„Igyekezzetek bemenni a szoros kapun…” Lk 13,22–30
22 Amikor Jeruzsálem felé tartott, városról városra és faluról falura haladva mindenütt tanított. 23 Valaki ezt kérdezte tőle: Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő így felelt nekik: 24 Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. 25 Amikor már felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül, és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. 26 Akkor kezditek majd mondani: Előtted ettünk és ittunk, és az utcáinkon tanítottál. 27 Ő pedig ezt mondja nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! 28 Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, és hogy ti magatok ki vagytok rekesztve onnan. 29 Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. 30 És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.
Bibliaolvasó Kalauz – Pecsuk Ottó igemagyarázata
„Igyekezzetek bemenni a szoros kapun…” (24) Hívő életemben két gyakori hibát szoktam én is elkövetni, csakúgy, mint ez az ismeretlen kérdező, akivel Jézus Jeruzsálem felé tartva találkozik. Az első az általános, „elvi” problémák túlhangsúlyozása. Ezekben azonban nincs élet! A másik az, hogy másokkal foglalkozom, az ő méltatlanságukkal, miközben inkább arra kellene figyelnem, hogy úgy éljek: bejussak az Isten országába!
RÉ21 312 • IÉ Lk 10,38-42 • Zsolt 2
Jézus Krisztus messiási küldetése | 454 | Krisztus, jóságos főpapunk
Heti zsoltárének | 143 | Hallgasd meg, Uram, kérésemet
„...és ott volna Nóé, Dániel és Jób: életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, sem a fiukat, sem a lányukat nem menthetnék meg; csak magukat menthetnék meg az igazságukkal.” Ez 14,12–23
12 Majd így szólt hozzám az Úr igéje: 13 Emberfia! Ha egy ország vétkezik ellenem, hűtlenséget követ el, én pedig kinyújtom a kezemet ellene, eltöröm a kenyér botját, és éhínséget bocsátok rá, hogy kiirtsak belőle embert és állatot, 14 akkor még ha ott volna is ez a három férfi, Nóé, Dániel és Jób, ők is csak magukat menthetnék meg igazságukkal – így szól az én Uram, az Úr. 15 Ha vadállatokat bocsátok az országra, hogy néptelen pusztasággá tegyék, ahol senki sem jár a vadállatok miatt, 16 és ott volna az a három férfi, életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy sem fiaikat, sem leányaikat nem menthetnék meg; csak magukat menthetnék meg, az ország pedig pusztasággá válna! 17 Vagy ha fegyvert hozok arra az országra, és megparancsolom, hogy járja végig a fegyver az országot, mert ki akarok belőle irtani embert és állatot, 18 és az a három férfi ott volna, életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy sem fiaikat, sem leányaikat nem menthetnék meg, hanem csak magukat menthetnék meg! 19 Vagy ha dögvészt bocsátok arra az országra, és vérbe borítom haragomban, hogy kiirtsak belőle embert és állatot, 20 és ott volna Nóé, Dániel és Jób: életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, sem a fiukat, sem a lányukat nem menthetnék meg; csak magukat menthetnék meg az igazságukkal. 21 De így szól az én Uram, az Úr: Ha rá is bocsátom Jeruzsálemre ezt a négyféle pusztító büntetést, a fegyvert, az éhínséget, a vadállatokat és a dögvészt, hogy kiirtsak belőle embert és állatot, 22 mégis marad ott, aki megmenekül: fiak és leányok, akik kijutnak onnan. Ők majd eljönnek hozzátok, és ti meglátjátok életüket és tetteiket, és vigasztalást találtok a veszedelem ellenére, amelyet Jeruzsálemre hoztam, mindazok ellenére, amiket ráhoztam. 23 Megvigasztalnak benneteket, amikor látjátok életüket és tetteiket. Akkor majd megtudjátok, hogy nem hiába tettem mindazt, amit tettem vele – így szól az én Uram, az Úr.
Az Ige mellett – Lányi Gábor János igemagyarázata
(20) „...és ott volna Nóé, Dániel és Jób: életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, sem a fiukat, sem a lányukat nem menthetnék meg; csak magukat menthetnék meg az igazságukkal.” (Ez 14,12–23)
Az Úr arról szól a prófétának, hogy nemcsak az egyes emberek, hanem egy közösség, egy ország is vétkezhet, hűtlen lehet Istenhez. A „hűtlenség” kifejezés Ezékielnél a szent dolgok ellen elkövetett vétkekre utal: például az Úrnak szentelt dolgok eltulajdonítása, a házassági hűség megszegése, az esküszegés és hamis tanúskodás. Ez utóbbiaknál egyértelmű, hogy káros hatást gyakorolnak közösségeinkre, alapjaiban kezdik ki azt a bizalmat, jó értelemben vett egymásra utaltságot, szolidaritást, amelyre az egészséges emberi együttélés épül. Milyen lehetőségei vannak az egyes embernek a közösség bűneivel szemben? Az Ige itt arról beszél, hogy az istenfélők igazsága még saját gyermekeik megváltására sem elegendő: mindenkinek egyen-egyenként kell Isten elé állni, hűségének vagy hűtlenségének következményeit tapasztalnia. Nem ruházhatók át másra az istenfélők igazsága, szentsége, érdemei (16, 18, 20). De ha ilyenfajta emberi átruházás szóba sem jöhet, Isten sem hazudtolja meg kegyelmes valóját. Bár a bűn ítéletét vonja maga után, de van megtartatás: „mégis marad ott, aki megmenekül” (22).
