„Velünk az Isten” Mt 1,18–25
18 Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. 19 Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja. 20 Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. 21 Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. 22 Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: 23 „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. 24 József pedig, amikor felébredt álmából, úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki, és feleségül vette őt, 25 de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.
Bibliaolvasó Kalauz – Balla Ibolya igemagyarázata
„Velünk az Isten” (23) – hangzott a hitvallás Isten népe életében a legnagyobb nyomorúságok idején, mint amilyen az Ézsaiás próféta korára jellemző kül- és belpolitikai viszálykodás volt. Ahogyan akkor beteljesedtek Isten ígéretei, úgy teljesedtek be azok Jézus Krisztus eljövetelével, amikor Isten népe nemcsak külső elnyomás és belső pártoskodások, hanem lelki válság miatt is szenvedett. Ma, amikor háborút, járványokat, békétlenséget tapasztalunk a világban, a legnagyobb vigasztalásunk, hogy velünk az Isten.
RÉ21 753 RÉ 318
Könyörgés | 717 | Ó, hova visz az út
„…kezdtek égőáldozatokat bemutatni az Úrnak, bár az Úr templomának az alapkövét még nem rakták le.” Ezsd 3
1 Amikor elérkezett a hetedik hónap, és Izráel fiai már a városaikban laktak, egy emberként összegyűlt a nép Jeruzsálemben. 2 Ekkor fogott hozzá Jésúa, Jócádák fia szolgatársaival, a papokkal és Zerubbábel, Sealtíél fia testvéreivel együtt, hogy felépítsék Izráel Istenének az oltárát, és égőáldozatokat mutassanak be rajta úgy, ahogyan meg van írva Mózesnek, Isten emberének a törvényében. 3 A régi helyén állították föl az oltárt, és bár rettegtek a tartományok népétől, égőáldozatokat mutattak be rajta az Úrnak: reggeli és esti égőáldozatokat. 4 Majd megtartották a lombsátrak ünnepét, ahogyan az meg van írva: napról napra bemutatták az égőáldozatot, megfelelő számban, a rendtartás szerint, mindegyiket a maga napján; 5 továbbá az állandó égőáldozatot, az újhold napján és az Úr minden szent ünnepén esedékes égőáldozatot és mindazoknak az önkéntes áldozatát, akik ilyet vittek az Úrnak. 6 A hetedik hónap első napjától kezdtek égőáldozatokat bemutatni az Úrnak, bár az Úr templomának az alapkövét még nem rakták le. 7 De pénzt adtak a kőfaragóknak és az ácsoknak, ételt, italt és olajat a szidóniaknak és a tírusziaknak, hogy szállítsanak cédrusfát a Libánonról Jáfóba a tengeren, Círus perzsa király engedélyével. 8 Azután, hogy megérkeztek Jeruzsálembe az Isten házához, a második esztendő második hónapjában megkezdték az előkészületeket Zerubbábel, Sealtíél fia, Jésúa, Jócádák fia és többi szolgatársuk, a papok, a léviták és mindazok, akik visszaérkeztek Jeruzsálembe a fogságból, és megbízták a húszéves és annál idősebb lévitákat azzal, hogy irányítsák az Úr házának építését. 9 Jésúa a fiaival és testvéreivel, Kadmíéllel, Báníval és Hódavjával meg Hénádád fiai a fiaikkal és testvéreikkel, a lévitákkal egy emberként vállalták, hogy irányítják azokat, akik az Isten házának az építését végzik. 10 Az építők tehát lerakták az Úr templomának az alapját, és odaállították a papokat szolgálati öltözetben harsonákkal meg a lévitákat, Ászáf fiait cintányérokkal, hogy dicsérjék az Urat Izráel királyának, Dávidnak az előírása szerint. 11 Ezek énekeltek, dicsérve és magasztalva az Urat, mert jó, mert örökké tart szeretete Izráel iránt. Az egész nép pedig nagy örömujjongásban tört ki, dicsérve az Urat azért, hogy lerakhatták az Úr házának az alapját. 12 Sokan az idősebb papok, léviták és családfők közül, akik még látták az első templomot, hangosan sírtak, amint a szemük láttára rakták le ennek a templomnak az alapját, sokan pedig hangosan ujjongtak és örvendeztek, 13 úgyhogy a nép közül senki sem tudta megkülönböztetni az örömujjongás hangját a sírás hangjától, mert a nép igen hangosan ujjongott, és messzire hallatszott a hangja.
Az Ige mellett – Karsay Eszter igemagyarázata
(6) „…kezdtek égőáldozatokat bemutatni az Úrnak, bár az Úr templomának az alapkövét még nem rakták le.” (Ezsd 3)
Az első és legfontosabb feladat az istentiszteletek megkezdéséhez az égőáldozati oltár felállítása. A hazatérők mindenekelőtt ezt építik újjá. Létezhetett ideiglenes oltár, de azt a fogságból hazajöttek nem ismerték el. „A régi helyén állították föl” (3), mert az otthon maradtak esetleg végezhettek ott szertartást, a betelepített idegenek miatt azonban azt tisztátalanná tartották. Ezért maguk építették föl újra. Közben szorongás és félelem élt bennük, „rettegtek a tartományok népétől” (3), azoktól, akik ellenségesen fogadták a hazatérőket. Isten oltalmát és jelenlétét keresték ezért, s a mózesi előírások szerint végezték az ünnepi szertartásokat (4–6). Csak a második évben kezdtek hozzá a romokból a templomi alapok építéséhez. A léviták irányították azt, a papok pedig szolgálati öltözékben harsonákkal és különböző hangszerekkel Istent dicsőítő énekeket zengtek, így rakták le az alapokat. A salamoni templomra emlékezve igyekeztek mindent annak megfelelően végezni. Az egész nép örömujjongásába sírás is vegyült. Az idősebbek, akik még látták az első templomot (12), összehasonlíthatták azt, és siratták a múltat, a jelen szegényes körülményeit (Hag 2,3).
