„Én, az Úr vagyok a szívek ismerője, a vesék vizsgálója, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek gyümölcse szerint megérdemli” Jer 17
1 Júda vétke föl van írva vasból készült íróvesszővel, rá van vésve gyémántheggyel szívük táblájára és oltáraik szarvára. 2 Mert fiaik is oltáraikkal és bálványoszlopaikkal törődnek a zöldellő fáknál, a magas halmokon 3 és a síkságból kiemelkedő hegyeken. Vagyonodat és minden kincsedet zsákmányul adom másoknak áldozóhalmaid és vétkeid miatt, melyeket országszerte elkövettél. 4 Elveszíted örökségedet, melyet neked adtam, ellenségeid szolgájává teszlek olyan országban, amelyet nem ismersz, mert lángra lobbantottad haragomat, örökké égni fog! 5 Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az Úrtól pedig elfordul szíve! 6 Olyan lesz, mint bokor a pusztában: nem remélhet a jövőtől semmi jót. Kövek között tengődik a pusztában, a szikes, lakatlan földön. 7 De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma. 8 Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit. Nincs mitől félnie, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sem kell aggódnia, szüntelenül termi gyümölcsét. 9 Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?! 10 Én, az Úr vagyok a szívek ismerője, a vesék vizsgálója, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek gyümölcse szerint megérdemli. 11 Aki törvénytelenül gyűjt gazdagságot, olyan, mint a madár, amely idegen tojásokon ül. Élete derekán itt kell hagynia, és a végén bolondnak tartják. 12 Ó, dicső trónus, kezdettől fogva felséges a hely, ahol szentélyünk áll! 13 Uram, te vagy Izráel reménysége, megszégyenülnek mind, akik elhagynak téged. A tőled elpártolók nevét a porba írják, mert elhagyták az Urat, a friss víznek forrását. 14 Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok, csak téged dicsérlek. 15 Lásd, ők ezt mondogatják nekem: Hol van az Úr igéje? Teljesedjék már be! 16 Én nem vonakodtam attól, hogy pásztorod legyek, és a végzetes napot nem kívántam. Te tudod, mi jött ki ajkamon, ismert volt az előtted. 17 Ne ejts rémületbe engem, légy oltalmam a veszedelem napján! 18 Szégyenüljenek meg üldözőim, ne én szégyenüljek meg! Ők rettegjenek, ne én rettegjek! Rájuk hozd el a veszedelem napját, ismételten zúzd össze őket! 19 Ezt mondta nekem az Úr: Menj, és állj ki a nép kapujába, amelyen Júda királyai járnak ki és be, azután Jeruzsálem valamennyi kapujába, 20 és ezt mondd nekik: Halljátok az Úr igéjét, Júda királyai, ti, júdaiak mind, és Jeruzsálem minden lakója, akik bejártok ezeken a kapukon! 21 Így szól az Úr: Nagyon vigyázzatok, ne hordjatok ki és ne vigyetek be semmiféle terhet Jeruzsálem kapuin szombaton! 22 Házatokból se vigyetek ki terhet szombaton, és ne végezzetek azon semmiféle munkát, hanem szenteljétek meg a szombati napot, ahogyan őseiteknek megparancsoltam! 23 De ők nem hallgattak és nem figyeltek rá, hanem megmakacsolták magukat, nem engedelmeskedtek, és nem fogadták meg az intést. 24 De ha ti figyelmesen hallgattok rám – így szól az Úr –, és nem visztek be terhet a város kapuin szombaton, és megszentelitek a szombati napot azzal, hogy semmiféle munkát nem végeztek azon, 25 akkor olyan királyok és vezérek fognak bejárni ennek a városnak a kapuin, akik Dávid trónján ülnek, és harci kocsin meg lovon járnak; bejárnak majd ők és vezéreik meg Júda férfiai és Jeruzsálem lakói, és lakott lesz ez a város örökre. 26 És ide járnak majd Júda városaiból, Jeruzsálem környékéről, Benjámin földjéről, a Sefélá-alföldről, a hegyvidékről és a Délvidékről mindazok, akik égőáldozatot, véresáldozatot, ételáldozatot és füstáldozatnak való tömjént hoznak, meg akik hálaáldozatot hoznak az Úr házába. 27 De ha nem hallgattok rám, és nem szentelitek meg a szombatot, ha terhet hordtok, és úgy mentek be szombaton Jeruzsálem kapuin, akkor olthatatlan tüzet gyújtok kapuiban, és az megemészti Jeruzsálem palotáit!
