„Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon...” 2Thessz 1
1 Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikaiak gyülekezetének Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban: 2 kegyelem nektek és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól. 3 Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön-nő, és az egymás iránti szeretet gazdagodik mindnyájatokban, 4 úgyhogy mi magunk dicsekszünk Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek. 5 Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is. 6 Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, 7 nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, 8 tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. 9 Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától, 10 amikor eljön azon a napon, hogy megdicsőüljön szentjei között, és csodálják mindazok, akik benne hittek, aminthogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket. 11 Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan, 12 hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őbenne a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.
Bibliaolvasó Kalauz – Márkus Mihály igemagyarázata
„Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon...” (6–7). Sokan felháborodnak ezen, hiszen Isten irgalmas és mindent megbocsát mindenkinek! Pedig: „Isten igenis irgalmas, de igazságos is...” (HKT 11.). Ha a lelkiismeretem jelez, bűntudat és bűnbánat emészt. Esedezve kérem tehát Isten bocsánatát. Enélkül – tetszik, nem tetszik – a gyötrők sorsa gyötrelem. Ha én gyötörtem másokat, az én sorsom is gyötrelem lesz.
RÉ21 604 RÉ 408
Zsoltárének | 171 | Seregeknek Ura
„Élt Úc földjén egy Jób nevű ember…” Jób 1
1 Élt Úc földjén egy Jób nevű ember. Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. 2 Hét fia és három leánya született. 3 Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz igás ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. 4 Fiai lakomát szoktak tartani, mindegyik a maga házában és a maga napján. Ilyenkor üzentek három nővérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek-igyanak. 5 Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal. 6 Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. 7 Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. 8 Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. 9 A Sátán így felelt az Úrnak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! 10 Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. 11 De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még téged! 12 Az Úr ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az Úr elől. 13 Egyszer, amikor Jób fiai és leányai elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak, 14 hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhák odakint szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. 15 De a sábaiak rájuk rontottak, és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 16 Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Tűz csapott le Istentől az égből, amely megégette és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 17 Még beszélt, amikor ismét érkezett valaki, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 18 Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Fiaid és leányaid elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak. 19 De hirtelen erős szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 20 Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, 21 és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve! 22 Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(1) „Élt Úc földjén egy Jób nevű ember…” (Jób 1)
Jób könyve azt a kérdést járja körül, miért szenvedhetnek az igazak. A történet az istenfélő Jóbról szól, aki semmiben sem vétkezett. A Sátán azonban bevádolja őt, hogy csak érdekből szolgálja az Urat, s az Úr ezért szenvedésekkel teszi próbára őt. Jób azonban a szenvedések között is kitart, amiért az Úr végül mindenért kárpótolja (1–2. és 42. rész). Ez a történet keretként fogja körül azokat a részeket, melyekben Jób három barátjával vitatkozik arról, létezik-e meg nem érdemelt szenvedés (3–41. rész). E középső részben Jób már korántsem olyan alázatos. Hevesen védi az ártatlanságát, és barátaitól, majd magától Istentől követel magyarázatot az őt ért csapásokra, amelyet végül Isten meg is ad neki. A könyv még nem ismeri a feltámadás ígéretét. Így bár az igazak szenvedésére sokféle magyarázatot kínál, azok nem mutatnak túl a földi életen. Az első fejezetben Jób még csendesen tűri a sorscsapásokat. Meg van győződve, hogy minden, amink van, Isten ajándéka. Születésünkkor semmit nem hoztunk magunkkal ebbe a világba, és semmit sem vihetünk majd el belőle, ha meghalunk. Tehát mindenünk, amink van, kölcsönben van nálunk Istentől, aki szeretetéből adta azt nekünk. Ezért ha elveszítünk javainkat, szeretteinket, nem lázadhatunk, csak hálásan megköszönhetjük, hogy az eddig is velünk lehetett. Veszteségeinkben ez a hit nekünk is biztatásunk lehet.
