előző nap következő nap

„szeressétek ellenségeiteket” Mt 5,43–48

43 Hallottátok, hogy megmondatott: „Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.” 44 Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, 45 hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. 46 Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? 47 És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? 48 Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.

Bibliaolvasó Kalauz – Fodor Ferenc igemagyarázata

Nem a szeretet az újdonság. Az már megmondatott a régieknek. Amiben Jézus új világosságot, irányt, életet ad követőinek, az a másik oldal. E világ élete a barát–ellenség, szeretet–gyűlölet ellenpárra épül – és ennek a csapdájában vergődik, „mi mást, más minket öl”. Ti azonban „szeressétek ellenségeiteket” (44). Bár az egyház is hajlamos arra, hogy belekeveredjen (ideológiai vagy más) háborúkba, és óhatatlan, hogy akik Isten ellen küzdenek, Jézus követőit is gyűlöljék, nekünk mégis más utat mutat. Ti ne legyetek senkinek az ellenségei! Ti ne gyűlölködjetek! Isten úgy mutatta meg irántunk szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor mi még ellenségei voltunk. Mennyei Atyánk erre a kiteljesedésre („tökéletességre”) akar bennünket elvezetni.

RÉ21 145 RÉ 145 • IÉ ApCsel 8,26–39 • Zsolt 145

Heti dicséret | 331 | Mi kegyes Atyánk, kit vallunk hitünkben

Heti zsoltárének | 55 | Hallgasd meg az én könyörgésem

„…megesküdtünk arra, hogy Isten törvénye szerint élünk…” Neh 10

1 Mindezek alapján írásbeli megállapodást készítettünk, amelyet pecséttel láttak el vezetőink, lévitáink és papjaink. 2 Az iratot pecséttel látták el: Nehémiás, Hakaljá fia, a királyi helytartó és Cidkijjá. 3 Azután Szerájá, Azarjá és Jirmejá, 4 Pashúr, Amarjá és Malkijjá, 5 Hattús, Sebanjá és Mallúk, 6 Hárim, Merémót és Óbadjá, 7 Dániel, Ginnetón és Bárúk, 8 Mesullám, Abijjá és Mijjámín, 9 Maazjá, Bilgaj és Semajá. Ezek voltak a papok. 10 A léviták ezek voltak: Jésúa, Azanjá fia, a Hénádád fiai közül való Binnúj és Kadmíél 11 és testvéreik: Sebanjá, Hódijjá és Kelítá, Pelájá és Hánán, 12 Míká, Rehób és Hasabjá, 13 Zakkúr, Sérébjá és Sebanjá, 14 Hódijjá, Bání és Benínú. 15 A nép főemberei pedig ezek voltak: Parós, Pahat-Móáb, Élám, Zattú és Bání, 16 Bunní, Azgád és Bébaj, 17 Adónijjá, Bigvaj és Ádín, 18 Átér, Hizkijjá és Azzúr, 19 Hódijjá, Hásum és Bécaj, 20 Háríf, Anátót és Nébaj, 21 Magpiás, Mesullám és Hézír, 22 Mesézabél, Cádók és Jaddúa, 23 Pelatjá, Hánán és Anájá, 24 Hóséa, Hananjá és Hassúb, 25 Lóhés, Pilhá és Sóbék, 26 Rehúm, Hasabná és Maaszéjá, 27 Ahijjá, Hánán és Ánán, 28 Mallúk, Hárim és Baaná. 29 A nép többi része: a papok, a léviták, a kapuőrök, az énekesek, a templomszolgák és mindazok, akik a tartományok népeitől elkülönülve csatlakoztak az Isten törvényéhez feleségeikkel, fiaikkal és leányaikkal együtt; mindenki, aki már elég értelmes volt hozzá, 30 csatlakoztak előkelő honfitársainkhoz. Átok terhe alatt megesküdtünk arra, hogy Isten törvénye szerint élünk, amelyet Isten az ő szolgája, Mózes által adott, és hogy megtartjuk és teljesítjük Urunknak, az Úrnak minden parancsolatát, előírását és rendelkezését. 31 Nem adjuk leányainkat az országban élő népekhez, és fiainknak nem veszünk feleséget az ő leányaik közül. 