„Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” Mt 8,23–27
23 Amikor beszállt a hajóba, követték őt a tanítványai. 24 És íme, nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a hullámok. Ő pedig aludt. 25 Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: Uram, ments meg minket, elveszünk! 26 De ő így szólt hozzájuk: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült. 27 Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt mondták: Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?
Bibliaolvasó Kalauz – Mucsi Zsófia igemagyarázata
Vajon milyen volt az a néhány pillanat, amikor a tanítványok nézték, ahogy Jézus lecsendesíti a tengert? Tisztában voltak saját képességeik és lehetőségeik határaival, ezt ők nem tudták volna megtenni. Talán tisztában voltak Jézus hatalmával, de nem tudták teljesen rábízni magukat. Akkor nem tehettek mást, mint szemlélték, ahogy Jézus ura lesz a helyzetnek és az ő lelküknek is. Csodálat, hála és bizalom születik meg bennünk, amikor nem csinálunk mást, „csak” figyeljük, amit értünk tesz Isten.
RÉ21 727 RÉ 300
Napi ének | 236 | Meghagytad nékünk, Úr Isten
„Állj mellém, Uram […]!” Zsolt 3
1 Dávid zsoltára, abból az időből, amikor fia, Absolon elől menekült. 2 Uram, mily sok ellenségem van, mily sokan támadnak rám! 3 Sokan mondják rólam: Nem segít rajta Isten! (Szela.) 4 De te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem. 5 Hangosan kiáltok az Úrhoz, és ő meghallgat szent hegyén. (Szela.) 6 Lefekszem, alszom és fölébredek, mert az Úr támogat engem. 7 Nem félek a sok ezernyi néptől, amely körülvett engem. 8 Állj mellém, Uram, szabadíts meg, Istenem! Hiszen te vered arcul minden ellenségemet, kitördeled a bűnösök fogait! 9 Az Úrtól jön a szabadítás. Legyen áldásod népeden! (Szela.)
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata
(8) „Állj mellém, Uram […]!” (Zsolt 3)
Mintha az előző zsoltár lényegének, az Isten felkentje elleni lázadásnak a belső átélése volna az a könyörgés. Nemcsak Absolon trónkövetelő puccsának és bukásának, a fiú édesapja elleni lázadásának tragikus történetét állítja elénk (2Sám 15–19), hanem az Istentől való elhagyatottság mély és rettentő érzetét is. „Sokan mondják rólam: Nem segít rajta Isten!” (3) Érdemes e ténymegállapításnak beállított gúnyolódást (2Sám 16,5) egy másik fordításban is idézni: sokan mondják lelkemnek... Amit a menekülő Dávidról neki mondanak, a szíve mélyéig hatol: lám, Isten nem segít rajta (nem szabadítja meg), menthetetlen. Ha így ítélünk, látszat szerint, az már-már uralmat is vesz felettünk. Ám a panasz hitvallássá változik: Isten karja megsegítette eddig is, nincs oka kétségbeesésre. Majd sürgető kéréssé fokozódik a vallomás: állj mellém, Uram! Szabadíts meg! (8) Ez a jó sorrend számunkra is, ha szabadulásért könyörgünk. Mindig az Istenről való helyes beszédünk alapozza meg a kérést. Istentől jön a szabadítás bűnből, veszedelemből, szégyenből, halálból (Róm 7,24), és Jézus neve hordozza az örök szabadítást. Ha ezt tudjuk, akkor kérünk helyesen: Isten karja segítsen meg, és igazsága gyámolítson (Ézs 59,16).
