„…megvetette, eltaszította az Úr a nemzedéket, amelyre megharagudott!” Jer 7
1 Ezt a parancsot kapta Jeremiás az Úrtól: 2 Állj ki az Úr házának kapujába, és így hirdesd ott az igét: Halljátok az Úr igéjét, ti júdaiak mind, akik bementek ezeken a kapukon, hogy leboruljatok az Úr előtt! 3 Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy továbbra is ezen a helyen lakjatok! 4 Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma van itt! 5 Mert csak ha igazán megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket, ha egymással szemben igazságosan jártok el, 6 ha a jövevényt, az árvát és az özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vért sem ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására: 7 akkor megengedem, hogy ezen a helyen lakjatok, azon a földön, amelyet őseiteknek adtam, öröktől fogva mindörökké. 8 Ti hazug szavakban bíztok, amelyek semmit sem érnek. 9 Loptok, öltök, paráználkodtok, hamisan esküsztök, Baalnak tömjéneztek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. 10 Azután idejöttök, és megálltok előttem ebben a házban, amelyet rólam neveztek el, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! De azután ugyanazokat az utálatos dolgokat követitek el. 11 Hát rablók barlangjának nézitek ezt a házat, amelyet rólam neveztek el? Majd én is annak nézem! – így szól az Úr. 12 Menjetek csak el szent helyemre, Sílóba, ahol először lakott az én nevem, és lássátok meg, hogyan bántam vele, népemnek, Izráelnek a gonoszsága miatt! 13 Most pedig, mivel ilyen dolgokat követtetek el – így szól az Úr –, bár én intettelek benneteket, idejében intettelek, de ti nem hallgattatok rám, szóltam nektek, de nem válaszoltatok, 14 azért úgy bánok ezzel a házzal, amelyet rólam neveztek el, amelyben bizakodtok, és ezzel a szent hellyel, amelyet nektek és őseiteknek adtam, ahogyan Sílóval bántam. 15 És elvetlek benneteket színem elől, ahogyan elvetettem testvéreiteket, Efraimnak minden leszármazottját. 16 Te pedig ne imádkozz ezért a népért, ne mondj értük esdeklő imádságot, ne is kérlelj engem, mert nem hallgatlak meg! 17 Nem látod, mit csinálnak Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin? 18 A fiak fát szedegetnek, az apák tüzet gyújtanak, az asszonyok pedig tésztát gyúrnak, hogy áldozati süteményeket készítsenek az ég királynőjének, és italáldozatot mutatnak be más isteneknek, és ezzel bosszantanak. 19 Vajon nekem okoznak bosszúságot – így szól az Úr –, nem inkább maguknak? Mert majd szégyen borítja arcukat! 20 Ezért így szól az én Uram, az Úr: Lángoló haragom kiárad majd erre a helyre, emberre és állatra, a mezők fájára és a föld termésére. Égni fog, nem alszik ki! 21 Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Égőáldozataitokat rakjátok véresáldozataitok mellé, és egyétek meg a húst! 22 Mert nem az égő- és véresáldozatokról beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, 23 hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok a szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen! 24 De nem hallgattak és nem figyeltek rám, hanem megátalkodott gonosz szívük tanácsát követték; hátukat fordították felém, nem pedig arcukat. 25 Attól fogva, hogy kijöttek őseitek Egyiptomból, a mai napig állandóan küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, idejében küldtem. 26 De nem hallgattak és nem figyeltek rám, hanem megmakacsolták magukat, és gonoszabbak lettek, mint őseik. 27 Amikor elmondod nekik mindezt, nem fognak hallgatni rád, és bár szólsz nekik, nem fognak válaszolni. 28 Azért ezt mondd nekik: Ez az a nép, amely nem hallgatott Istenének, az Úrnak szavára, és nem fogadta el a figyelmeztetést! Odavan az igazság, kiveszett szájukból. 29 Nyírd le hajkoronád, és dobd el, kezdj gyászénekbe a hegytetőkön, mert megvetette, eltaszította az Úr a nemzedéket, amelyre megharagudott! 30 Mert olyasmit tettek a júdaiak, amit rossznak látok – így szól az Úr. Förtelmes bálványaikat abban a házban állították föl, amelyet rólam neveztek el, és tisztátalanná tették azt. 31 Fölépítették a Tófet áldozóhalmait a Ben-Hinnóm-völgyben, hogy elégessék fiaikat és leányaikat, pedig ezt nem parancsoltam, sőt eszembe sem jutott! 32 Azért eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor nem Tófetnek nevezik többé, sem Ben-Hinnóm-völgynek, hanem az Öldöklés völgyének, és más hely híján a Tófetben fognak temetkezni. 33 E nép halottai az ég madarainak és a föld állatainak lesznek eledele, és nem lesz majd, aki elriassza őket. 34 Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin véget vetek a hangos, vidám örvendezésnek, a vőlegény és a menyasszony örömének, mert romhalmazzá válik az ország.
Bibliaolvasó Kalauz – Molnár Ambrus igemagyarázata
Teremtő előtti hódolatból a teremtmény önimádata lett (8–9). A templom épületéhez ragaszkodnak (4), melyet saját képükre formáltak (30–31). A nép lelkileg olyan távol került Istentől, hogy már képtelen belátni romlottságát. A szó már kevés (27), meg is kell tapasztalni az istentelenség következményeit (32–34). A nép számára a bukás az egyetlen esély, hogy Isten felé fordítsák arcukat. Mi is tekinthetünk így a szenvedésre.
RÉ21 375 RÉ 303
Ének az eljövendőkről | 626 | Fenn a mennyben az Úr
„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem…” Gal 2,15–21
15 Mi, akik zsidónak születtünk, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk, 16 tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem. 17 Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája? Szó sincs róla! 18 Mert ha ismét felépítem, amit leromboltam, saját magamat nyilvánítom törvényszegőnek. 19 Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. 20 Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. 21 Nem vetem el Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.
Az Ige mellett – Karsay Eszter igemagyarázata
(20) „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem…” (Gal 2,15–21)
Ez nem költészet és nem túlzás, hanem döntés, átélés, teljes önátadás a Krisztusnak, Pál legismertebb vallomásainak egyike. Annyira személyes és bizalmas, hogy szinte intim közlés. Arra indít, hogy merjünk mi is mélyre menni hitünk vizsgálatában. A megigazulás ugyanis nem tankönyvbe való hitigazság, hanem létélmény, élet-halál kérdése. Krisztus önmagát adta értem. Ha követem, vele együtt kell meghalnom, hogy vele együtt életre támadjak (2Tim 2,11). A törvény alapján nincs igazságom, az csak azt mutatja meg, mennyire nem tudok megfelelni Istennek. Kérkedhetek azzal, hogy igazam van, magam is megoldok mindent. Hiú ábránd, nevetséges, siralmas gőg, hogy meg tudom menteni magamat. Saul, a tanult és szenvedélyes farizeus is azt hitte. Be kellett látnia, hogy nem igaz. Legtöbbször le kell esni a magas lóról, a porban fekve kiszolgáltatni magunkat a Krisztusnak a múlt teljesítményeivel és a jövő terveivel együtt. Olyankor születik az új ember élménye: már nem én élek, nem magamnak akarok dicsőséget, hanem Krisztusnak, aki bennem él. Őbenne, általa leszek igaz(i) ember.