„...fáradozunk és küzdünk...” 1Tim 4,6–11
6 Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél. 7 A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben, 8 mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség viszont mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete. 9 Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó, 10 hiszen azért fáradozunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek. 11 Rendeld el ezeket, és tanítsd!
Bibliaolvasó Kalauz – Kónya Ákos igemagyarázata
„...fáradozunk és küzdünk...” (10). Lehet-e úgy küzdeni valamiért, hogy nem látjuk a célt, nincs motivációnk? Igen, de valószínűleg hamar felőrlődünk benne. Miért tud a krisztuskövető akkor is kitartani, ha nem lát eredményt? Mert Isten reménységet ad neki. Az élő Isten az, akire figyelünk. Ő a megtartója a mi életünknek, gondot visel rólunk, örök életre vezet el bennünket. Ha elfáradunk, erőt ad, a csüggedésben bátorít. Ma is magához hív, hogy megújuljon az erőnk.
RÉ21 351 RÉ 435
Napi ének | 750 | Jöjj, az Úr vár reád
„…ha kimúlik az ember, hová lesz?” Jób 14
1 Az asszonytól született ember élete rövid, tele nyugtalansággal. 2 Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. 3 És te még így is rossz szemmel nézed, őt is a törvény elé idézed?! 4 Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. 5 Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amelyet nem léphet át, 6 akkor légy hozzá elnéző, hogy nyugalma lehessen, míg eljön a várt pihenőnapja, mint a napszámosnak! 7 Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai. 8 Ha elöregszik is gyökere a földben, ha elhal is a porban a csonkja, 9 a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a facsemete. 10 De ha a férfi meghal, oda van egészen, ha kimúlik az ember, hová lesz? 11 Kifogyhat a víz a tóból, a folyó kiapadhat, sőt ki is száradhat, 12 de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból. 13 Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám. 14 Ha meghal a férfiú, életre kelhet-e? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak a fordulat be nem következik. 15 Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után. 16 Akkor még lépteimre is vigyáznál, de nem tartanád számon vétkemet. 17 Lepecsételt zsákban volna minden vétkem, bűneimet pedig eltörölnéd. 18 De még a hegy is ledől, és szétomlik, a kőszikla is elmozdul helyéről; 19 a köveket a víz lecsiszolja, árjai elsodorják a föld porát: így teszed semmivé a halandó reményét. 20 Hatalmaskodol rajta szüntelen, és el kell mennie. Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el. 21 Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja; ha semmibe veszik őket, nem veszi észre. 22 Teste csak saját fájdalmait érzi, lelke csak önmagát gyászolja.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(10) „…ha kimúlik az ember, hová lesz?” (Jób 14)
Jób válasza végén keserűen foglalja össze, amit a halálról gondol. A földi élet rövid és mulandó, és a halállal mindennek örökre vége szakad. Arra, hogy az ember újra életre keljen, semmi remény. Egyszerre szép és megkapó, amikor a kivágott fához hasonlatát hozza: a fának a víz illata is elég, máris új hajtást sarjaszt, ám az embert hiába locsolnák a világ összes vizével is, a holtak hazájából nem jöhet többé elő. Sőt, még csak azt sem tudja lent fekve, mi zajlik fenn a földön, így gyermekei sorsa sem lehet neki vigasz vagy éppen gyötrelem. Amit itt Jób elmond, azt Izráel is sokáig így hitte: a feltámadás ígéretét majd csak Dániel próféta könyve jelenti ki (Dán 12). Ám az első húsvétkor Krisztus egyszer s mindenkorra igazolta ezt az ígéretet. Ahogy Pál apostol írja: „Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. […] Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. […] első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi.” (1Kor 15,20–23) Hozzon hát bármit is ez a földi élet: biztosak lehetünk benne, hogy ő jóban és rosszban is mellettünk áll, s a földi élet után ránk is örök élet vár az Atya oldalán.
