„...a szíve azonban távol van tőlem...” Mt 15,1–9
1 Akkor farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből Jézushoz, és ezt mondták: 2 Miért szegik meg tanítványaid a vének hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket. 3 Ő így válaszolt nekik: És ti miért szegitek meg Isten parancsolatát a ti hagyományotokért? 4 Mert Isten ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.” 5 Ti pedig azt tanítjátok, hogy aki ezt mondja apjának vagy anyjának: Áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni – 6 annak nem kell tisztelnie az apját. Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért. 7 Képmutatók, helyesen prófétált rólatok Ézsaiás: 8 „Ez a nép ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem. 9 Pedig hiába tisztelnek engem, ha tanításként emberi parancsolatokat tanítanak.”
Bibliaolvasó Kalauz – Varga Róbert igemagyarázata
„...a szíve azonban távol van tőlem...” (8b). Örök idők óta kérdés volt: a hagyomány vagy a Szentírás a fontosabb? A reformáció világos választ adott: „Egyedül a Szentírás”. A hagyományra hivatkozva sokan, sokféle káros, helytelen dolgot követhetnek el, azt gondolva, hogy az kedves Istennek (5–6). Isten előtt fontos a szívünk állapota. Jézus, aki meghalt értünk, hit által új szívet tud adni és abból Isten szerinti gondolatok, cselekedetek, beszéd származik majd (Ez 36,26).
RÉ21 757 RÉ 458 • Zsolt 3
Reggeli ének | 668 | Hajnalórán lelkem ébred
„…olyan lettem, mint egy kallódó tárgy.” Zsolt 31
1 A karmesternek: Dávid zsoltára. 2 Hozzád menekülök, Uram, ne szégyenüljek meg soha! Ments meg engem irgalmasan! 3 Fordítsd felém füledet, siess, ments meg engem! Légy erős kősziklám, erős váram, segíts rajtam! 4 Mert te vagy az én sziklaváram; vezess és terelgess engem nevedért! 5 Szabadíts ki a hálóból, amelyet titkon vetettek nekem, mert te vagy az erősségem. 6 Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten! 7 Gyűlölöm a hitvány bálványok híveit, mert én csak az Úrban bízom. 8 Ujjongva örülök hűségednek, mert látod nyomorúságomat, ismered lelkem szorongásait. 9 Nem adtál ellenség kezébe, hanem tágas térre állítottad lábamat. 10 Légy kegyelmes, Uram, mert bajban vagyok, szemem elhomályosodott a bánattól, odavan testem-lelkem. 11 A gond miatt vége lesz életemnek, a sóhajtozás miatt esztendeimnek. Bűnöm miatt megrokkant az erőm, csontjaim sorvadoznak. 12 Minden ellenségem gyaláz engem, szomszédaim félnek, ismerőseim megrettennek, ha látnak az utcán, elfutnak előlem. 13 Elfelejtettek, mintha meghaltam volna, olyan lettem, mint egy kallódó tárgy. 14 Mert hallom sokak suttogását: Iszonyú baj van vele! Rólam tanácskoznak egymás közt, el akarják venni az életemet. 15 De én bízom benned, Uram, vallom: Te vagy Istenem! 16 Kezedben van sorsom, ments meg ellenségeim és üldözőim kezéből! 17 Ragyogjon rá orcád szolgádra, segíts rajtam hűségesen! 18 Uram, ne szégyenüljek meg, ha hívlak téged! Szégyenüljenek meg a bűnösök, tűnjenek el a holtak hazájában! Zsolt 25,2-3 19 Némuljanak el a hazug ajkak, amelyek kihívóan, gőgösen és megvetően beszélnek az igazról! 20 Milyen nagy a te jóságod, melyet a téged félőknek tartogatsz! Ebben részesíted a hozzád menekülőket minden ember szeme láttára. 21 Jól elrejted őket magadnál az emberek áskálódása elől. Megőrzöd őket sátradban a perlekedő nyelvektől. 22 Áldott az Úr, aki csodálatos hűséggel bánt velem az ostromlott városban! 23 Én már azt gondoltam ijedtemben, hogy eltaszítottál magadtól. De te meghallgattad könyörgő szavamat, amikor hozzád kiáltottam segítségért. 24 Szeressétek az Urat, ti, hívei mind! Az állhatatosokat megtartja az Úr, de kamatostul megfizet a gőgösöknek. 25 Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az Úrban reménykedtek!
Az Ige mellett – Balog Zoltán igemagyarázata
(13) „…olyan lettem, mint egy kallódó tárgy.” (Zsolt 31)
Lehet az ember akkor is nagy bajban, ha körülötte mások ünnepelnek. Mennyi szenvedést tudunk egymásnak okozni mi, emberek! Milyen érzékletesen írja le a zsoltáros a kiközösítés mechanizmusát! A mások által vetett háló a lélek szorongását okozza, homályosak a megbélyegzett ember szemei, nem lát tisztán: sem azt, amiben van, sem a kiutat. Nem maradt más, mint ismételgetni: „kezedre bízom lelkemet” (6). De a „tágas tér” megtapasztalása után, amelyre az Úr állítja, sem csökken a fenyegetettség. Saját bűne és rosszakaróinak ellene folytatott hadjárata együtt sorvasztják. Leírták. „Iszonyú baj van vele!” – ez nem a féltő aggodalom, hanem a káröröm kifejezése. Kimondták rá a végső emberi ítéletet, ő már nem számít. S ha nyilvános helyen megjelenik, akkor az ismerősök átmennek az utca másik oldalára. Nem kell már senkinek, nem várható tőle semmi. Barátokról pedig szó sincs. A vége e megszégyenülésnek mégis ez lesz: „Az állhatatosakat megtartja az Úr, de kamatostul megfizet a gőgösöknek” (24). E meggyőződésétől nem engedi magát eltéríteni az, aki ugyan egyszerre bűnös és igaz, de imádságában Isten közelében részesülhet az Úr szabadításában.
