„Vedd át a nyitott könyvet... és edd meg: keserűvé teszi a gyomrodat, a szádban pedig édes lesz, mint a méz” Jel 10,8–11
8 Ekkor az a hang, amelyet a mennyből hallottam, ismét beszélt velem, és így szólt: Menj el, vedd át a nyitott könyvet, amely az angyal kezében van, aki a tengeren és a földön áll. 9 Odamentem az angyalhoz, és kértem tőle, hogy adja át nekem a könyvecskét. Ő pedig így szólt hozzám: Vedd át, és edd meg: keserűvé teszi a gyomrodat, a szádban pedig édes lesz, mint a méz. 10 Átvettem az angyal kezéből a könyvecskét, és megettem: a számban olyan édes volt, mint a méz, de amikor megettem, keserűvé lett a gyomrom. 11 És ez a szó hangzott felém: Ismét prófétálnod kell sok népről és nemzetről, nyelvről és királyról.
Bibliaolvasó Kalauz – Sipos-Vizaknai Gergely igemagyarázata
„Vedd át a nyitott könyvet... és edd meg: keserűvé teszi a gyomrodat, a szádban pedig édes lesz, mint a méz” (8–9). Edd meg! – azaz: ennyire eggyé kell válnod Isten Igéjével, mielőtt másoknak beszélnél róla. Ugyanakkor lehet, hogy egyszerre kell megélned a Jézussal való közösséged édességét és az üzenetének esetleges keserű fogadtatását; valamint: mindig a teljes evangéliumot hirdesd, az ítélet keserűségét, és az abból megmentő kegyelem édességét egyszerre!
RÉ21 824 RÉ 512
A Szentháromság dicsérete | 565 | A menny Urának tisztelet
„Majd meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle.” 2Kir 7
1 Ekkor így szólt Elizeus: Halljátok meg az Úr igéjét! Ezt mondja az Úr: Holnap ilyenkor egy szeá finomliszt egy sekelbe meg két szeá árpa is egy sekelbe fog kerülni Samária kapujában. 2 Erre így válaszolt Isten emberének az a tiszt, akinek a kezére szokott támaszkodni a király: Még ha az Úr megnyitná is az ég csatornáit, ez akkor sem történhetne meg! De ő így felelt: Majd meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle. 3 A kapu bejáratánál volt négy poklos ember, akik ezt mondták egymásnak: Mit üljünk itt, amíg meghalunk? 4 Ha azt mondanánk, hogy menjünk be a városba: éhínség van a városban, meghalunk ott; de ha itt maradunk, akkor is meghalunk. Gyertek hát, szökjünk át az arámok táborába! Ha életben hagynak bennünket, élünk; ha megölnek, akkor meghalunk. 5 Alkonyatkor elindultak, hogy az arámok táborába menjenek. De amikor az arámok táborának a széléhez értek, látták, hogy nincs ott senki. 6 Mert az Úr azt tette, hogy az arám táborban harci kocsik, lovak és nagy haderő robogását hallották, mire azok ezt mondták egymásnak: Izráel királya bizonyára felbérelte ellenünk a hettiták királyait és Egyiptom királyait, hogy ránk törjenek! 7 Ezért még alkonyatkor futásnak eredtek, otthagyva sátraikat, lovaikat, szamaraikat, a tábort, ahogy volt, és futva mentették az életüket. 8 Amikor ezek a poklosok a tábor széléhez értek, bementek egy sátorba, ettek-ittak, majd összeszedték onnan az ezüstöt, aranyat meg a ruhákat, azután elmentek, és elrejtették azokat. Egy másik sátorba is bementek, onnan is összeszedtek mindent, azután elmentek, és elrejtették. 9 Majd ezt mondták egymásnak: Nem helyes, amit teszünk. Ez a nap örömhírnek a napja. Ha hallgatunk és megvárjuk a virradatot, büntetés ér bennünket. Gyertek hát, menjünk, és mondjuk el ezt a királyi palotában! 