„... Elvittétek isteneimet, amelyeket csináltattam...” Bír 18
1 Abban az időben nem volt király Izráelben. – Abban az időben Dán törzse megfelelő területet keresett magának, hogy letelepedjék, mert addig nem jutott megfelelő örökséghez Izráel törzsei között. 2 A dániak elküldtek nemzetségükből öt férfit, legbátrabb embereiket Corából és Estáólból, hogy járják be és kémleljék ki az országot. Azt mondták nekik: Menjetek, kémleljétek ki az országot! Így jutottak el Efraim hegyvidékére, Míká házához, s ott megszálltak. 3 Amikor együtt voltak Míká háza népével, felfigyeltek az ifjú lévita hangjára. Betértek oda, és megkérdezték tőle: Ki hozott téged ide, mit csinálsz itt, és mi dolgod van itt? 4 Ő azt felelte nekik: Ezt meg ezt tette velem Míká, felfogadott engem, és a papja lettem. 5 Ekkor azt mondták neki: Kérdezd meg az Istent, hogy megtudjuk: sikeres lesz-e az utunk, amelyen járunk. 6 A pap azt mondta nekik: Menjetek békével! Gondja van az Úrnak az útra, amelyen jártok. 7 Azután továbbment az öt férfi, és elérkezett Lajisba. Látták, hogy a benne lakó nép biztonságban él, szidóni módra, nyugodtan és biztonságban, és nincs senki az országban, aki bántaná őket, vagy uralkodnék fölöttük. Messze esnek a szidóniaktól is, nincs senkivel semmiféle kapcsolatuk. 8 Mikor hazaérkeztek testvéreikhez Corába és Estáólba, megkérdezték tőlük testvéreik: Mi hírt hoztok? 9 Ők így feleltek: Induljatok, vonuljunk föl ellenük, mert olyan földet láttunk, amely nagyon jó! Mit késlekedtek? Ne halogassátok az indulást, menjetek, és vegyétek birtokba azt a földet! 10 Ott egy olyan népet találtok, amely biztonságban él, és tágas az a föld mindenfelé. Bizony, a kezetekbe adta azt Isten! Olyan hely az, ahol nem hiányzik a világon semmi. 11 Útnak indult tehát Dán nemzetségéből, Corából és Estáólból hatszáz fölfegyverzett ember. 12 Fölvonultak, és tábort ütöttek Kirjat-Jeárímnál Júdában. Ezért hívják azt a helyet Dán táborának még ma is; ott van ez Kirjat-Jeárím mögött. 13 Majd továbbvonultak Efraim hegyvidékére, és eljutottak Míká házához. 14 Ekkor az az öt ember, aki elment kikémlelni Lajis földjét, ezt mondta testvéreinek: Tudjátok-e, hogy ezekben a házakban van éfód és házibálvány, faragott és öntött bálványszobor? Ugye tudjátok, mit kell tennetek? 15 Ekkor betértek oda. Bementek az ifjú lévita házába – ez is Míká háza volt –, és békességgel köszöntötték. 16 A dániak hatszáz fölfegyverzett embere pedig elállta a kapu bejáratát. 17 Az az öt ember, aki elment kikémlelni azt a földet, fölment, behatolt oda, és magához vette a faragott bálványszobrot, az éfódot, a házibálványt és az öntött bálványt. A pap pedig ott állt a kapu bejáratánál, a hatszáz fölfegyverzett ember mellett. 18 Amikor tehát ezek bementek Míká házába, és magukhoz vették a faragott bálványszobrot, az éfódot, a házibálványt és az öntött bálványt, megkérdezte tőlük a pap: Mit csináltok? 19 Azok ezt felelték neki: Hallgass, fogd be a szád! Gyere velünk, légy a mi atyánk és papunk! Mi jobb neked: ha egy ember házának vagy a papja, vagy ha Izráelben egy egész törzsnek vagy nemzetségnek vagy a papja? 20 Tetszett ez a dolog a papnak, magához vette hát az éfódot, a házibálványt meg a faragott bálványszobrot, és beállt a nép közé. 21 Azután továbbmentek, de az asszonyokat és a gyermekeket, a jószágot és az értékes holmit a menet élére állították. 22 Alig távoztak el Míká házától, máris fegyverbe szólították a Míká házában és a háza környékén lakó embereket, és a dániak nyomába eredtek. 23 Kiáltoztak a dániak után, mire azok visszafordultak, és azt kérdezték Míkától: Mit akarsz, hogy fegyverbe szólítottad embereidet? 24 Ő azt felelte: Elvittétek isteneimet, amelyeket csináltattam, meg a papomat, és elmentetek! Mi marad nekem? És még ti kérditek, hogy mit akarok? 25 De a dániak azt mondták neki: Egy szót se halljunk többet, különben rátok támadnak ezek a nekikeseredett emberek, és akkor elveszíted mind a saját, mind a házad népe életét! 26 Azzal a dániak továbbmentek a maguk útján. Míká pedig megfordult és hazament, mert látta, hogy azok erősebbek nála. 27 Elvitték tehát, amit Míká csináltatott, meg a papját is, aki nála volt. Azután rátámadtak Lajisra, a nyugalomban és biztonságban élő népre, kardélre hányták őket, a várost pedig fölperzselték. 28 Senki se menthette meg őket, mert Szidóntól messze estek, és nem volt senkivel kapcsolatuk, mert a város Bét-Rehób völgyében feküdt. Azután a dániak újra fölépítették a várost, és letelepedtek benne. 29 A várost ősatyjukról, Dánról Dánnak nevezték el, aki Izráel szülöttje volt. Azelőtt Lajis volt annak a városnak a neve. 30 Azután a dániak felállították maguknak a faragott bálványszobrot, és Jónátán, Gérsóm fia, Manassé unokája meg az ő fiai lettek Dán törzsének a papjai egészen addig, amíg az ország népét fogságba nem hurcolták. 31 Így állították fel maguknak azt a faragott bálványszobrot, amelyet Míká csináltatott, és ott volt ez mindaddig, amíg Isten háza Sílóban volt.
