„...tartsd távol magadtól a rosszat...” Préd 11
1 Osztogasd bő kézzel kenyeredet, mert idő múltával visszanyered azt! 2 Oszd el hét- vagy nyolcfelé is, mert nem tudod, milyen csapás érheti a földet! 3 Ha megtelnek a fellegek, esőt hullatnak a földre. Ha ledől a fa, akár délre, akár északra, ugyanazon a helyen marad, ahová ledőlt. 4 Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat. 5 Ahogyan nem ismered a szél útját vagy a csontok formálódását a terhes asszony méhében, éppúgy nem ismered Isten munkáját, aki mindent alkotott. 6 Reggel fogj a magvetéshez, és ne pihentesd a kezed este sem, mert nem tudod, melyik sikerül: ez, vagy amaz, vagy mind a kettő egyaránt jó lesz. 7 Édes a világosság, és jó látni szemünkkel a napot. 8 Azért ha sok évig élhet az ember, örüljön mindig, de gondoljon arra, hogy sok sötét napja is lesz, és ami következik, az mind hiábavalóság! 9 Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged! 10 Távolítsd el szívedből a bosszúságot, és tartsd távol magadtól a rosszat, mert az ifjúkor és a fiatalság mulandó!
Bibliaolvasó Kalauz – Varga Róbert igemagyarázata
„...tartsd távol magadtól a rosszat...” (10). Mi az a rossz? Mindaz, ami nem egyezik Isten akaratával. Van, ami egyértelműen gonosz, de van, amikor nehéz a döntés, hogy helytelen vagy helyes-e valami. Ha valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki szemrehányás nélkül ad mindenkinek (Jak 1,5). Ott van-e szívünkben az elhatározás, hogy nem mi akarjuk eldönteni, mi a jó és mi a rossz, mert azt Isten jobban tudja? Kérjük tőle a bocsánatot és az új életet!
RÉ21 705 RÉ 511
Zsoltárdicséret | 186 | Mélységből hozzád kiáltunk
„…vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett.” ApCsel 27,27–44
27 Tizennegyedik napja sodródtunk az Adrián, amikor éjféltájban azt gyanították a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek. 28 Lebocsátották a mérőónt, és húsz öl mélységet mértek. Amikor pedig kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották, tizenöt ölet mértek. 29 De mivel féltek, hogy esetleg sziklás helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva a virradatot. 30 Ekkor azonban a hajósok meg akartak szökni a hajóról. Le akarták ereszteni a mentőcsónakot a tengerre, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni. 31 Pál így szólt a századoshoz és a katonákhoz: Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg. 32 A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár. 33 Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek. 34 Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről. 35 E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett. 36 Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is enni kezdtek. 37 Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. 38 Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón. 39 Amikor megvirradt, nem tudták, milyen szárazföldhöz értek, de egy öblöt vettek észre, amelynek lapos volt a partja. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót. 40 A horgonyokat eloldották, és a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé. 41 Mikor azonban egy földnyelvhez értek, ráfuttatták a hajót, amelynek orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, hátsó része pedig a hullámveréstől szakadozni kezdett. 42 A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elmeneküljön. 43 De a százados meg akarta menteni Pált, ezért visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, azok ugorjanak először a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre, 44 azután pedig a többiek, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan kimenekültek a szárazföldre.
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata
(35) „…vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett.” (ApCsel 27,27–44)
A hívő ember a többieket is bátorítja. Ne felejtsük el, Pál egy hajóban, ugyanazon viharban utazik a többiekkel. Nem külső szemlélők vagyunk, hanem együtt hánykolódunk egy életveszélyes világ megpróbáltatásai között. Ráadásul Pál még fogoly is. Vannak, akik a többieket cserben akarják hagyni, a hajósok szökni próbálnak. Ennek eredménye, hogy még mentőcsónakjuk sem marad (30–32). Az egyéb terhet, rakományt már korábban kidobálták. Ekkor mutatkozik meg, hogy a hit ereje nagyon hétköznapi dolgokban is segít. Mivel Pál biztonságban érzi magát az Úr kezében, az ő gyomra nem szűkült össze az izgalomtól. Tudja, hogy az utolsó meneküléshez, földet éréshez erő is kell, evésre biztatja sorstársait, ezzel valószínűleg sokuk életét menti meg. Az előevés lehetővé teszi számára az előimádkozást. Anélkül biztos nem tűrték volna, vagy nem figyelnek rá. Ki tudja, melyik bátor tettünk teszi lehetővé, hogy a bizonyságtételünkre figyeljenek! Egy biztos: mindnyájan földet érnek. Ebben része van Pál szolgálatának és a római százados becsületének is.
