„…sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába.” ApCsel 14,21–28
21 Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. 22 Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába. 23 Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak, akiben hittek. 24 Azután Piszidián áthaladva eljutottak Pamfíliába, 25 hirdették az igét Pergében, és lementek Attáliába. 26 Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára. 27 Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. 28 Azután hosszabb időt töltöttek ott a tanítványokkal.
Bibliaolvasó Kalauz – Szabó Sándor Péter igemagyarázata
„…sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába.” (22) Ebben a keserűnek tűnő félmondatban két örömteli üzenet is rejtőzik. Az egyik az, hogy Isten megtart bennünket az átélt nyomorúságok közepette. Nem maradunk ott az úton kiterítve. Az üzenet másik fele még örömtelibb. A sok nyomorúság Isten országába vezet, ahol azt éljük át, hogy az ő akarata megvalósul és a Szentlélek öröme tölt el bennünket. Ne rémítsenek meg a nyomorúságok, tartsd a szemed Isten akaratán!
RÉ21 611
Napi ének | 604 | Seregeknek szent Istene
„Véget vet a halálnak örökre!” Ézs 25
1 Uram, te vagy Istenem! Magasztallak, dicsérem neved, mert csodákat vittél véghez, ősrégi terveket, való igazságot. 2 Mert kőhalommá tetted a várost, az erődített várat romhalmazzá; a bitorlók palotája nem lesz város, soha többé föl nem épül! 3 Ezért tisztel téged az erős nép, téged fél a hatalmas nemzetek városa. 4 Mert erős vára vagy a nincstelennek, erős vára a szegénynek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban, árnyék a hőségben – mert a hatalmaskodók dühe olyan, mint a kőfalra zúduló zivatar, 5 mint hőség a szikkadt földön. De te megalázod a harsány bitorlókat, mint a felhő árnyéka a hőséget, elnyomod a hatalmaskodók énekét. 6 Készít majd a Seregek Ura ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborral, zsíros, velős falatokkal, letisztult újborral. 7 Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet. 8 Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról, leveszi népéről a gyalázatot mindenütt a földön! – Ezt ígéri az Úr! 9 Ezt mondják majd azon a napon: Itt van a mi Istenünk, benne reménykedtünk, és ő megszabadított minket! Itt van az Úr, benne reménykedtünk, vigadjunk és örüljünk szabadításának! 10 Mert az Úr keze nyugszik ezen a hegyen. Móábot pedig eltapossák lakóhelyén, ahogyan a szalmát trágyalébe tapossák. 11 Széttárja benne kezeit, ahogyan széttárja az úszó, ha úszik. De az Úr megalázza gőgjét, hiába csapkod a kezével. 12 Kőfalakkal megerősített fellegváradat ledönti, lerombolja, ízzé-porrá zúzza.
Az Ige mellett – Fodor Ferenc igemagyarázata
(8) „Véget vet a halálnak örökre!” (Ézs 25)
A próféta úgy fogalmaz: fátyol borul a népekre. A lepel itt a gyász jele. Népekre, ezen belül családokra, egyes emberekre is ránehezedik a gyász fájdalma. Az emberiség eszmélődésének kezdete óta szorongató tapasztalás ez. Csalóka vágyaink nem tudnak szembeszállni azzal a valósággal, hogy a halál jelen van a világban. Prófétája által Isten azt a jó hírt közölte, hogy véget vet a halálnak, mintegy „elnyeli” azt. A halál halálát ígérte, s ezáltal reménységet táplált. A reménység több a vágynál, mert már kapaszkodik valamibe. Mint a horgony (Zsid 6,19). Reménységünk alapja az, hogy ahol mi már semmit sem tudunk tenni, ő ott is akadálytalanul munkálkodik. Királyi uralmát még a halál sem kérdőjelezheti meg. A halál több az elmúlásnál. A meghalás egy pillanat műve, amikor e világ számára megszűnünk létezni. A halál pedig a kapcsolatnélküliség állapota, amikor Istennel és a környezetemmel megszakadnak az élő kötelékek. Az a dolgunk, hogy mielőtt elmúlásunk bekövetkezne, jussunk ki a halál állapotából, és lépjünk élő kapcsolatba az élet forrásával, Istennel. De hogyan? Döntés által: hiszem, hogy elnyeletett a halál diadalra (1Kor 15,54). Vágyból reménységbe, reménységből e bizonyosságra jutni.
