„...ne szegje meg a szavát, hanem tegyen meg mindent úgy, ahogyan kimondta” 4Móz 30
1 És Mózes elmondta Izráel fiainak mindazt, amit az Úr parancsolt Mózesnek. 2 Azután így beszélt Mózes Izráel fiainak törzsfőihez: Ezt parancsolta az Úr: 3 Ha férfi tesz fogadalmat az Úrnak, vagy esküt tesz, és úgy kötelezi magát önmegtartóztatásra, ne szegje meg a szavát, hanem tegyen meg mindent úgy, ahogyan kimondta. 4 De ha nő tesz fogadalmat az Úrnak, és kötelezi magát önmegtartóztatásra az apja házában, még mint leány, 5 ha apja hallotta fogadalmát és a vállalását, amivel önmegtartóztatásra kötelezte magát, és nem ellenezte az apja, akkor érvényes minden fogadalma, és érvényes minden vállalása, amellyel önmegtartóztatásra kötelezte magát. 6 Ha azonban ellentmond neki az apja, amikor hallja őt, akkor nem érvényes semmiféle fogadalma vagy vállalása, amellyel önmegtartóztatásra kötelezte magát. És az Úr megbocsát neki, mert az apja mondott ellent neki. 7 Ha pedig úgy megy férjhez, hogy fogadalom terheli, vagy meggondolatlan beszéddel kötelezte el magát, 8 és a férje hallott róla, de amikor hallott róla, nem ellenezte, akkor érvényesek a fogadalmai, és érvényes az a vállalása is, amellyel önmegtartóztatásra kötelezte magát. 9 De ha a férje ellentmond neki, amikor hall róla, akkor érvénytelenné teszi az asszony fogadalmát, amely őt terheli, és a meggondolatlan beszédet, amellyel önmegtartóztatásra kötelezte magát, és az Úr is megbocsát neki. 10 Az özvegy vagy férjétől elbocsátott asszonynak minden fogadalma érvényes, amellyel önmegtartóztatásra kötelezte magát. 11 Ha már a férje házában tesz fogadalmat egy asszony vagy kötelezi magát esküvel önmegtartóztatásra, 12 ha a férje hallotta, nem ellenezte, és nem mondott ellent neki, akkor érvényes minden fogadalma, és érvényes minden vállalása, amellyel önmegtartóztatásra kötelezte magát. 13 De ha a férje érvénytelenné teszi a fogadalmakat, amikor meghallja azokat, akkor nem érvényes semmi abból, amit fogadalomként kimondott, vagy amire elkötelezte magát. A férje érvénytelenné tette azokat, és az Úr is megbocsát neki. 14 Minden fogadalmat és minden esküt, amellyel önmegtartóztatásra kötelezi magát, a férje tesz érvényessé, és a férje tesz érvénytelenné. 15 De ha a férje nem ellenzi azt aznap, egészen másnapig, akkor érvényessé teszi minden fogadalmát és minden vállalását, amely őt terheli; érvényessé tette azokat, mert nem ellenezte azon a napon, amelyen meghallotta. 16 De ha később teszi érvénytelenné azokat, mint amikor hallott róluk, akkor az asszony bűne őt terheli. 17 Ezeket a rendelkezéseket parancsolta az Úr Mózesnek a férjre és a feleségre, valamint az apára és a leányra vonatkozólag, ha az még mint leány apja házában él.
Bibliaolvasó Kalauz – Nyilas Zoltán András igemagyarázata
„...ne szegje meg a szavát, hanem tegyen meg mindent úgy, ahogyan kimondta” (3). Mai igénk a kimondott szóról és a felelősségről szól. Az ószövetségi korban (is) alapvető kötelesség volt az, hogy a hallható szóval kimondott, vagy éppen esküvel is megerősített fogadalmat halogatás nélkül teljesíteni kellett. Erre figyelmeztet énekünk: „sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, a nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem”.
RÉ21 239 RÉ 261
Hitvallás | 321 | Hiszek a mennybéli egy Istenben
„…még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult.” ApCsel 20,7–12
7 A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál tanította őket, és mivel másnap már el akart utazni, a tanítást egészen éjfélig meghosszabbította. 8 Sok lámpás volt abban a felső szobában, ahol együtt voltunk. 9 Egy Eutikhosz nevű ifjú pedig, aki az ablakban ült, mély álomba merült, mivel Pál sokáig tanított, és az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy holtan szedték fel. 10 Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: Ne zajongjatok, mert a lelke benne van. 11 Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult. 12 A fiút pedig élve hozták fel, és egészen megvigasztalódtak.
Az Ige mellett – Varga Vanda igemagyarázata
(11) „…még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult.” (ApCsel 20,7–12)
A fáradtság nem új keletű. Az istentisztelet alatt alvás sem. A nehéz munka utáni istenkeresés sem. Az észszerű alvás helyett Isten Igéjére való koncentrálás sem, csak időnként megfakul az emléke. Pedig olyan kiemelkedő pillanatok ezek, mint nyári estén belefeledkezni egy végtelen beszélgetésbe: kinek jut eszébe az alvás? Ki választaná azt? Ki akarna hosszú utazás előtt kipihent lenni, amikor annyi mondandója van még Krisztusról? A téma mindennél fontosabb. Pálnak is, a gyülekezetnek is. Meg is lesz az áldása, hiszen csodát látnak, hogy az éjjel történtek és elhangzott tanítások soha ki ne essenek az emlékezetükből. Ne essen ki a mi fejünkből sem: áldásos időnként erőnk felett keresni az Urat. Észszerű aludni, kényelmesebb kipihenten utazni és dolgozni is másnap, ez tagadhatatlan. Ám az észszerű nem mindig áldásos. Viszont időnként erőnk felett keresni az Urat: az áldásos. Ott minden kétséget kizáróan áldás, növekedés lesz. Keresni őt, többet, mint szoktuk, kutatni éjjel, áron megvenni az alkalmakat, amikor róla hallhatunk. Áldott minden pillanat, amikor nem észszerűen döntünk, hanem az Isten Igéjének megértése a szenvedélyünkké válik, mikor nem a fáradtság győz, hanem a kíváncsiságunk, elhivatott keresésünk!
