„...az én igám jó, és az én terhem könnyű” Mt 11,25–30
25 Abban az időben így szólt Jézus: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. 26 Igen, Atyám, mert így láttad jónak. 27 Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. 28 Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. 29 Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30 Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.
Bibliaolvasó Kalauz – Kádár Ferenc igemagyarázata
„...az én igám jó, és az én terhem könnyű” (30). A Fiú hálaadó szavaiból kiderül, nem mindenki érti és követi őt, csak az, aki egyszerűvé tud válni. A jól ismert igében mindenkit hív (28), aki roskadozik az emberi előírások súlya alatt. Ő nem új vallási szabályrendszert kínál, hanem önmagát adja. Hívása nem jelent tehermentességet: igáról és teherről beszél. Mi ez? Az Atyának való engedelmesség. S miért jó és könnyű? Mert az engedelmes Fiút követve, vele együtt lehet felvennünk ezt az igát.
RÉ21 15 RÉ 15 • IÉ Zak 8,20–23 • Péld 7
Heti dicséret | 766 | Jézus, te vagy nékem őriző pásztorom
Heti zsoltárének | 128 | Boldog az ember nyilván
„Aki ezeket teszi…” Zsolt 15
1 Dávid zsoltára. Uram, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden? 2 Az, aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra, és szíve szerint igazat szól; 3 nyelvével nem rágalmaz, nem tesz rosszat felebarátjával, és nem hoz gyalázatot rokonára. 4 Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az Urat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. 5 Nem adja pénzét uzsorára, és nem hagyja magát megvesztegetni az ártatlan rovására. Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha.
Az Ige mellett – Balog Zoltán igemagyarázata
(5c) „Aki ezeket teszi…” (Zsolt 15)
Mintha csak ott volnánk a jeruzsálemi templom kapujában, s együtt énekelnénk a zarándokokkal: „Uram […], ki tartózkodhat szent hegyeden?” Ki léphet be úgy, hogy valóban méltó az Úr vendégségére? A mi templomaink nem írnak elő a belépés előtt erkölcsi feltételeket, s bizony az úrvacsora előtti önvizsgálat is sokszor formálissá silányul. Pedig a valóságos találkozáshoz életünk Urával tiszta és alázatos szívre van szükség. S ha a zsoltárban sorolt feltételeket nézzük, végül egyetlen kérdés marad: ki képes betartani mindezt?! Még csak nem is büntetendő cselekményekről van szó, hanem arról a belső indulatról, amelyet nem lehet kívülről megítélni. Vagyis az elvárás kiterjed az egész emberre, annak látható cselekedeteire és belső irányultságára. Nem osztja fel az életet ünnepi viselkedésre egyrészt, hétköznapi viszonyokra másrészt, ahol megengedhető kisebb-nagyobb trükközés az embertárssal szemben. Egy életünk van, s azt vagy teljesen Krisztus uralma alatt éljük, vagy egyfajta lelki skizofréniában („Istennek is, világnak is egy kicsit”). De akkor mégis ki képes így, teljesen élni? A mi válaszunk egyedül Jézus Krisztus lehet, aki tisztán belépett a szentélybe, s mindazokat magával viszi, akik hisznek az ő bűnbocsátó erejében. A templomba lépve is csak benne találunk belső békét.
