„Harcold meg a hit nemes harcát...” 1Tim 6,11–16
11 Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. 12 Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt. 13 Meghagyom neked Isten színe előtt, aki életet ad mindennek, és Krisztus Jézus színe előtt, aki Poncius Pilátus alatt bizonyságot tett azzal a szép hitvallással, 14 hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig. 15 Ezt a maga idején megmutatja majd a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura. 16 Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen.
Bibliaolvasó Kalauz – Pótor Imre igemagyarázata
Pál apostol arra szólítja fel Timóteust, hogy „Harcold meg a hit nemes harcát...” (12). Küzdj a bűn és sötétség erői ellen, amelyek arra törekednek, hogy tönkretegyenek, Istentől elszakítsanak és elvegyék az üdvösségedet. Ezért „ragadd meg az örök életet...” (12). Mert az örök élet a tét. Aki veszít, annak a pusztulás, a kárhozat és az örök halál lesz az osztályrésze. Aki azonban győz, és megmarad Isten mellett, annak örök élete lesz a mennyben.
RÉ21 831 RÉ 471
Napi ének | 749 | Halld meg, bűnös ember: Jézus szeret!
„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él…” Jób 19
1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Meddig kínozzátok még lelkemet, és zúztok-tiportok szavaitokkal? 3 Már tízszer is gyaláztatok engem. Nem szégyellitek, hogy így gyötörtök? 4 Ha valóban tévedtem is, énrajtam marad a tévedésem. 5 Ha valóban fölém akartok kerekedni, és rám akarjátok bizonyítani a gyalázatot, 6 akkor pedig tudjátok meg, hogy Isten nyomorított meg, és ő kerített hálójába engem. 7 Ha erőszak miatt kiáltozom, nem kapok választ. Segítségért kiáltok, de nem véd a törvény. 8 Eltorlaszolta utamat, nem mehetek tovább, sötétbe burkolta ösvényeimet. 9 Dicsőségemtől megfosztott, levette fejemről a koronát. 10 Letördelt körös-körül, elpusztulok; kitépte reménységemet, mint valami fát. 11 Fellángolt ellenem haragja, és ellenségének tekintett engem. Jób 16,9 12 Együtt támadtak csapatai, utat törtek ellenem, tábort vertek sátram körül. 13 Rokonaimat eltávolította mellőlem, ismerőseim egészen elidegenedtek tőlem. 14 Szomszédaim elhagytak, ismerőseim elfelejtettek. 15 A házamban élők és szolgálóleányaim idegennek tartanak, rám sem ismernek többé. 16 Szolgámnak kiáltok, de nem válaszol, még ha könyörgök is neki. 17 Feleségem undorodik leheletemtől, testvéreim iszonyodnak tőlem. 18 Még a kisgyermekek is megvetnek, kicsúfolnak, ahogy föltápászkodom. 19 Utál minden bizalmas barátom. Akiket szerettem, ellenem fordultak. 20 Csont és bőr már csak az egész testem, ínyem is elsorvadt a fogaim körül. 21 Könyörüljetek, könyörüljetek rajtam, barátaim, mert Isten keze vert meg engem! 22 Miért üldöztök, mint Isten, miért nem unjátok még a marcangolást? 23 Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe, 24 vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék! 25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, 26 és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. 27 Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más, bár veséim is megemésztetnek. 28 Ha ezt kérdezitek: Mivel kényszerítsük őt, hogy megtaláljuk bajának a gyökerét, 29 akkor rettegjetek a fegyvertől! Mert a harag fegyveres büntetést szül, hogy megtudjátok, van ítélőbíró.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(25) „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él…” (Jób 19)
Jób keserűen panaszolja el, hogy az történt vele, aminek a bűnösökkel kellene megtörténnie. Ám ő még mindig bízik az Istenben. A „megváltó” az Ószövetség korában az a közeli férfirokon volt, akinek kötelessége volt kiváltani az eladósodott családtagot, vagy bosszút állni érte a gyilkoson. Jób ilyen „rokonnak” tekinti az Istent. Bár úgy készül, ő már nem éli meg, hogy igazságot szolgáltasson neki, de panaszát Isten előtt „följegyzik egy könyvbe”, ő pedig, az igaz ítélőbíró, Jób halála után keményen megbünteti majd a könyörtelen, szavakkal marcangoló barátait, Jób pedig a holtak hazájából elégedetten szemléli ezt (25–29). Halvány előképe ez annak, amiről Krisztusban bizonyságot kaptunk. Mi már tudjuk, hogy az élet a halállal nem ér véget. Mi már tudjuk: Istennek van hatalma a halál fölött, hűsége, szeretete és igazsága pedig minden teremtménye előtt nyilvánvalóvá válik majd egy napon. Mert a testünknek el kell porladnia. De akkor majd egy új, csodálatos, mennyei testben „saját szemeinkkel” igenis meglátjuk őt, a jobbján pedig Krisztust, életünk urát. Krisztus pedig országába fogad bennünket, akik a hit, a bizalom és a tisztesség keskeny útján már a romlandó testben is szolgáltuk az ő akaratát.
