„Semmit ne tétovázz...” ApCsel 10,17–23a
17 Amint pedig Péter azon tűnődött magában, hogy mi lehet az a látomás, amelyet látott, íme, azok a férfiak, akiket Kornéliusz küldött, Simon háza után kérdezősködve megálltak a kapu előtt, 18 és bekiáltva megkérdezték, hogy ott van-e szálláson Simon, akit Péternek is hívnak. 19 Amíg Péter a látomásról elmélkedett, ezt mondta neki a Lélek: Íme, három férfi keres téged: 20 kelj fel hát, menj le, és eredj el velük! Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket! 21 Péter tehát lement a férfiakhoz, és így szólt hozzájuk: Íme, én vagyok az, akit kerestek. Milyen ügyben jártok itt? 22 Azok így feleltek: Kornéliusz százados, ez az igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt a kijelentést kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz. 23 Ekkor Péter behívta, és vendégül látta őket.
Bibliaolvasó Kalauz – Hajdú Zoltán Levente igemagyarázata
Vallásos körökben sok esetben igen erős konvenciók tartják a szükségesnek vélt mederben a kiegyensúlyozott működést. De ezek biztos, hogy a Lélek vezetése szerint kialakult keretek? Vagy – ne adj’ Isten – a Lélek ellenében hatnak? Isten Lelke azt várja tőlünk, hogy mindig készek legyünk a megszokásaink Lélek szerinti felülvizsgálatára, s ha kell, ha a Lélek arra indít, akkor a változtatásra! Ahogy azt hitvalló eleink is tették: „ha valakik Isten igéjéből jobbra tanítanának, ezt megköszönve engedünk is nekik, és követjük is őket az Úrban” (II. Helvét Hitvallás, Előszó).
RÉ21 834
Napi ének | 601 | Az Úr Isten az én reménységem
„Adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek nevét!” Ézs 12
1 Azon a napon ezt fogod mondani: Hálát adok neked, Uram, mert bár haragudtál rám, elmúlt a haragod, és megvigasztaltál. 2 Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. 3 Örvendezve fogtok vizet merni a szabadulás forrásából. 4 Azon a napon ezt fogjátok mondani: Adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek nevét! Adjátok tudtára nagy tetteit a nemzeteknek! Emlékeztessétek őket, hogy magasztos az ő neve! 5 Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges tetteket vitt véghez, hadd tudja meg ezt az egész föld! 6 Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közöttetek Izráel Szentje!
Az Ige mellett – Szalay László Pál igemagyarázata
(4) „Adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek nevét!” (Ézs 12)
Ez a fejezet Ézsaiás könyvének első nagy egységét zárja le. Itt csúcsosodik ki mindaz, amit Isten cselekedett a népéért. S mi lehet erre a válasz? A magasztalás, köszönet, hálaadás, dicséret. Az összegyűlt népek egy emberként emelik fel szavukat az Istenhez. Olyan módon kell ezt elképzelnünk, mint amikor Izráel népe száraz lábbal kelt át a Vörös-tengeren. Mózes és Izráel fiai magasztaló énekbe törtek ki: „Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem” (2Móz 15,2). Mirjám és az asszonyok táncoltak, és dobbal kísérték az éneket. Kiszakad belőlük a mély döbbenet azon, amit Isten értük cselekedett. Valóság ez? Velünk történt? Mivel érdemeltük ki ezt a jót? Egyszerű a válasz. Nem azért kapják, mert a nép oly példamutató és hibátlan, hanem mert szereti őket az Isten. A felfoghatatlan szeretet áradása lenyűgözi az embert. Valami olyan részesévé válik, ami felülmúl minden mást, és mennyivel több ez a tapasztalat az egyiptomi szabadulásnál! Itt nem szakaszgyőzelemről van szó, hanem beérkezésről. Az átélt szabadítás eltölti őket, és tovább akarják mondani mindenkinek. Ez az ének az ember ajkán kél, és kedvesebb a magasságban, mint az angyali szózat.
