„...ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben...” Mt 18,15–20
15 Ha pedig vétkezik ellened a testvéred, menj el hozzá, fedd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet. 16 Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. 17 Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek! Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt! 18 Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. 19 Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. 20 Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
Bibliaolvasó Kalauz – Ablonczy Kálmán igemagyarázata
„...ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben...” (20). Egyetlen, akár nem is olyan fontos dologról olykor ketten háromfélét gondolunk. Jézus szétfeszíti szűk szívtereinket. Van egy Név, mely minden névnél nagyobb, méltó, hogy ráhangolódjunk, előtte meghajoljunk, összekulcsolódjanak kezeink, egyet gondoljunk, akarjunk: nevében, nevére, nevéért!
RÉ21 133 RÉ 133
Hétfő esti dicséret | 683 | Mennynek és földnek nemes Teremtője
„Lelkünk a porba hanyatlott, testünk a földhöz tapadt. Siess segítségünkre! Válts meg minket irgalmadból!” Zsolt 44
1 A karmesternek: Kórah fiainak tanítókölteménye. 2 Isten, saját fülünkkel hallottuk, elbeszélték nekünk apáink, mit vittél véghez napjaikban, a régi időkben. 3 Kezeddel népeket űztél el, őket pedig a helyükre plántáltad. Nemzeteket zúztál össze, őket pedig a helyükre küldted. 4 Mert nem a maguk fegyverével vették birtokba az országot, és nem a saját karjuk segítette meg őket, hanem a te jobbod és a te karod, a te orcád világossága, mert kedvelted őket. 5 Te vagy királyom, ó, Isten! Parancsodra megszabadul Jákób. 6 Általad verjük le ellenségeinket, neved segítségével tiporjuk el támadóinkat. 7 Mert én nem az íjamban bízom, nem a fegyverem segít meg engem. 8 Te segítesz meg ellenségeinkkel szemben, gyűlölőinket te szégyeníted meg. 9 Istent dicsérjük mindennap, neved magasztaljuk örökké. (Szela.) 10 Mégis elvetettél, megszégyenítettél minket, nem vonultál ki seregeinkkel. 11 Megfutamítottál az ellenség előtt, gyűlölőink kifosztottak bennünket. 12 Odadobtál minket, mint vágójuhokat, és szétszórtál a népek közé. 13 Potom áron adtad el népedet, nem szabtál magas vételárat érte. 14 Gyalázatossá tettél szomszédaink előtt, gúnyol és csúfol környezetünk. 15 Szóbeszéd tárgyává tettél a népek között, fejüket csóválják miattunk a nemzetek. 16 Mindennap szidalmaznak engem, szégyen borítja arcomat 17 a gyalázók és a káromlók szava miatt, az ellenség és a bosszúálló miatt. 18 Bár mindez ránk szakadt, nem feledtünk el téged, nem szegtük meg szövetségedet. 19 Szívünk nem szakadt el tőled, lépteink sem tértek le ösvényedről. 20 Pedig a sakálok tanyájára űztél minket, és a halál árnyékát borítottad ránk. 21 Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és idegen istenhez emeltük volna fel kezünket, 22 nem vette volna-e észre Isten? Hiszen ő ismeri a szívnek titkait. 23 Miattad gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek. 24 Serkenj fel! Miért alszol, Uram? Ébredj föl, ne taszíts el végképp! 25 Miért rejted el orcádat, miért felejted el nyomorúságunkat és ínségünket? 26 Lelkünk a porba hanyatlott, testünk a földhöz tapadt. 27 Siess segítségünkre! Válts meg minket irgalmadból!
Az Ige mellett – Csűrös-Varga Vanda igemagyarázata
(26–27) „Lelkünk a porba hanyatlott, testünk a földhöz tapadt. Siess segítségünkre! Válts meg minket irgalmadból!” (Zsolt 44)
A „testem a porban, lelkem a földhöz tapad” kifejezés mai változata a „padlón vagyok”. Ki ne járt volna úgy, hogy egy-egy élethelyzet a földre küldte, egy mondat megsemmisítette addigi vágyait, egy történés teljesen eltörölte céljait, egy veszteség elvette azt a jövőt, amely felé tartani szeretett volna. Hogy amit remélt, az nem következett be, és ettől darabokra tört a világ. A 44. zsoltár mély érzéseket jár át, óriási csalódást hoz Isten elé. Szerzője azt remélte, megsegíti népét Isten, de ő nem tette. Igazi megoldásra nem jut, mindez miért történhetett, s a földre hull. Ezzel viszont kifejezi: tudom, nincs hatalmam megoldani a dolgokat – rád hagyom, Istenem. Oldd meg, amit én nem tudok! Én nem cselekszem, nem irányítok, mindez a te kezedben van. Generációk zengik rólad: hatalmas Isten vagy – hát siess segítségünkre! Ki is éghetne a zsoltáros a csalódásában, de a kapaszkodója az, hogy hallotta a történetet apáitól: Isten cselekvő, csodákat tevő. Nem ég ki helyzetében, mert hallotta, miket tett másokkal Isten. Micsoda megtartó erejük van hát a történeteknek, amelyeket megélünk! Áldottak azoknak a közösségeknek a tagjai és azoknak a gyermekei, akik elmondhatják egymásnak megélt csodáikat, Isten-élményeiket, mert kapaszkodójuk lesz a legnehezebb időszakokban is.
