„Miért nem hallgattál az Úr szavára?” 1Sám 15
1 Egyszer ezt mondta Sámuel Saulnak: Engem küldött az Úr, hogy felkenjelek népe, Izráel királyává. Most azért hallgass az Úr beszédére! 2 Ezt mondja a Seregek Ura: Számon tartom, hogy hogyan bánt Amálék Izráellel, hogy útját állta, amikor kijött Egyiptomból. 3 Most azért indulj, verd le Amálékot, és irts ki mindent, amije van! Ne kíméld, hanem öld meg a férfiakat és a nőket, a gyermekeket és a csecsemőket, a marhákat és a juhokat, a tevéket és a szamarakat! 4 Ekkor mozgósította Saul a hadinépet, és számba vette Teláímban: kétszázezer gyalogost és tízezer embert Júdából. 5 Amikor Saul eljutott Amálék városáig, lesbe állt a folyóvölgyben. 6 De a kénieknek ezt üzente Saul: Menjetek el innen, távozzatok el az amálékiak közül, hogy ki ne irtsalak velük együtt titeket is, mert ti szeretettel bántatok Izráel fiaival, amikor kijöttek Egyiptomból. Erre eltávoztak a kéniek az amálékiak közül. 7 Saul pedig vágta Amálékot Havílától egészen a Súrba vezető útig, amely Egyiptommal szemben van. 8 Agágot, Amálék királyát élve fogta el, de az egész népet fegyverrel irtotta ki. 9 Saul és a hadinép azonban megkímélte Agágot meg a juhoknak és marháknak a legjavát, azaz a másodellésüket meg a bárányokat és mindazt, ami szép volt. Ezeket nem akarták kiirtani, hanem csak a hitvány és értéktelen jószágot irtották ki. 10 Akkor így szólt az Úr igéje Sámuelhez: 11 Megbántam, hogy királlyá tettem Sault, mert elfordult tőlem, és nem teljesítette, amit megparancsoltam neki. Sámuel haragra gerjedt, és egész éjjel jajgatott az Úr előtt. 12 Reggel korán fölkelt Sámuel, hogy találkozzék Saullal. De ekkor azt jelentették Sámuelnek, hogy Saul Karmelbe érkezett, és ott emlékoszlopot állított magának. Azután megfordult, továbbment, és lement Gilgálba. 13 Amikor Sámuel Saulhoz érkezett, ezt mondta neki Saul: Az Úr áldottja vagy te! Teljesítettem, amit megparancsolt az Úr. 14 Sámuel azonban megkérdezte: Akkor mi az a juhbégetés, amely a fülembe jut, és az a marhabőgés, amit hallok? 15 Saul ezt felelte: Az amálékiaktól hozták azokat, mert megkímélte a nép a juhok és a marhák legjavát, hogy Istenednek, az Úrnak áldozza. De a többit kiirtottuk. 16 Akkor ezt mondta Sámuel Saulnak: Hallgass! Hadd mondjam el neked, mit mondott nekem ma éjjel az Úr. Saul így felelt: Beszélj! 17 Sámuel ezt mondta: Milyen kicsiny voltál a magad szemében, és mégis Izráel törzseinek a fejévé lettél, felkent téged Izráel királyává az Úr. 18 Azután ezzel a megbízással küldött utadra az Úr: Menj, és irtsd ki a vétkes amálékiakat, harcolj ellenük, míg csak nem végzel velük! 19 Miért nem hallgattál az Úr szavára? Miért vetetted magad a zsákmányra, és miért követtél el olyat, amit rossznak lát az Úr? 20 Saul ezt felelte Sámuelnek: Hiszen hallgattam én az Úr szavára, és végrehajtottam azt a megbízatást, amelyre elküldött az Úr: elhoztam Agágot, Amálék királyát, az amálékiakat pedig kiirtottam. 21 A nép azonban elvette a zsákmányból a kiirtásra szánt juhok és marhák legjavát, hogy feláldozza Istenednek, az Úrnak Gilgálban. 22 Akkor ezt mondta Sámuel: Talán ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az Úr szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél! 23 Olyan az engedetlenség, mint a varázslás vétke, és az ellenszegülés, mint a bálványimádás. Te megvetetted az Úr igéjét, ő pedig elvetett téged, és nem leszel király! 24 Saul így felelt Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az Úr parancsát és a te beszédedet. Mert féltem a néptől, és hallgattam a szavára. 25 De bocsásd meg ezúttal vétkemet, és jöjj vissza velem, hogy leboruljak az Úr előtt! 26 Sámuel azonban ezt mondta Saulnak: Nem megyek vissza veled, mert megvetetted az Úr igéjét, az Úr pedig elvetett téged, és nem maradsz tovább Izráel királya. 27 Ezzel Sámuel sarkon fordult, és menni készült. De Saul megragadta a köpenye szélét, úgyhogy az leszakadt. 28 Ekkor így szólt hozzá Sámuel: Így szakítja el tőled az Úr a mai napon Izráel királyságát, és másnak, nálad különbnek adja. 29 Izráel fenséges Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy bármit is megbánjon. 30 Ő pedig ezt mondta: Vétkeztem, de azért add meg nekem a tiszteletet népem vénei és Izráel előtt! Jöjj vissza velem, hogy leboruljak Istened, az Úr előtt! 31 Ekkor megfordult Sámuel, követte Sault, és Saul leborult az Úr előtt. 32 Azután ezt mondta Sámuel: Hozzátok elém Agágot, Amálék királyát! Agág odament hozzá bilincsbe verve, és azt gondolta Agág: Bizonyára elkerült a keserű halál! 33 De Sámuel így szólt: Ahogyan gyermektelenné tett asszonyokat a kardod, úgy legyen gyermektelenné anyád az asszonyok között! És felkoncolta Sámuel Agágot az Úr előtt Gilgálban. 34 Ezután elment Sámuel Rámába, Saul pedig hazament Saul Gibeájába. 35 Sámuel nem is látta többé Sault holta napjáig; de bánkódott Sámuel Saul miatt, mivel megbánta az Úr, hogy Sault Izráel királyává tette.
