„Akkor az Úr lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt.” 1Sám 16
1 Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: Meddig bánkódsz még Saul miatt? Hiszen elvetettem őt, és nem marad Izráel királya! Töltsd meg olajjal a szarudat, és indulj! Elküldelek a betlehemi Isaihoz, mert az ő fiai közül választottam magamnak királyt! 2 Hogyan mehetnék oda? – kérdezte Sámuel. – Ha meghallja Saul, megöl engem. De az Úr ezt felelte: Vigyél magaddal egy üszőt, és mondd ezt: Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Úrnak. 3 Azután hívd meg Isait az áldozati lakomára! Én pedig majd a tudtodra adom, hogy mit kell tenned: azt kend fel, akit én mondok neked! 4 Sámuel úgy is tett, ahogyan megmondta neki az Úr. Amikor megérkezett Betlehembe, remegve mentek eléje a város vénei, és azt kérdezték: Békés szándékkal jöttél-e? 5 Békés szándékkal – felelte. – Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Úrnak. Szenteljétek meg magatokat, és jöjjetek el velem az áldozati lakomára! Miután szentnek találta Isait és fiait, meghívta őket az áldozati lakomára. 6 Amikor megérkeztek, és meglátta Elíábot, ezt gondolta: Biztosan ez lesz a felkent, aki most itt áll az Úr előtt. 7 De az Úr ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. 8 Ekkor Abínádábot szólította Isai, és odavezette Sámuel elé, de ő ezt mondta: Őt sem választotta az Úr. 9 Azután Sammát vezette oda Isai, de Sámuel ezt mondta: Őt sem választotta az Úr. 10 Hét fiát vezette így oda Isai Sámuel elé, de Sámuel ezt mondta Isainak: Ezeket nem választotta az Úr. 11 Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Itt van az összes fiad? Hátra van még a legkisebb – felelte ő –, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel ezt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik. 12 Érte küldött tehát, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az Úr: Rajta! Kend föl királlyá, mert ő az! 13 Sámuel pedig fogta az olajos szarut, és testvérei körében fölkente őt. Akkor az Úr lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt. Sámuel pedig elindult, és elment Rámába. 14 Saultól viszont eltávozott az Úr lelke, és egy gonosz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött. 15 Akkor ezt mondták a szolgái Saulnak: Látod, Istennek egy gonosz szelleme gyötör téged. 16 De a mi urunknak csak szólnia kell, és szolgáid készek keresni egy embert, aki ért a lantpengetéshez. És ha majd Istennek a gonosz szelleme megszáll, akkor ő játszik majd valamit, és jobban leszel. 17 Saul így felelt a szolgáinak: Keressetek hát nekem egy embert, aki szépen tud játszani a lanton, és hozzátok ide hozzám! 18 Ekkor megszólalt az egyik legény, és ezt mondta: Én láttam a betlehemi Isai egyik fiát, aki tud lanton játszani; derék férfi, harcra termett, okos beszédű, daliás ember, és vele van az Úr. 19 Saul tehát követeket küldött Isaihoz ezzel az üzenettel: Küldd el hozzám Dávidot, a fiadat, aki a juhokat szokta őrizni! 20 Isai pedig fogott egy szamarat, arra kenyeret, egy tömlő bort meg egy kecskegidát rakott, és elküldte Saulnak a fiával, Dáviddal. 21 Dávid megérkezett Saulhoz, és a szolgálatába szegődött. Ő pedig igen megszerette, és a fegyverhordozója lett. 22 Akkor ezt üzente Saul Isainak: Hadd szolgáljon engem Dávid, mert igen megkedveltem! 23 És valahányszor Istennek az a szelleme megszállta Sault, fogta Dávid a lantot, és játszott rajta valamit. Saul ilyenkor megkönnyebbült, jobban lett, a gonosz szellem pedig eltávozott tőle.
Bibliaolvasó Kalauz – Pentaller Attila igemagyarázata
Dávidra apja nem tekint fiaként (10–11), testvére negatív, becsmérlő gondolatokkal beszél róla és munkájáról (17,28). Miközben családja folyamatosan jelentéktelenségének tudatát táplálta szívében (18,23), Dávid megragadta az Úr ígéreteit, és Isten szíve szerinti férfivá gyógyult sérüléseiből (ApCsel 13,22). Jézus jelenlétében a te életed is gyógyul!
RÉ21 762 RÉ 201
Napi ének | 604 | Seregeknek szent Istene
„Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint.” Róm 10,1–13
1 Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek. 2 Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint. 3 Mert azzal, hogy Isten igazságát nem értették meg, hanem a maguk igazságát igyekeztek érvényesíteni, nem engedelmeskedtek Isten igazságának. 4 Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására. 5 Mózes ugyanis azt írja a törvényből való igazságról, hogy „aki megcselekszi azokat, él általuk”. 6 A hitből való igazság pedig így szól: „Ne mondd szívedben: Ki megy fel a mennybe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. 7 Vagy: „Ki megy le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a halálból felhozza. 8 Hanem mit mond? „Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben”, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk. 9 Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. 10 Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. 11 Az Írás így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” 12 Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt, 13 mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül".
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(2) „Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint.” (Róm 10,1–13)
Teljesen mindegy a verseny szempontjából a maratonfutó odaadása és erőfeszítése, ha nem a jó úton halad, nem a cél felé. Nem sokat jelent az úszó életben maradásában az akarat és az erőbedobás, ha nem a partnak, hanem a nyílt víz irányába úszik. Igenis, fontos a cél, mindent meghatároz, főleg, ha az életről és az üdvösségről van szó. Pál elismeri népének buzgóságát, de ezzel együtt szomorú, mert az ismeret, a „térkép”, amely szerint haladnak, nem jó. Így viszont nincs megérkezés. „...a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására” (4). Bármilyen vallásos buzgalom, gyakorlat, lelki teljesítmény irányt téveszt, ha nem Jézus Krisztus a végcélja. Ha nem benne ismeri fel a menekülés, a megtartatás útját. Pál nemcsak népének üzen, de nekünk is. Az alap, amelyre építhetünk: a hitben felismert és megragadott Krisztus. Akit segítségül hívunk, és akiben helyreáll az életünk. És akit nem kell a távolban keresnünk, mert közel van hozzánk.