Bibliaolvasó Kalauz – Végh Miklós igemagyarázata
Az ősi történetben feltűnik néhány korunk hamis istenei közül: hatalom, erőszak, anyagi haszon, jólét, siker. Nem csak a faragott szobor lehet hamis isten! Az a te istened, amiben bízol, amitől a boldogulásod várod, ami nélkül nem tudod elképzelni az életed. Kérdezd meg magadtól őszintén: valójában kire tekintesz így? Ha „ellopható”, elveszíthető istened van, nagy veszélyben vagy!
RÉ21 830 RÉ 409
Napközbeni himnusz | 671 | Immár, Szentlélek, nagy Isten
„A dicsőség Istene megjelent a mi Atyánknak, Ábrahámnak…” ApCsel 7,1–16
1 A főpap megkérdezte: Valóban így van ez? 2 Ő erre így szólt: Férfiak, testvérek és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban, 3 és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked. 4 Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Miután pedig meghalt az apja, Isten elvezette őt erre a földre, amelyen ti most laktok. 5 Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyi földet sem, de megígérte, hogy birtokul adja azt neki és utódainak, pedig nem volt gyermeke. 6 Így mondta meg Isten, hogy utódai jövevények lesznek idegen földön, rabszolgává teszik és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. 7 De ezt a népet, amelynek szolgálnak, ítélettel sújtom, így szólt az Isten, ők pedig ezek után kiszabadulnak, és szolgálni fognak nekem ezen a helyen. 8 A körülmetélés szövetségét is adta neki. Így nemzette Ábrahám Izsákot, és körülmetélte őt a nyolcadik napon, Izsák pedig Jákóbot, Jákób pedig a tizenkét ősatyát. 9 Az ősatyák pedig féltékenykedtek Józsefre, és eladták Egyiptomba, de Isten vele volt. 10 Megszabadította őt minden nyomorúságából, kedvessé és bölccsé tette Egyiptom királya, a fáraó előtt, és kormányzóvá emelte Egyiptom és a fáraó egész háza fölé. 11 Éhínség támadt egész Egyiptomban és Kánaánban, és olyan nagy nyomorúság, hogy atyáink sem találtak élelmet. 12 Amikor azonban meghallotta Jákób, hogy van gabona Egyiptomban, elküldte először atyáinkat. 13 A második alkalommal József megismertette magát testvéreivel, és így a fáraó tudomására jutott József származása. 14 József pedig magához hívatta atyját, Jákóbot és hetvenöt főből álló egész rokonságát. 15 Így ment le Jákób Egyiptomba, ott halt meg ő és a mi atyáink is. 16 Átvitték őket Sikembe, és elhelyezték abban a sírban, amelyet Ábrahám ezüstpénzért vásárolt Emór fiaitól Sikemben.
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(2) „A dicsőség Istene megjelent a mi Atyánknak, Ábrahámnak…” (ApCsel 7,1–16)
Istvánra azt mondják hazug módon, hogy istenkáromló, hogy Mózes és a törvény ellen beszél. Ő válaszol, igaz történetet kezd elbeszélni, amelyet a vádlói nemcsak hallottak már, de ismertek, ez Isten népének története. A kérdés itt az: kiben folytatódik? A vádlók korrupt, képmutató és megkövesedett vallásosságában vagy Jézus tanúiban, a velük történő eseményekben? Ez nem csupán egy nép története, hanem a dicsőséges és hatalmas Isten embert mentő szeretetének íve. Ahogy az öreg és gyerektelen Ábrahámot megszólítja, valami teljesen új kezdődik, nemcsak a földi pályáját már lezárni készülő ember életében, hanem az emberiség világában is. A dicsőséges Isten bejelentkezik, és azt mondja, hogy ettől fogva együtt folytatják az utat, ha igent mond Ábrahám. És igent mond, megmozdul, elindul, és így kap jövőt. Egy ember, majd egy család, aztán egy nép... Végül Jézus által bárki, aki hajlandó megmozdulni, elindulni, amikor a dicsőséges Isten megszólítja, és azt mondja, tartson vele, higgyen benne. Ismerem én is ezt a történetet. De látom-e benne magamat? Hogy a végén ott vagyok én is, mint megszólított, olyan, akinek új jövőt adott az Isten?
