasó Kalauz – Mező István igemagyarázata
„...éljetek Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket” (12). Az igazodási pontunk mindig Isten legyen, aki az ő Fiában gyönyörködik, akiben kijelentette akaratát, hogy mi kedves neki (Mk 1,11). Ha már befogadtuk Jézust (Jn 1,12), kérdezzük-e, mi illik Urunkhoz? Nem csupán intést jelent ez az ige, hanem vigasztalást is és folyamatos előrehaladást a megszentelődésben. Az eredeti szó Jézussal „járást” jelent. Mennyei gazdagságunk és állapotunk gyökeresen meg kell, hogy határozza jelen életvitelünket (1Jn 3,3).
RÉ21 590 RÉ 392
Napi dicséret | 247 | Dicsérjük Istent! Mind ki féli
„Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan apja, Uzzijjá, csakhogy ő nem ment be az Úr templomába. A nép azonban továbbra is romlott volt.” 2Krón 27
1 Huszonöt éves volt Jótám, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Jerúsá volt, Cádók leánya. 2 Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan apja, Uzzijjá, csakhogy ő nem ment be az Úr templomába. A nép azonban továbbra is romlott volt. 3 Ő építtette meg az Úr háza felső kapuját, és sokat építtetett a Várhegy kőfalán is. 4 Júda hegyvidékén városokat emelt, az erdőkben pedig várakat és őrtornyokat építtetett. 5 Harcolt az ammóniak királya ellen, és le is győzte. Az ammóniak abban az esztendőben száz talentum ezüstöt, tízezer kór búzát és tízezer kór árpát fizettek neki. Ugyanannyit küldtek neki az ammóniak a második és a harmadik évben is. 6 Nagy hatalomra tett szert Jótám, mert állhatatosan Istenének, az Úrnak az útján járt. 7 Jótám egyéb dolgai, háborúi és életútja meg vannak írva az Izráel és Júda királyairól szóló könyvben. 8 Huszonöt éves volt, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. 9 Azután Jótám pihenni tért őseihez, és eltemették Dávid városában. Utána a fia, Áház lett a király.
Az Ige mellett – Kun Mária igemagyarázata
(2) „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan apja, Uzzijjá, csakhogy ő nem ment be az Úr templomába. A nép azonban továbbra is romlott volt.” (2Krón 27)
Jótám (740–735) uralkodásának kezdetén apjának a társuralkodója volt, amikor Uzzijjá leprás lett, s így ő segített a kormányzásban. Ez az időszak is beleszámít uralkodásának idejébe. Ezt tizenhat esztendőben állapítja meg az első vers. Nevének jelentése: Jahve tökéletes. Uralkodását az jellemezte, hogy Isten szemében helyesen cselekedett, ahogyan apja is, csak „ő nem ment be az Úr templomába”. Ez nem azt jelenti, hogy nem volt „templomba járó”, vagy ne lett volna fontos számára az, ami ott történik. Arra utal, hogy nem tévesztett célt. Ismerte atyja történetét, aki a papi feladatokat, az áldozatbemutatást is el akarta végezni. Ebben az értelemben nem vétkezett Jótám, nem ment be áldozatbemutatás céljával a templomba, de sokat munkálkodott a templom érdekében. Ő építtette az Úr házának felső kapuját. Erődítményeket húzott fel, és gazdaságilag is gyarapította az országot. A legyőzött népek az adófizetői lettek (5). De ott áll egy halvány megjegyzés: a nép a jó példa ellenére romlott volt. Mit tanulunk elődeink hibáiból, s mennyire tudunk példaadók lenni? Az egyéni és közösségi élet, Istenhez való hűség egyaránt lényeges.