Bibliaolvasó Kalauz – Pentaller Attila igemagyarázata
Isten új emberré formálta, megváltoztatta Saul szívét (10,6.9), de ő továbbra is régi, hamis, sérüléseire épült énképéből élt (17). Szomorú történet, mikor új életet kapva, mégis ó-emberként él valaki. Sérüléseinkbe kapaszkodva bálványaink uralnak: mások véleménye (24) a nagyság, hatalom látszata (30), vallásos buzgalomnak álcázott nyerészkedés (15). Megtérve valódi identitásod Jézustól kapott új életed. Élj ennek valóságából (Ef 4,22–24; 2Kor 5,15)! Saul tönkrement életét látva Sámuel fájdalmában jajgat (10), bánkódik (35) és nem akar megvigasztalódni (16,1). Bár nem találkoznak többet, lélekben mégsem tud elszakadni a Saul-történettől. Miért hordoz magában önrontó, emésztő fájdalmat a próféta? Ha mások bűnei miatt elemésztjük lelkünket, az nem krisztusi kereszthordozás, hanem megbetegítő kapcsolat.
RÉ21 78 RÉ 78 • IÉ Mik 4,1–5(7b) • Zsolt 78
Ének az eljövendőkről | 620 | Bizony, betelik az idő
Heti zsoltár | 88 | Úr Isten, én üdvösségem
„Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Róm 9,14–33
14 Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla! 15 Hiszen így szól Mózeshez: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” 16 Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. 17 Mert így szól az Írás a fáraóhoz: „Éppen azért emeltelek trónra, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.” 18 Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít. 19 Azt mondod erre nekem: „Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?” 20 Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál engem ilyenre?” 21 Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt nemes célra, a másikat pedig közönségesre formálja? 22 Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek? 23 Vajon nem azért is, hogy megismertesse dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített, 24 amilyenekké minket is elhívott, nemcsak a zsidók, hanem a többi nép közül is? 25 Amint Hóseásnál is mondja: „Azt a népet, amely nem az én népem, az én népemnek hívom, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek, 26 és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: ti nem az én népem vagytok, ott neveztetnek majd az élő Isten fiainak.” 27 Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelről: „Ha Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül, 28 mert az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön.” 29 És amint előre megmondta Ézsaiás: „Ha a Seregek Ura nem hagyott volna utódot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlóvá lettünk volna Gomorához.” 30 Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a népek, amelyek nem törekedtek az igazságra, igazságot nyertek, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van; 31 Izráel viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem érte el a törvényt. 32 Miért? Azért, mert nem hitből, hanem mintegy cselekedetekből törekedtek rá: beleütköztek a megütközés kövébe, 33 amint meg van írva: „Íme, elhelyezem Sionban a megütközés kövét, a megbotránkozás szikláját, és aki hisz abban, az nem fog megszégyenülni.”
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(16) „Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,14–33)
Kié az Isten? Kié az Isten kegyelme, az ő szabadítása? Kié a szeretete, a kegyelme? Ki dönti el, kit szeressen, kit emeljen ki, kinek milyen feladatot adjon? Közülünk ki nyomja rá a pecsétet Isten dolgaira? Abszurd feltenni ezeket a kérdéseket, mégis milyen sokszor kérdőjelezzük meg, amit Isten közöttünk végzett munkájából felismerünk, amit a Szentírásban olvasunk! Sokszor úgy viselkedünk, mintha diákokként tanév elején elkérnénk a tananyagot az oktatótól, kihúznánk, megváltoztatnánk azt, ami nem tetszik, vagy amit nem értünk tisztán, aztán visszaadnánk, hogy most már szabadon taníthat. Próbáinkat, erőlködéseinket, szándékainkat mintha láthatatlan mérlegbe helyeznénk, és azután hoznánk meg a döntést: mi akartuk jobban! Csakhogy nem az akaráson, nem a futáson múlik, kit áld meg, és kitől fordul el. Nem a szándékon és nem a teljesítményen dől el, kit szeret, és kinek adja a kegyelmét. Nem az erőlködés és nem a törtetés számít. Az eredeti fejezetben az irgalommal kapcsolatban érthetjük ezt, de bármi másra is igaz Istennel kapcsolatban. Nem rendelkezünk vele. Az Úr szabad, a sorrendet nem lehet felcserélni: ő dönt, ő cselekszik – mi pedig belesimulunk az akaratába. Ez a rend, de ez a jó, mert különben csak a viszály marad, a szembenállás.