32 Ha az országban élő népek árut vagy bármilyen gabonát hoznak eladásra a nyugalom napján, nem vásárolunk tőlük a nyugalom napján vagy más ünnepnapokon. A hetedik évben parlagon hagyjuk a földet, és elengedünk minden tartozást. 33 Köteleztük magunkat arra, hogy évenként egyharmad sekelt adunk Istenünk házának a szolgálatára: 34 a sorba rakott kenyerekre, az állandó étel- és égőáldozatra, a nyugalom napján, újholdkor és a megszabott ünnepeken bemutatandó áldozatokra, továbbá a szent adományokra és a vétekáldozatokra, hogy engesztelést szerezzenek Izráelért, és minden munkára Istenünk házánál. 35 Mi, papok, léviták és a nép kisorsoltuk, hogy évről évre mikor melyik család hordja be az áldozathoz szükséges tűzifát Istenünk házába, hogy égjen a tűz Istenünknek, az Úrnak az oltárán, ahogyan az elő van írva a törvényben. 36 Bevisszük földünknek első termését és mindenféle gyümölcsfának az első termését évről évre az Úr házába. 37 Elsőszülött fiainkkal és állatainkkal is úgy járunk el, ahogyan elő van írva a törvényben. Marháink és juhaink elsőszülöttjeit bevisszük Istenünk házába a papoknak, akik Istenünk házában végeznek szolgálatot. 38 A tésztánkból készült első lepényt meg mindenféle gyümölcsfánknak, a mustnak és olajnak a legjavát felajánljuk, és bevisszük Istenünk házának a kamráiba a papoknak, földünkről a tizedet pedig a lévitáknak. Nekik, a lévitáknak kell beszedniük a tizedet minden városban, ahol csak a földet megműveljük. 39 Egy áronita pap legyen a lévitákkal, amikor a léviták beszedik a tizedet. A léviták pedig vigyék be a tizednek a tizedét Istenünk házába, a kincstár kamráiba. 40 Ezekbe a kamrákba kell bevinniük Izráel fiainak és Lévi fiainak a felajánlott gabonát, mustot és olajat, mert ott vannak a szent edények meg a szolgálatot végző papok, a kapuőrök és az énekesek. Nem fogjuk elhanyagolni Istenünk házát!

Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata

(30) „…megesküdtünk arra, hogy Isten törvénye szerint élünk…” (Neh 10)

Az írásba foglalt, bepecsételt elkötelezés hálaadásból fakad. A nagy, erős és félelmetes Isten hűségesen megtartja szövetségét (9,32) – hallottuk az előző nagy vallomásban. „Te hű voltál hozzánk, mi pedig hitszegők voltunk” (9,33). Így summázza itt az Ábrahámnak adott ígéret teljesítését, az egyiptomi rabszolgaságból való szabadítást, a megannyi hűtlenség ellenére megújuló áldást, a száműzetésből való hazatérést. „Mindezek alapján” (1), tehát hálás feleletül születik meg itt az önként magukra vett elkötelezés: „megtartjuk és teljesítjük Urunknak, az Úrnak minden parancsolatát, előírását és rendelkezését” (30). A teljes rendnek nyilván csak része az elkülönülés más népektől, a szombatnapi munkatilalom megtartása, a termőföld pihentetése hétévenként, a papi-lévitai szolgálat szavatolása és a templom fenntartása. De épp e részek jelzik, mi ennek a sajátos honfoglalásnak a célja: az egész élet újraszervezése. De a sorrend nem fordítható meg, Isten hűsége a forrása a mi hűségünknek. A Krisztus-követés életrendjében is meghatározó ez a felfogás: annak alapján kötelezzük el magunkat, amit Isten Krisztus szabadításában elvégzett. „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.” (2Tim 2,13)

Július 7