Bibliaolvasó Kalauz – Kustár Zoltán igemagyarázata
A bizonyosság és a kétség együtt van itt jelen Jeremiásban (1–18). Tudja és hiszi, hogy a bűn romlásba visz, míg az Úr megrendíthetetlen támasza annak, aki benne bízik. Ugyanakkor a kétség is gyötri: mi lesz, ha prófétaként szégyenben marad? Mi már tudjuk, hogy nem ez történt, mert amit megjövendölt, az bekövetkezett. Isten igéje örök és megbízható, tehát mi is rábízhatjuk magunkat, hiszen ezt nekünk Krisztus feltámadása is bizonyította.
RÉ21 406 RÉ 316
Adventi ének | 389 | Kitárom előtted szívem
„…az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban…” 2Kor 1
1 Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek: 2 Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. 3 Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, 4 aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. 5 Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. 6 Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. 7 A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is. 8 Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. 9 Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; 10 aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, 11 mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást. 12 Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek. 13 Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok és meg is értetek, sőt remélem, hogy teljesen meg fogtok érteni, 14 ahogyan részben meg is értettetek minket: mert ti velünk dicsekedtek, amiképpen mi is veletek a mi Urunk Jézus napján. 15 Ezzel a bizodalommal akartam már előbb hozzátok menni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben. 16 Azután tőletek akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok menni, hogy ti bocsássatok útra Júdeába. 17 Amikor tehát ezt akarom, vajon könnyelmű vagyok-e? Vagy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagy hogy énnálam az „igen” egyszersmind „nem” is? 18 Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem”. 19 Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne. 20 Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. 21 Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, 22 pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe. 23 Én pedig Istent hívom tanúbizonyságul magam mellett, hogy irántatok való kíméletből nem mentem még el Korinthusba. 24 Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mivel szilárdan álltok a hitben.
Az Ige mellett – Karsay Eszter igemagyarázata
(3–4) „…az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban…” (2Kor 1)
Hosszú összetett mondattal kezdi Pál a levelét. Gyönyörű himnusz ez az isteni vigasztalástól. Jó indulás, mert egyébként az egész levél egyetlen nagy védekezés a gyülekezet és Pál között támadt vitákra. Az apostolt súlyosan támadták. Fájdalmas a vád, hogy nem jó szónok, gyönge a megjelenése, nem tartja ígéretét, hogy meglátogatja őket (15–17). De ez semmi ahhoz képest, hogy apostoli küldetését is megkérdőjelezték. Mégis, vagy éppen ezért, hálát ad Istennek a vigasztalásáért. Tízszer is ismétli a szót az első tizenegy versben. Mi, emberek „nyomorult vigasztalók” vagyunk, mellettünk megkeseredhet bárki, ha tőlünk vár vigaszt (Jób 16,2). Az isteni vigasztalást a Heidelbergi Káté első kérdés-felelete foglalja össze a legszebben: „Mi életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod? Az, hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem a magamé, hanem az én hűséges Uramnak, Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok.” Akkor vigasztalódunk igazán, amikor továbbadjuk (Péld 11,25), amit a vigasztaló Lélektől vettünk, aki a szívünkben él (22), így egymás örömének is (munka)társai lehetünk (24).
