„Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Mt 14,22–36
22 Ezután nyomban sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot. 23 Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. 24 A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt. 25 Már hajnalodott, amikor Jézus odament hozzájuk a tengeren járva. 26 Mikor pedig a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrémültek, és ezt mondták: Kísértet ez! És ijedtükben felkiáltottak. 27 De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! 28 Péter ekkor így válaszolt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! 29 Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé. 30 Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! 31 Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? 32 És amint beszálltak a hajóba, elült a szél. 33 A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy! 34 Átkelve Genezáretnél értek partot. 35 Amikor felismerték őt annak a helynek a lakói, hírül adták az egész környéken, és odavittek hozzá minden beteget, 36 és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét megérinthessék. És aki csak megérintette, meggyógyult.
Bibliaolvasó Kalauz – Varga Róbert igemagyarázata
„Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (27b) A legtöbben azt gondoljuk, hogy tudunk az élet „tengerén” hajózni. Tudás, tisztességes élet, ügyesség, ravaszság, csalás segítségével. Aztán jönnek a „viharok”, mert jönnek, egyre sötétebb lesz (25) és kiderül: a félelem erősebb mindennél. Péter szóba állt Jézussal, aki által a lehetetlen lehetségessé vált, aztán a viharra figyelt és süllyedni kezdett. Jézushoz kiált: „Uram, ments meg!” és ő azonnal megragadta őt. Együtt tértek vissza hajóba, leborultak Jézus előtt és azt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!” (33b).
RÉ21 727 RÉ 300
A Boldogmondások | 315 | Boldogok, akik lelki szegények
„Míg jó dolgom volt…” Zsolt 30
1 Zsoltár, templomszentelési ének. Dávidé. 2 Magasztallak, Uram, mert megmentettél. Nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek bajomon. 3 Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és meggyógyítottál engem. 4 Uram, kihoztál engem a holtak hazájából, életben tartottál, nem roskadtam a sírba. 5 Zengjetek az Úrnak, ti, hívei, magasztaljátok szent nevét! 6 Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás. 7 Míg jó dolgom volt, azt gondoltam: Nem tántorodom meg soha. 8 Uram, kegyelmedből hatalmas hegyre állítottál. De mikor elrejtetted orcádat, nagyon megrettentem. 9 Ekkor hozzád kiáltottam, Uram, és így esedeztem az Úrhoz: 10 Mit használ neked a vérem, ha leszállok a sírgödörbe? Hálát ad-e neked, aki porrá lett, hirdeti-e hűségedet? 11 Hallgass meg, Uram, kegyelmesen, légy segítségemre, Uram! 12 Te pedig gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél. 13 Ezért szüntelen zeng neked a szívem, örökké magasztallak, Uram, Istenem!
Az Ige mellett – Balog Zoltán igemagyarázata
(7) „Míg jó dolgom volt…” (Zsolt 30)
Először háborítatlan biztonság, zavartalan boldogság (7) a részünk. Már éppen azt hiszi az ember, hogy megy ez a szekér magától is – és egyszer csak itt a baj. S a hívő ember életében a baj azzal a kínzó kérdéssel együtt érkezik: miért? Merre van ilyenkor Isten? A holtak hazájában, a Seolban (4) az Isten abszolút hiánya a legfélelmetesebb. Vagy a „baj” éppen az ő haragja, büntetése? A zsoltáros saját elveszettségét és kínzó kérdéseit akkor vallja be és írja le, amikor már visszanyerte az Isten hűségébe vetett bizonyosságot, mert megmentette őt (2). És így már nem is keres elméleti magyarázatot az istenhiány tapasztalatára. Visszatekintve elég ennyit mondani: „Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme.” (6) E megtapasztalással nincs egyedül. Isten ítéletének és kegyelmének egymáshoz kapcsolódására a személyes hitvallás és a dogmatika együtt adja meg a választ: „a kegyelem és a harag egysége ez a kegyelem javára” (E. Jüngel). A magabiztos emberi „sohá”-t (7) felváltja az Úr magasztalásának boldog „örökké”-valósága (11). Az eredeti nyelvben ugyanaz a szó. A távolság mégis ég és föld, Isten és ember távolsága, amelyet az imádság hídja köt össze.
