„Bízzál... a te hited megtartott téged” Mt 9,18–26
18 Miközben ezeket mondta nekik, íme, egy elöljáró ment hozzá, leborult előtte, és így szólt: A leányom most halt meg, de jöjj, tedd rá a kezed, és élni fog. 19 Jézus felkelt, és követte őt tanítványaival együtt. 20 És íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony odament hozzá, és hátulról megérintette ruhája szegélyét, 21 mert ezt mondta magában: Ha csak megérinthetem a ruháját, meggyógyulok. 22 Amikor Jézus megfordult, és meglátta őt, így szólt: Bízzál, leányom, a te hited megtartott téged. És meggyógyult az asszony abban az órában. 23 Amikor Jézus bement az elöljáró házába, és meglátta a furulyásokat meg a zajongó sokaságot, 24 így szólt: Menjetek innen, mert nem halt meg a leányka, csak alszik. Azok pedig kinevették őt. 25 Amikor azután kiküldték onnan a sokaságot, bement, megfogta a leányka kezét, mire az felkelt. 26 És híre ment ennek az egész vidéken.
Bibliaolvasó Kalauz – Sándor Balázs igemagyarázata
Jézussal kapcsolatban lenni – ez az életet jelenti. Így hitte ezt Jairus, és megláthatta halott leánya feltámadását. S így hitte ezt a vérfolyásos asszony is, aki saját, tizenkét éve beteg teste gyógyulását élhette át. Hiszed-e, hogy Jézus Krisztus ma is ugyanaz az Úr, aki akkor volt? Ha akkor betegeket gyógyított és halottakat támasztott fel, akkor ezt ma is meg tudja tenni. Ő nem változott. A kérdés mindig a mi hitünk. Menjünk hozzá hittel mi is, hogy hallhassuk válaszát: „Bízzál... a te hited megtartott téged” (22).
RÉ21 8 RÉ 8 • IÉ Mt 13,44–46 • Péld 16
Heti dicséret | 250 | Zengd Isten nevét
Heti zsoltárének | 140 | Szabadíts meg engem, Úr Isten
„Mily felséges a te neved az egész földön!” Zsolt 8
1 A karmesternek: „A szőlőtaposók” kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára. 2 Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad fenségedet! 3 Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat ellenfeleiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót. 4 Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, 5 micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? 6 Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. 7 Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: 8 a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is, 9 az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak. 10 Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata
(10) „Mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt 8)
Ezt a zsoltárt idézzük leggyakrabban, amikor az Isten képmására teremtett emberről beszélünk, akit az Úr menny és föld közé állított, dicsőséggel és méltósággal koronázott meg. Ez alapján követelünk minden embernek tiszteletet, és innen származtatjuk az ember felelősségét is az uralma alá rendelt világért. A világegyetemet szemlélő Dávid mégsem az embert magasztalja, hanem Isten felségének hódol. Micsoda hát az ember, ha ekkora méltóságra emeli Isten? Még inkább nő az ámulatunk, ha Jób panaszát idézzük: „Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele? Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed.” (Jób 7,17–18) A mi dicsőségünk kölcsönzött dicsőség és méltóság, és csak addig ragyog rajtunk, amíg Istenre irányul az életünk. A Holdnak nincs saját fénye, a Napét tükrözi vissza. Istent megismerve vesszük észre a magunk méltóságának forrását és feltételét. Ezért kérjük a 90. zsoltárral: „Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon!” (16) Jézus intése vezessen minket: „Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?” (Jn 5,44)
