„… mindazok elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek.” 2Thessz 2,1–12
1 Ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket illeti, arra kérünk titeket, testvéreim, 2 hogy ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat, és ne rémítsen meg benneteket sem prófécia, sem beszéd, sem nekünk tulajdonított levél, mintha az Úr napja már itt volna. 3 Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. 4 Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten. 5 Nem emlékeztek rá, hogy még amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt? 6 És tudjátok, hogy mi az, ami most még visszatartja, hogy csak a maga idejében jelenjék meg. 7 A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, el kell tűnnie az útból. 8 És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével. 9 Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával 10 és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek. 11 Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak, 12 és ezáltal mindazok elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek.
Bibliaolvasó Kalauz – Literáty Zoltán igemagyarázata
Igazság – hamisság. Az igazság végcélja az üdvösség, azaz a bűntől megszabadított élet. A hamisság viszont a pusztulásba vezet. Akit Isten vezet, azt az üdvösség útján vezeti. Aki viszont nem akar Isten útján járni, annak Isten megengedi, hogy a „hazugság atyja” szavát kövesse, azaz tévelyegjen. Tudod-e, mire teremtett meg Isten, és milyen célt adott az életednek? Ha már Krisztusban megtaláltad életed értelmét és célját, akkor kövesd is őt, és ne tévelyegj!
RÉ21 108 RÉ 108 • IÉ 1Pt 3,8–17 • Zsolt 108
Hálaadás | 248 | Mind adjon hálát Istennek
Heti zsoltár | 64 | Hallgasd meg, Uram
„Ha a jót elfogadtuk Istentől…” Jób 2
1 Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt az Úr előtt. 2 Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. 3 Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem. 4 A Sátán azonban így válaszolt az Úrnak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! 5 Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd káromol még téged! 6 Az Úr ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életét kíméld meg! 7 A Sátán eltávozott az Úr színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. 8 Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült. 9 A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! 10 De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna. 11 Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: Elífáz Témánból, Bildád Súahból és Cófár Naamából. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt. 12 De amikor messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre. 13 És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(10) „Ha a jót elfogadtuk Istentől…” (Jób 2)
Jób nem tud arról, hogy a sorsáról Isten a Sátánnal egyeztetett a mennyben. Nem tudja, hogy a szenvedése próba, hogy a bajban is megmarad-e az Isten oldalán, vagy csak haszonlesésből engedelmeskedik neki. Mi is hasonló helyzetben vagyunk, mint Jób: nem ismerhetjük Isten terveit. Nem tudunk arról, hogy a mennyben hogyan döntött felőlünk az Atya, s hogy a nehézségekkel mi a célja velünk. Ám attól, hogy mi nem tudjuk, még van terve velünk. Attól ő még kezében tartja az életünket, és a céljai felé vezeti azt: olyan cél felé, amely a mi üdvünket és az ő dicsőségét szolgálja. Jézus ezt mondta, amikor a vakon született ifjú betegsége felől faggatták a tanítványai: „nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei” (Jn 9,3). Ám hogy „az Isten cselekedetei” a szenvedéshez adott erőben lesznek-e nyilvánvalók, a gyógyulás csodájában vagy a testvérek segítő támogatásában, azt mi sem tudhatjuk előre. Jób tehát nem ismeri Isten mennyei szándékát, egy gondolatban mégis vigasztalást talál: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” (10) Sokkal több az, amiért hálával tartozunk neki, mint amiért joggal panaszkodhatunk.
