„Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel” Lk 1,39–56
39 Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. 40 Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41 Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel, 42 és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! 43 Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? 44 Mert íme, amint meghallottam köszöntésed, ujjongva mozdult meg méhemben a magzat. 45 Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki. 46 Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, 47 és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben, 48 mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, 49 mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, 50 irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. 51 Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. 52 Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel; 53 éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. 54 Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, 55 amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké. 56 Mária Erzsébettel maradt mintegy három hónapig, azután visszatért otthonába.
Bibliaolvasó Kalauz – Vad Zsigmond igemagyarázata
„Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel” (53). Mária hálával a szívében arról énekel, hogy a születendő gyermek, Jézus táplálja majd az éhezőket, de akik dőzsölnek, azokat üresen bocsátja el. A prófécia beteljesedett. Bizony, hányan éltek és haltak a történelem folyamán üresen úgy, hogy Jézus teljességéből nem vittek magukkal semmit. Pedig Isten gazdagon terített asztalánál vár bennünket. Bőségesen kínálja mindazt, amire szükségünk van. Mégis éhesen maradhatunk. Nem azért, mert Isten terített asztala üres, hanem azért, mert nem vagyunk éhesek. Isten az éhezőket táplálja, ők jönnek el tőle megelégítve, felerősödve, felfrissülve. Ez életem nagy kérdése: hogyan jövök el Tőle? Bárcsak ez új esztendő minden napján vennék bőségesen az ige gazdagon terített asztaláról! Ez tehet boldoggá, elégedetté, erőssé.
RÉ21 383
Jézus Krisztus messiási küldetése | 407 | Hogy eljött az időknek teljessége
„…negyven esztendeje már, hogy veled van Istened, az Úr…” 5Móz 2,1–25
1 Ezután megfordultunk, és elindultunk a pusztába, a Vörös-tenger felé, ahogyan megmondta nekem az Úr, és sokáig kerülgettük a Széír-hegyvidéket. 2 Majd ezt mondta nekem az Úr: 3 Elég sokáig kerülgettétek ezt a hegyvidéket, forduljatok észak felé! 4 Parancsold meg azért a népnek: Ti most elvonultok testvéreiteknek, Ézsau fiainak a határa mellett, akik Széírben laknak. Ők ugyan félnek tőletek, de nagyon vigyázzatok: 5 ne indítsatok háborút ellenük! Mert egy talpalatnyi földet sem adok nektek az övékből, hiszen a Széír-hegyvidéket Ézsau birtokába adtam. 6 Ha enni akartok, pénzért vegyetek tőlük ennivalót, és ha inni akartok, vizet is pénzért vegyetek tőlük. 7 Mert megáldotta kezed minden munkáját Istened, az Úr, tudta, hogy itt jársz e nagy pusztában. Negyven esztendeje már, hogy veled van Istened, az Úr, és nem szűkölködtél semmiben. 8 Így vonultunk el tehát testvéreink, Ézsau fiai mellett, akik Széírben laknak, letérve az Arábá-völgyön át vezető útról, amely Élatból és Ecjón-Geberből indul. Megfordultunk, és Móáb pusztája felé mentünk tovább. 9 Akkor ezt mondta nekem az Úr: Ne támadjátok meg Móábot, és ne indítsatok ellene háborút! Mert nem adok neked birtokot az ő földjéből, hiszen Árt Lót fiainak a birtokába adtam. 10 Az émiek laktak ott azelőtt, olyan nagy, számos és szálas nép, mint az anákiak. 11 A refáiak közé tartoztak ők is, mint az anákiak, csak a móábiak émieknek nevezték őket. 12 Széírben meg a hóriak laktak azelőtt, de Ézsau fiai elfoglalták a birtokukat, kiirtották maguk elől őket, és a helyükbe telepedtek, ugyanúgy, ahogyan Izráel bánt azzal a földdel, amelyet az Úr adott neki birtokul. 13 Most azért induljatok, keljetek át a Zered-patakon! Át is keltünk a Zered-patakon. 14 Harmincnyolc év telt el azóta, hogy elindultunk Kádés-Barneából addig, hogy átkeltünk a Zered-patakon, míg ki nem veszett a táborból a harcosok egész nemzedéke, ahogyan megesküdött nekik az Úr. 15 Bizony, az Úr keze nehezedett rájuk, míg mind egy szálig ki nem vesztek a táborból. 16 Amikor ezek a harcosok mind egy szálig kihaltak a nép közül, 17 így szólt hozzám az Úr: 18 Te ma átvonulsz Árnál Móáb határán. 19 Amikor Ammón fiai közelébe jutsz, ne támadd meg őket, és ne indíts ellenük háborút! Mert nem adok neked birtokot Ammón fiainak a földjéből, hiszen azt Lót fiainak a birtokába adtam. 20 Ez is a refáiak földjéhez tartozott: refáiak laktak ott azelőtt, csak az ammóniak zamzummiaknak nevezték őket. 21 Olyan nagy, számos és szálas nép volt ez, mint az anákiak, de az Úr kiirtotta őket az ammóniak elől; és ezek elfoglalták a birtokukat, és a helyükbe telepedtek 22 ugyanúgy, ahogyan Ézsau Széírben lakó fiaival tette az Úr: kiirtotta előlük a hóriakat, azok pedig elfoglalták a birtokukat, és a helyükbe telepedtek; ott laknak még ma is. 23 Az avviak falvakban laktak, egészen Gázáig, de kiirtották őket a kaftóriak, akik Kaftórból jöttek, és a helyükbe telepedtek. 24 Induljatok hát útnak, és keljetek át az Arnón-patakon! Íme, kezedbe adom az emóri Szíhónt, Hesbón királyát országával együtt. Ott kezdd el a honfoglalást, és indíts ellene háborút! 25 A mai naptól kezdve rettegést és félelmet keltek a népekben előtted mindenütt az ég alatt, hogy ha híredet hallják, remegjenek és reszkessenek tőled.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(7) „…negyven esztendeje már, hogy veled van Istened, az Úr…” (5Móz 2,1–25)
A választott nép pusztai vándorlásából újabb részleteket idéz fel búcsúbeszédében Mózes. Isten parancsára indulnak el Kádés-Barnea oázisából északi irányba, hogy megérkezzenek a Jordán folyó keleti vidékére. Útjuk során érintik az Ézsautól való származás (1Móz 36,8) miatt testvérnépnek számító edómiak (4–8), majd a móábiak (9), ammóniak (18) és más kisebb népek törzsi területeit. E nagyobb népekkel történelmének későbbi szakaszaiban sokszor kerül majd ellenséges viszonyba az Úr népe. Most azonban az ő parancsa szerint kell cselekedniük: nem keveredhetnek velük háborúba (5), nem is sarcolhatják meg őket. Pedig a pusztában nincsenek élelmiszerraktárak és ivóvízkészletek, mégis úgy szól a parancs: csak pénzért szabad tőlük élelmet és ivóvizet venni (5). E szokatlanul baráti magatartás mögött ott húzódik Istennek a negyvenéves pusztai vándorlásban megbizonyított gondoskodó szeretete. Mert ahol a legnagyobb elhagyatottságot élné át a Mindenható népe, ahol a leginkább fellázadhatna Ura ellen, ott éli meg a legszorosabb Isten-közelséget (vö. Jer 2,2). A kiválasztó nem hagyja el választott népét. A választottság pedig mindig engedelmességre kötelez.
