„Akit azonban Isten feltámasztott, az nem látott elmúlást.” ApCsel 13,23–37
23 Az ő utódai közül tette Isten Izráel üdvözítőjévé Jézust, ígéret szerint, 24 miután János előre meghirdette, még az ő eljövetele előtt, Izráel egész népének, hogy térjenek meg és keresztelkedjenek meg. 25 Küldetése végén János így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem. Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani. 26 Testvéreim, férfiak, Ábrahám nemzetségének fiai és a hozzátok csatlakozott istenfélők! Nekünk küldetett el ennek az üdvösségnek az igéje. 27 De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték fel őt, és így betöltötték a próféták szavait, amelyeket minden szombaton felolvasnak, azáltal, hogy elítélték őt. 28 Bár semmiféle halálos bűnt nem találtak benne, mégis azt követelték Pilátustól, hogy ölesse meg. 29 Amikor véghezvitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették. 30 De Isten feltámasztotta őt a halálból, 31 és ő több napon át megjelent azoknak, akik együtt mentek fel vele Galileából Jeruzsálembe, és akik most az ő tanúi a nép előtt. 32 Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust. 33 Ahogyan meg van írva a második zsoltárban is: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged.” 34 Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: „Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket.” 35 Ezért más helyen is így szól: „Nem engeded, hogy a te Szented elmúlást lásson.” 36 Mert Dávid, miután a maga nemzedékében szolgált Isten akarata szerint, meghalt, és eltemették atyái mellé, tehát elmúlást látott. 37 Akit azonban Isten feltámasztott, az nem látott elmúlást.
Bibliaolvasó Kalauz – Vincze Árpád igemagyarázata
Pál bizonyságtételének középpontja a feltámadott Jézus Krisztus. Földi életét tekintve Jézus mindenben hasonló volt hozzánk, kivéve a bűnt. A halál fájdalmában is közösséget vállalt velünk. A feltámadás ígéretét láttatja tanítványaival, és ígéri nekünk is. Még közel a halottak napja. Az örömüzenet az, hogy a földi élet véget ér ugyan, de Jézus Krisztus által részesülünk Isten országának teljességben, a mulandó helyett a romolhatatlanban.
RÉ21 16
Esti könyörgés | 705 | Maradj velem, mert mindjárt este van
„Minden sóhajtozásnak véget vetek.” Ézs 21
Fenyegető jövendölés Babilon ellen: Ahogyan a szélviharok törnek elő dél felől, úgy közeledik a síkság felől, a félelmetes földről. 2 Szörnyű látomásban ez jutott tudtomra: Csal a csaló, pusztít a pusztító! Vonulj ellene, Élám, ostromold, Média! Minden sóhajtozásnak véget vetek. 3 Ezért görcsös fájdalom fogja el derekamat, olyan kínok gyötörnek, mint a vajúdó nő kínjai; megzavarodom attól, amit hallok, megrémülök attól, amit látok. 4 Háborog a szívem, reszketés fogott el. Az eddig áhított alkonyat rettenetes lett nekem. 5 Terítik az asztalt, rendezik a szőnyegeket, folyik az eszem-iszom. Rajta, vezérek, kenjétek a pajzsot! 6 Mert ezt mondta nekem az Úr: Menj, állíts őrszemet; amit lát, jelentse! 7 És ha harci kocsik menetét látná, elébük két-két ló befogva, szamarak menetét, tevék menetét, erősen figyeljen, nagyon figyelmesen! 8 Az őrszem felordított, akár egy oroszlán: Uram, őrhelyemen állok mindennap, őrségen állok minden éjjel! 9 Jönnek már! Emberek menete, harci kocsik, elébük két-két ló befogva! Akkor megszólalt, és ezt mondta: Elesett, elesett Babilon! Minden istenszobra a földön hever összetörve! 10 Ó, agyoncsépelt és megtiport népem! Amit a Seregek Urától, Izráel Istenétől hallottam, azt jelentettem nektek. 11 Fenyegető jövendölés Dúmá ellen: Kiáltást hallok Széírből: Őrálló, meddig tart még az éjszaka, őrálló, meddig tart még az éjjel? 12 Közeleg a reggel, de még éjjel van – felelt az őrálló. Kérdezhettek, de inkább akkor, ha majd visszajöttök. 13 Fenyegető jövendölés Arábia ellen: Arábia bozótjaiban töltsétek az éjszakát, Dedán karavánjai! 14 Hozzatok vizet a szomjazónak, Témá földjének lakói, és adjatok kenyeret a menekülőknek! 15 Mert fegyver elől menekültek el, kivont kard elől, kifeszített íj elől és súlyos harcból. 16 Mert ezt mondta nekem az Úr: Egy esztendő múlva, amely lassan és keservesen telik, akár a napszámosoknak, vége lesz Kédár minden dicsőségének, 17 és alig marad meg néhány a kédári hősök íjaiból – Izráel Istene, az Úr ígéri ezt!
Az Ige mellett – Fodor Ferenc igemagyarázata
(2) „Minden sóhajtozásnak véget vetek.” (Ézs 21)
Még mindig az Asszíriától való függetlenedés áll a dolgok hátterében. A próféta Babilónia pusztulását hirdette meg (1–10). A környező népek a nagy birodalom nyomása alatt szenvedtek. Keresték a kitörés lehetőségét. Most Babilonra irányult a kis népek figyelme, benne reménykedtek. Ám Szanhérib Kr. e. 689-ben leverte a babiloniakat. A fővárost elfoglalta és lerombolta, a lakossággal szemben példátlan kegyetlenséggel járt el, templomait megszentségtelenítette. Igaz lett, amit a próféta jövendölt: istenszobrai a földön hevertek, és összetörtek (9). Júda népének, benne Ezékiás királynak – aki bízott a babiloniak győzelmében – ismét meg kellett tapasztalnia, hogy biztonsága nem emberekben van. Erre a felismerésre minden nemzedéknek el kell jutnia – nekünk is. Isten olykor használhat embereket, ha szorító történelmi vagy személyes életünket érintő helyzetektől meg akar szabadítani. De ilyenkor is tovább kell látnunk az emberi közvetítőkön. Az asszír fenyegetettségben élő júdaiak csak addig láttak, hogy Babilon (a későbbi ellenség) tud megszabadítani. Ám az Úr vet véget a sóhajnak, amelyet itt az asszírok, később épp a babiloniak okoztak a népeknek. Minden helyzetben lássuk meg az eseményeket irányító Istent!
