„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam...” 2Tim 4,6–8
6 Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. 7 Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, 8 végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.
Bibliaolvasó Kalauz – Galsi Árpád igemagyarázata
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam...” (7) – vallja a halálára készülő apostol. Az élet harcainak, küzdelmeinek, sőt az elmúlás fájdalmának számunkra is az ad értelmet és méltóságot, hogy van célunk. Tudjuk, hová és kihez tart az életünk. Pál hisz az Úrban, várja a megjelenését. Értünk jön, igazságot szolgáltat, és magához fogad örökkévaló otthonunkban, az atyai házban. Tartsuk meg ezt a hitet, hogy megtarthasson bennünket!
RÉ21 629 RÉ 419 • IÉ Mt 5,13–16 • Zsolt 145
Dicséret | 250 | Zengd Isten nevét
Heti zsoltár | 131 | Uram, nem űz nagyra szívem
„… boldogságom eltűnt, mint a felleg.” Jób 30
1 Most azonban kinevetnek engem, akik fiatalabbak nálam, akiknek az apját annyira sem becsültem, hogy juhászkutyáim közé soroljam. 2 Mire mentem volna kezük erejével? Hiszen életerejük odalett. 3 Ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon. 4 Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük. 5 Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra. 6 Völgyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és a sziklák üregeiben. 7 A bokrok között kiáltoznak, bogáncskórók alatt gyülekeznek. 8 Esztelen senkiházik, akiket korbáccsal vertek ki az országból. 9 És most ezek gúnyolódnak rajtam, és köszörülik rajtam a nyelvüket. 10 Utálkozva húzódnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni. 11 Meglazította Isten íjamon a húrt, és megalázott engem, ezért bánnak velem zabolátlanul. 12 Jobb felől csőcselék támad rám, lábamnak gáncsot vetnek, és pusztulásom útját egyengetik. 13 Ösvényemet felszaggatják, romlásomon fáradoznak, és nincs, aki megfékezze őket. 14 Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: romba dőlt falak közt zúdulnak rám. 15 Rémület tört rám, és úgy űzte el méltóságomat, mint a szélvész; boldogságom eltűnt, mint a felleg. 16 Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. 17 Éjszaka nyilallnak csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak. 18 Hatalmas erővel kapta el ruhámat, szorosan átkarolt derekamnál fogva, 19 és belevert a sárba; hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz. 20 Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz. Ott állok előtted, de észre sem veszel. 21 Kegyetlenné váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem. 22 Fölemelsz, és elsodorsz a széllel, szétmállasztasz a viharban. 23 Jól tudom, hogy halálba viszel, abba a házba, ahol minden élő találkozik. 24 De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét? Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért? 25 Nem sírtam-e azért, kire nehéz napok jártak? Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt? 26 Bizony, jót reméltem, de rossz következett. Világosságot vártam, és sűrű homály jött. 27 Nyugtalanság tört rám, mely nem csillapodik; elértek a nyomorúság napjai, 28 feketén járok, de nem a nap hevétől. Fölkelek, és segítségért kiáltok a gyülekezetben. 29 A sakálok testvére lettem és a struccok társa. 30 Bőröm megfeketedett, és hámlik le rólam, csontom pedig ég a láz miatt. 31 Citerám gyászosan szól, sípom síró hangon.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(15) „…boldogságom eltűnt, mint a felleg.” (Jób 30)
Az egykori boldogság odalett. Jób nem tudja, hogy Isten a Sátán vádjai miatt teszi őt próbára és hagyta romba dőlni az életét. Akár a panaszos zsoltárok, ő is gyötrelmeit, fájdalmait ecseteli, és elpanaszolja, elesettségét látva ellene fordultak az emberek. Végül Istent kegyetlenséggel vádolja, és készül a keserű halálára, amely, az akkori hit szerint, nem tesz különbséget igazak és hamisak között (23). És mégis, Jób még most is ragaszkodik Istenhez: hozzá „kiált segítségért”, és „felé nyújtja ki a kezét” (24). Ez a „csak azért is” hit egészen megdöbbentő. Jób Istent vádolja szenvedéseiért, és mégis, egyedül Istennél keres a bajára gyógyulást. Bár nem érti, mi miért történik vele, Istent mégis élete urának ismeri el, és tudja: egyedül tőle remélhet vigaszt és szabadulást. Lehet néha nekünk is bajunk az Istennel. Érezhetjük úgy: magunkra hagyott, nem hall, nem lát vagy nem törődik velünk. De Istentől csak magához Istenhez menekülhetünk. Vagy tőle jön ismét áldás az életünkre, vagy senki mástól. Vagy nála lelünk megnyugvást, vagy senki másban. Ő életünk ura, és gondoskodó, teremtő Atyánk. És Krisztus megmutatta: őrá soha senki nem hiába vár, és nem rettent többé a keserű halál…