10 Odaérkezve szóltak a város kapuőrségének, és jelentették nekik: Bementünk az arám táborba, és láttuk, hogy senki sincs ott, emberi szó sem hallatszik, csak kikötött lovak és szamarak vannak ott meg a sátrak, ahogyan voltak. 11 A kapuőrök telekürtölték a hírrel a várost, s végül jelentették a dolgot benn a királyi palotában. 12 A király fölkelt éjszaka, és így szólt udvari embereihez: Majd én megmondom nektek, hogy mit tettek velünk az arámok. Tudják, hogy éhezünk, ezért kivonultak a táborból, hogy elrejtőzzenek a mezőn, mert azt gondolják: Ha kijönnek a városból, élve fogjuk el őket, a városba pedig behatolunk. 13 Egyik udvari embere így válaszolt: Fogjunk öt megmaradt lovat azokból, amelyek még megmaradtak a városban. Mindegy, hogy úgy járnak-e, mint akik még megmaradtak Izráel egész sokaságából, vagy úgy, mint akik elpusztultak Izráel egész sokaságából. Küldjük ki őket, és majd meglátjuk! 14 Fogtak tehát két harci kocsit lovastul, és elküldött a király az arámok tábora után, hogy menjenek el, és nézzék meg. 15 Utánuk is mentek egészen a Jordánig, és látták, hogy az egész út tele van ruhával és fölszereléssel, amiket az arámok sietségükben eldobáltak. Ekkor a kiküldöttek visszatértek, és jelentették ezt a királynak. 16 A nép pedig kitódult, és kifosztotta az arámok táborát. Így történt, hogy egy szeá finomliszt egy sekelbe és két szeá árpa is egy sekelbe került, az Úr szava szerint. 17 A király odarendelte a kapuhoz azt a tisztet, akinek a kezére szokott támaszkodni, a nép azonban agyontaposta a kapuban, és meghalt, amint az Isten embere megmondta, amikor a király elment hozzá. 18 Éppen úgy történt, ahogyan Isten embere megmondta a királynak: „Két szeá árpa egy sekelbe meg egy szeá finomliszt is egy sekelbe fog kerülni Samária kapujában holnap ilyenkor.” 19 Erre válaszolt így a tiszt Isten emberének: Még ha az Úr megnyitná is az ég csatornáit, ez akkor sem történhet meg! Ő erre így felelt: Majd meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle! 20 Úgy is történt: a nép agyontaposta a kapuban, és meghalt.
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata
(2) „Majd meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle.” (2Kir 7)
Az éhínség rémes képei után hihetetlennek látszik Elizeus jövendölése a bőségről. Csakhogy veszélyes kinyilvánítani hitetlenségünket az Úr szava iránt. A király környezetében levő tiszt megteszi. A figyelmeztető, fenyegető szavakra sem tart bűnbánatot, ez a veszte. Isten valamilyen akusztikus érzékcsalódással zavarja meg az ellenséget, az pánikba esik és menekül. Segítsége váratlan, gyors és hatásos. Ezért nem szabad soha kétségbeesnünk. Persze el kell fogadnunk, ha szenvedést bocsát ránk, de ez nem párosulhat hitetlenséggel. Gondoljunk mindig a láthatatlan tüzes lovagokra! A poklos emberek magatartása észszerű és nem tisztességtelen. Ők a társadalomból ki volta zárva, kizárólag koldulásból élhettek. De most kitől kaphattak volna élelmet? Itt tehát biztos volt a haláluk. Ha átmennek az ellenséghez, ennél rosszabb ott sem történhet velük, azaz nem is kockáztattak. A helyzetükben az sem lehet kárhoztatni, hogy valamennyi kincset félreraktak. A király magatartása a szükséges óvatosságot képviseli. Hogy a nép fejvesztve tódul az ennivalóért, az is érthető, ha nem szép is. Egyvalami viszont erősen hiányzik a történet végéről: a hálaadás Isten csodálatos szabadításáért és a király bűnbánata lázongó kijelentéseiért.
