előző nap következő nap

„Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek.” ApCsel 15,1–5

1 Némelyek pedig, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek. 2 Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. 3 Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek. 4 Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadta őket a gyülekezet, az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Isten. 5 Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.

Bibliaolvasó Kalauz – Szabó Sándor Péter igemagyarázata

„Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek.” (1) Az alapkérdés az, hogy a krisztuskövető embernek zsidóvá kell-e előbb válnia. A válasz a jeruzsálemi tanácskozást követően hamarosan megszületik. A zsidó népnek a szent iratait, a történeteit és a küzdelmeit a magunkénak tekintjük, de az üdvösség útja számunkra már nem a törvény megtartásán keresztül vezet, hanem Jézus kereszthalálán és feltámadásán keresztül.

RÉ21 162

Napi ének | 608 | Jer, temessük el a testet

„Ítéleted idején is benned reménykedtünk...” Ézs 26

1 Azon a napon ezt az éneket éneklik Júda országában: Erős a mi városunk: az Úr kőfalat és bástyát állított védelmére. 2 Nyissátok ki a kapukat, hadd jöjjön be az igaz nép, amely hűséges maradt! 3 Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert benned bízik. 4 Bízzatok az Úrban mindenkor, mert az Úr a mi kősziklánk mindörökre! 5 Ő letaszítja a magasból az ott lakókat, lerombolja a megerősített várost, földig lerombolja, a porba taszítja. 6 Széttapossák majd a lábak: a nincstelenek lábai, a szegények léptei. 7 Az igaz ember ösvénye egyenes, te egyengeted az igaz ember útját. 8 Ítéleted idején is benned reménykedtünk, Uram, neved dicséretére vágyott a lelkünk. 9 Lelkem hozzád vágyódik éjjel, teljes szívből kereslek téged. Mert ha ítéletet tartasz a földön, igazságot tanulnak a világ lakói. 10 Ha a bűnös kegyelmet kap, nem tanul igazságot. Becsületes országban is álnokul él, és nem nézi az Úr fenségét. 11 Uram, fölemelted kezedet, de nem látják. Majd meglátják, hogy féltőn szereted népedet, és megszégyenülnek: tűz emészti meg ellenségeidet. 12 Uram, te szerzel nekünk békességet, hiszen mindent te tettél, ami velünk történt. 13 Urunk, Istenünk, más urak voltak a gazdáink, nem te, de csak a te nevedet dicsérjük. 14 A halottak nem kelnek életre, az árnyak nem támadnak föl. Ezért mikor megbüntetted és kiirtottad őket, még az emlékezetüket is eltörölted! 15 Megszaporítottad e népet, Uram, megszaporítottad e népet, megdicsőítetted magad, mindenfelé kiterjesztetted az ország határait. 16 Uram, a nyomorúságban téged kerestek, hozzád kiáltottak szüntelen, amikor fenyítetted őket. 17 Olyanok voltunk előtted, Uram, mint a terhes asszony, amikor szülni kezd: amíg vajúdik, folyton kiáltozik fájdalmában. 18 Terhesek voltunk, vajúdtunk, de csak szelet szültünk: nem szereztünk szabadulást az országnak, és nem jöttek emberek a világra. 19 De a te halottaid életre kelnek, föltámadnak a holttesteik! Ébredjetek, és ujjongjatok, kik a porban laktok! Mert harmatod a világosság harmata, és a föld visszaadja az árnyakat. 20 Eredj, népem, menj be a szobádba, és zárd magadra az ajtót! Rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg elmúlik az Úr haragja! 21 Mert jön már lakóhelyéről az Úr, hogy megfizessen bűneiért a föld lakóinak. A föld föltárja majd a kiontott vért, és nem fedi be többé a meggyilkoltakat.

Az Ige mellett – Fodor Ferenc igemagyarázata

(8) „Ítéleted idején is benned reménykedtünk...” (Ézs 26)

Isten jelenléte számos módon megtapasztalható. A próféta az ember életútjának azt a szakaszát emeli ki, amikor Isten ítélő keze nehezedett rá. Ilyenkor a hitet próbatételek érik, s csak emelkedett lélekkel lehet kimondani: „benned reménykedünk.” Könnyebb lázadni, perelni, Istentől elfordulni, de a belé vetett bizalom új látást formál ki az emberben. Hamarabb lehet okot találni Isten ítéletére, ha másokat sújt (24,16), de ne váljunk mások bíráivá! Isten jelenléte hasonlít a szélhez. Szélirányban menve érezni, hogy segíti a lépteinket. Ha szembe haladunk vele, meg kell küzdeni minden lépésért. Isten jelenlétének sodrásában vagyunk. Rajtunk múlik, miként tapasztaljuk meg ugyanazon isteni jelenlétet: segítő atyai kézként, avagy életutunkon való haladásunkat nehezítő hatalmasságként. Ez Isten ítélő közelsége. A próféta ilyen helyzetben is az Urat várta. Anyanyelvén ez a reménység egyben a várakozás szava is. Várni, mit hoz ki abból a helyzetből, amely szenvedést okoz. A babiloni száműzetésben élő szentíró az Isten népe szenvedéséről egy másik fordítás szerint úgy fogalmaz: lelke szenvedése által látni fog (Ézs 53,11). Isten ítélete ma még nem az ő utolsó tette. Letisztult életlátást formál ki bennünk.

November 11