„…harmadnap bevégzem küldetésemet” Lk 13,31–33
31 Még abban az órában néhány farizeus ment oda hozzá, és így szóltak: Menj, távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni. 32 Ő ezt mondta nekik: Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet. 33 Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül.
Bibliaolvasó Kalauz – Pecsuk Ottó igemagyarázata
„…harmadnap bevégzem küldetésemet” (32). Jézus az életével is gyakorolta, hogy a szeretet kiűzi a félelmet (1Jn 4,18). Bár halálos fenyegetést kap a farizeus hírvivőkön keresztül Heródes negyedes fejedelemtől, nem engedi magát megfélemlíteni. Isten munkáját végzi, ezért Őbenne bízik: „velem van az Úr, ember mit árthat nekem?” (Zsid 13,6) Ne rettegj te sem az emberi kiskirályoktól, a Mennyei Király vigyáz rád!
RÉ21 269
Jézus Krisztus messiási küldetése | 455 | Ó, Jézus, mi Üdvözítőnk
„Mivel különb a szőlőtőke fája a többi fánál […]?” Ez 15
1 Így szólt hozzám az Úr igéje: 2 Emberfia! Mivel különb a szőlőtőke fája a többi fánál, és a szőlővessző, ha az erdő fái közé kerül? 3 Fölhasználják-e a fáját, hogy valamit készítsenek belőle? Használják-e cöveknek, hogy mindenfélét akasszanak rá? 4 Inkább tűzbe dobják, hogy az megeméssze. És ha a két végét megemésztette a tűz, ha már a közepe is parázslik, alkalmas-e még valamire? 5 Hiszen amíg ép volt, addig sem készült belőle semmi. Hát ha tűz emészti és parázslik, készülhet-e belőle valami? 6 Ezért így szól az én Uram, az Úr: Ahogy az erdő fái közé került szőlőtőke fáját tűzbe dobom, hogy az megeméssze, úgy dobom oda Jeruzsálem lakosait. 7 Ellenük fordítom arcomat. Tűzből kerültek ki, tűz emészti meg őket. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor ellenük fordítom arcomat. 8 Pusztasággá teszem az országot, mivel hűtlenséget követtek el – így szól az én Uram, az Úr.
Az Ige mellett – Lányi Gábor János igemagyarázata
(2) „Mivel különb a szőlőtőke fája a többi fánál […]?” (Ez 15)
Szőlőtő és szőlővessző. Babilon folyóvizeinél ülve a zsidó nép nosztalgikusan gondolt vissza anyaországának gazdag szőlőkertjeire. Az, hogy a szőlő – és persze a belőle származó bor – a zsidó nép kedves eledele volt, nem igényel sok magyarázatot. Az Ószövetségben a szőlőskert Isten népének a szinonimája (Én 8, Zsolt 80, Ézs 5, Jer 2), az Úr visel rá gondot, Isten oltalmazza, nevelgeti. Mindent megtesz érte, méltán várná, hogy jó gyümölcsöt hozzon, de vadszőlőt terem (Ézs 5) – sőt Ezékielnél már azt sem: nemcsak teljesen gyümölcstelen, hanem semmire sem jó. A törékeny szőlővessző két vége – Júda és Izráel királysága – már el is porladt, a közepe – Jeruzsálem – is rászolgált már hűtlenségével Isten ítéletére. Mire jó a megízetlenült só, a véka alá rejtett mécses? Isten népének ismertetőjegye a növekedés és gyümölcstermés. Ennek útja pedig a hűség, kapcsolódás Istenhez. Milyen jó, hogy Isten kegyelme nekünk olyan szőlőtőt adott, amelyből – akiből – táplálkozva efelé haladhat az életünk! „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” „Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.” (Jn 15,5;8)
