„Presbiter ellen vádat ne fogadj el, csak »két vagy három tanú szavára«” 1Tim 5,17–25
17 A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak. 18 Mert azt mondja az Írás: „Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját”, és „Méltó a munkás a maga bérére”. 19 Presbiter ellen vádat ne fogadj el, csak „két vagy három tanú szavára”. 20 Akik vétkeznek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon. 21 Kérve kérlek Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra, hogy tartsd meg ezeket előítélet nélkül, és semmit se tégy részrehajlásból. 22 A kézrátételt ne siesd el senkinél! Mások bűneiben ne légy részes! Tisztán őrizd meg önmagadat! 23 Ezután ne csak vizet igyál, hanem – gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel – élj egy kevés borral is. 24 Némely ember bűnei nyilvánvalók, és előtte mennek az ítéletre; mások bűnei viszont csak később derülnek ki. 25 Ugyanígy nyilvánvalók a jó cselekedetek is, és amelyek másfélék, azok sem rejthetők el.
Bibliaolvasó Kalauz – Pótor Imre igemagyarázata
A gyülekezetben betöltött felelős pozíciójuk miatt a presbiterek az ördög támadásainak különleges célpontjai. Ezért Pál apostol arra kéri Timóteust, hogy „Presbiter ellen vádat ne fogadj el, csak »két vagy három tanú szavára«” (19). Bár ugyanez az elv érvényes valamennyi gyülekezeti tag kapcsán, mégis kihangsúlyozásra kerül e kérés, mivel a „vének” esetében külön veszélye van az igaztalan vádaskodásnak. Útját kell állni, hogy ármánykodásokkal rossz hírbe keverjék őket.
RÉ21 291 RÉ 229
Napi ének | 751 | Jöjj el az élet vizéhez
„Tedd meg, vállalj értem kezességet!” Jób 17
1 Lelkem összetört, napjaim peregnek, vár rám a temető! 2 Bizony, gúnyolódásban van csak részem, gáncsoskodásaik miatt le sem hunyom a szemem. 3 Tedd meg, vállalj értem kezességet! Ki más kezeskednék értem? 4 Mert szívükből eltávolítottad az értelmet, azért nem engeded fölülkerekedni őket. 5 Mások előtt prédával dicsekszik, miközben elsorvadnak fiai: 6 így tett példázattá az emberek előtt; olyan lettem, mint akit arcul köptek. 7 Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék. 8 Elszörnyednek ezen a becsületesek, és az ártatlan felindul az elvetemült miatt. 9 De az igaz ragaszkodik a maga útjához, és aki tiszta kezű, annak megnő az ereje. 10 De jöjjetek csak mindnyájan újra, úgysem találok bölcset köztetek! 11 Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai. 12 Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni, mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség. 13 Ha abban kell reménykednem, hogy a holtak hazája a házam, a sötétségben vetettem meg az ágyam, 14 ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem, a férgeket pedig anyámnak és nővéremnek, 15 hol van akkor az én reménységem? Ki láthat itt reménysugárt? 16 Velem száll le a holtak hazájába, ha majd együtt a porba hanyatlunk.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(3) „Tedd meg, vállalj értem kezességet!” (Jób 17)
Jób Istent méltánytalansággal vádolja, de azt is megvallja, ő az egyetlen remény. Isten a bíró, aki fogva tartja őt, rá pedig halálos ítélet vár. Kinek a szavára engedhetnék őt szabadon? Ki tudná igazolni, hogy ártatlan? Ki vállalna egy szabad életért kezességet érte? Egyedül Isten, hiszen ő jól tudja: Jób nem követett el semmit. A barátai ezt nem teszik, sőt ellene fordultak, mivel nem hiszik ártatlannak: „Tedd meg, és vállalj értem kezességet! Ki más kezeskedhetne értem?” (3) Amit Jób itt átél, az ránk is érvényes. Isten a bíró, de a védő is. Isten a vádló, de a kezes is ő. Ő büntet, ő tesz próbára, de a szabadulás is egyedül tőle jön. Bennünket jogosan vádol, hiszen a bűnre hajlunk: ellenünk tanúskodnak vétkeink, mulasztásaink, szeretetlenségünk, s hogy oly nehezen tudunk megbocsájtani. Ki tudna kezeskedni értünk? Kinek a szavára hajlandó az Atya ártatlannak elfogadni minket? Csak annak a szavára, aki vele egy, aki maga is Isten: a Fia. Krisztus a halálával és feltámadásával békéltetett meg bennünket vele. Halálával eleget tett a bűneinkért, feltámadásával pedig új életet ajándékozott nekünk. Ő a mi kezesünk, és ő lett számunkra a „reménysugár” (15).
