„Szabad a jóért rosszal fizetni?” Jer 18
1 Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak: 2 Indulj, menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled igéimet. 3 Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen a korongon dolgozott. 4 De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta. 5 Ekkor így szólt hozzám az Úr igéje: 6 Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? – így szól az Úr. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében. 7 Megtörténik, hogy kimondom egy népről vagy országról, hogy kigyomlálom, lerombolom és elpusztítom. 8 De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én is megbánom, hogy veszedelmet akartam zúdítani rá. 9 Megtörténik, hogy megígérem egy népnek vagy egy országnak, hogy felépítem és elplántálom. 10 De ha azt műveli, amit rossznak látok, és nem hallgat a szavamra, akkor megbánom, hogy jót akartam vele tenni. 11 Most azért mondd meg Júda férfiainak és Jeruzsálem lakóinak, hogy ezt mondja az Úr: Én most veszedelmet készítek, és tervet szövök ellenetek! Térjetek meg azért mindnyájan gonosz útjaitokról, jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket! 12 De ők ezt mondták: Ne fáradj! Mert mi csak a magunk feje után megyünk, és megátalkodott, gonosz szívünk szerint élünk! 13 Azért ezt mondja az Úr: Kérdezzétek csak meg a népeket: ki hallott ilyesmit? Nagyon borzalmas, amit elkövetett Izráel szűz leánya. 14 Eltűnik-e a hó a Libánon sziklás tetejéről? Kiszáradnak-e a másoktól érkező, hűs vizű patakok? 15 De az én népem elfelejtett engem, és a hitvány bálványoknak tömjénezik! Eltántorították őket útjukról, a régi ösvényről, hogy más csapásokon járjanak, egyenetlen úton. 16 Így teszik pusztává országukat, mely iszonyatos marad örökre; aki csak arra jár, megborzad, és a fejét csóválja. 17 Keleti szélként szórom szét őket az ellenség előtt. A hátamat mutatom nekik, és nem az arcomat a pusztulásuk napján. 18 Akkor ezt mondták: Gyertek, találjuk ki, mit tehetnénk Jeremiás ellen! Mert nem igaz, hogy nincs már a papnál tanítás, a bölcsnél tanács és a prófétánál ige! Gyertek, győzzük le vitában, hogy ne kelljen többé figyelnünk soha a szavára! 19 Figyelj rám, Uram, halld meg, mit beszélnek ellenfeleim! 20 Szabad a jóért rosszal fizetni? Hiszen vermet ástak nekem! Emlékezz rá, hogy eléd álltam, és szót emeltem értük, hogy elfordítsam róluk haragodat. 21 Büntesd azért fiaikat éhínséggel, és tedd őket fegyver martalékává! Asszonyaik legyenek meddők és özvegyek, férfiaikat terítse le a halál, ifjaikat háborúban a fegyver vágja le! 22 Jajkiáltás hangozzék házaikból, ha portyázó csapatokat hozol rájuk hirtelen! Mert vermet ástak, hogy megfogjanak, és csapdákat raktak lábam elé. 23 De te, Uram, ismered ellenem szőtt gyilkos terveiket. Ne bocsásd meg bűnüket, ne töröld el színed elől vétküket! Roskadjanak össze előtted, bánj el velük haragod idején!
Bibliaolvasó Kalauz – Kustár Zoltán igemagyarázata
A bölcsek, a papok és a próféták nem térnek meg a próféta szavára, sőt összefognak ellene, hogy elnémítsák, amiért meghazudtolja őket. Ma már sok helyen az egyházakat nemcsak figyelmen kívül hagyják, hanem megpróbálják elnémítani, amiért mást vallanak, mint a világ. Jézus is figyelmeztetett minket: „Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak...” (Jn 15,20). Imádkozzunk azokért, akiket a hitük miatt próbálnak elnémítani!
RÉ21 407 RÉ 321
Adventi prófécia | 380 | Szent Ézsaiás így ír
„Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságosan nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet.” 2Kor 2
1 Elhatároztam tehát magamban, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúsággal. 2 Mert ha megszomorítlak titeket, akkor ki vidámít meg engem, hacsak nem az, akit én megszomorítok? 3 Azért is írtam erről, hogy amikor megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellene, mert meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké. 4 Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely igen erős énbennem irántatok. 5 Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem – hogy ne túlozzak – részben titeket mindnyájatokat is. 6 Elég az ilyennek az a büntetés, amelyet a többség mért rá. 7 Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságosan nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet. 8 Ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet. 9 Mert levelemet azért is írtam, hogy meggyőződjem megbízhatóságotokról: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e. 10 Akinek pedig ti megbocsátotok, annak én is megbocsátok. Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán. 11 Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk. 12 Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem, 13 nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Makedóniába. 14 De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. 15 Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között: 16 ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre? 17 Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztusban.
Az Ige mellett – Karsay Eszter igemagyarázata
(7) „Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, hogy a túlságosan nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze az ilyet.” (2Kor 2)
Micsoda finom tapintat, lelkigondozói tanács! Valaki különösen élesen bírálta őt, szította a feszültséget. Erre gyötrődés és könnyhullatások között írta a választ (3), de most már a megbocsátást hirdeti. A túlzott bűnbánat és önvád emésztő tüze ugyanis ellenkező célt ér el, belekeseredhet az ember, s ha a közösség is bünteti, nem talál vigasztalást. A megbocsátás és a szeretet megóvja a kirekesztéstől, hogy nyugvópontra jusson a konfliktus. Az apostol távozása után ugyanis a gyülekezet pártokra, csoportokra szakadt; egymással vitáztak, és őt is szidták, sok sérelem ért mindenkit. Az első keresztyének legnagyobb kérdése az volt, hogy Krisztus evangéliuma mellett mennyire kell a zsidó törvényt és hagyományt ápolni és másokkal is betartatni. Erről az első levelében ad útmutatást. Korinthusban voltak rajongók, akik a másik, szabados irányba húzták volna a közösséget (pl. karizmák hangsúlyozása). A sérelmek tisztázása után a megbocsátást, Krisztus örömhírét és annak tisztaságát hangsúlyozza. „Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére” (15).
