„...kereste az alkalmat...” Mt 26,14–16
14 Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, 15 és így szólt: Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt? Azok pedig harminc ezüstöt fizettek neki. 16 Ettől fogva kereste az alkalmat, hogy elárulja őt.
Bibliaolvasó Kalauz – Karsay Eszter igemagyarázata
„...kereste az alkalmat...” (16). Mire keresünk mi alkalmat? Sokszor álságosan arra, hogy lejárassuk ellenfelünket, visszaadjunk egy sértést, dicsekedjünk, kérkedjünk saját jóságunkkal, munkánkkal vagy hősies szenvedéseinkkel. Ez mind elárulása annak, amire hívattunk, hogy Krisztus tanítványaként az ő áldozatát és annak gyümölcsét mutassuk be a világnak. Ne egyezkedjünk Krisztus ellenségével. Ingyen se keressük az alkalmat a rosszra.
RÉ21 3 RÉ 3
Napi ének | 583 | Keserves szívvel
„Nagyobb volt népem bűne, mint Sodoma vétke, amely egy pillanat alatt elpusztult…” JSir 4
1 Jaj, de megfeketedett az arany, elváltozott a színarany! Szétszórták a drágaköveket minden utcasarkon! 2 Sionnak színaranyat érő drága fiait, jaj, csak cserépedénynek tekintették, fazekas keze munkájának! 3 Még a sakálok is odatartják emlőiket kölykeiknek, és szoptatják őket, de népem leányai oly kegyetlenek lettek, mint a struccok a pusztában. 4 A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúság miatt, a gyermekek kenyeret kértek, de senki sem tört nekik. 5 Akik csemegéket szoktak enni, éhen pusztultak az utcákon, akiket bíborban neveltek, a szemétdombon turkáltak. 6 Nagyobb volt népem bűne, mint Sodoma vétke, amely egy pillanat alatt elpusztult, kezét sem mozdíthatta benne senki. 7 Előkelői tisztábbak voltak, mint a hó, fehérebbek, mint a tej, testük pirosabb volt, mint a korall, mintha zafírból metszették volna őket. 8 Testük feketébb lett, mint a korom, nem ismerni rájuk az utcákon, bőrük a csontjukhoz tapadt, elszáradtak, mint a fa. 9 Jobban jártak azok, akiket fegyver ölt meg, mint akik éhen haltak; azok átdöfve múltak ki, ezek pedig azért, mert elfogyott a föld termése. 10 A gyöngéd lelkű asszonyok saját kezükkel főzték meg gyermekeiket, hogy legyen táplálékuk népem összeomlása idején. 11 Szabad folyást engedett haragjának az Úr, kiöntötte izzó haragját. Lángba borította a Siont, megemésztette még az alapját is. 12 Nem hitték a föld királyai, sem az egész világ lakói, hogy be tud hatolni az ostromló ellenség Jeruzsálem kapuin. 13 Prófétáinak vétkei miatt, papjainak bűnei miatt történt ez, akik igazak vérét ontották benne. 14 Vakon botorkáltak az utcákon, vértől beszennyezve; érinteni sem lehetett az öltözetüket. 15 Félre az útból, tisztátalan – kiáltoztak feléjük –, félre, félre az útból, meg ne érintsétek! Ha botladozva eljutottak is a népek közé, azok azt mondták: Nem maradhatnak itt tovább! 16 Maga az Úr szolgáltatta ki őket, nem tekint rájuk többé. A papok személyét nem tisztelték, a véneknek sem kegyelmeztek. 17 Már a szemünk is belefáradt, vártuk a segítséget, de hiába; őrhelyünkről lestük a népet, amely nem hozott szabadulást. 18 Minden lépésünket figyelték, az utcára se mertünk kilépni. Elközeledett a vég, letelt az időnk, eljött a vég! 19 Gyorsabbak voltak üldözőink, mint sasok az égen. A hegyeken hajszoltak bennünket, a pusztában leselkedtek ránk. 20 Az Úr fölkentje, éltető leheletünk, foglyul esett vermükben, pedig azt gondoltuk, hogy oltalma alatt élhetünk a népek között. 21 Örülj, örvendezz, Edóm leánya, aki Úc földjén laksz! Hozzád is odakerül még a pohár, te is lerészegedsz, és pőrére vetkőzöl. 22 Véget ért büntetésed, Sion leánya, nem maradsz tovább a fogságban! De a te bűnödet, Edóm leánya, számon kéri az Úr, és leleplezi vétkeidet.
Az Ige mellett – Csűrös András Jakab igemagyarázata
(6) „Nagyobb volt népem bűne, mint Sodoma vétke, amely egy pillanat alatt elpusztult…” (JSir 4)
Hatalmas pusztulásról számol be ez a rész. Leginkább egy vulkánkitörésre emlékeztet, amelynek szörnyű eredményét akár élőben, akár felvételről meg tudjuk nézni Pompeiiben. Van ott egy megkövesedett ember, aki összeroskadva, összekulcsolt kézzel ül. Imádkozik? Gondolkozik? Kutatja élete értelmét, vagy halálának indokát keresi? Mivégre élt, és mi volt a cél vele? Nem tudni, de kétezer éve így van. Várja a választ, amelyet mi sem tudunk megadni. Mivégre létezel a világban te? Miért vagy itt közöttünk? Mi vétke volt Pompeiinek? – kérdezhetnénk, ha mi is azt gondolnánk, hogy az Úr villámcsapásokkal és büntetésekkel kommunikál. De nem, csodákkal és irgalommal szól hozzánk. Még a legdurvább nemzeti és vallási katasztrófa közepette is meglátja Jeremiás, hogy Isten sokkal irgalmasabb volt a néphez, mint az elvárható lett volna tőle. Hiszen nem azonnal pusztította el, mint Sodomát. Sőt, mi tudjuk, Jeremiás népe azóta sem pusztult el. Sem a zsidóság, sem az a nép, amely az Úr felkentjét, éltető leheletünket követi. Pedig nagy bűneik vannak a keresztyén embereknek, de Isten naponként irgalmát tölti ki rajtunk, haragja helyett.
