„Bár tudnám, hogy hol találom Istent!” Jób 23
1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat. 3 Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig, 4 eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással, 5 hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem: 6 teljes erővel perel-e majd velem, vagy meghallgat figyelmesen? 7 Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám. 8 De ha kelet felé megyek, nincsen ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. 9 Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. 10 De ő tudja, milyen úton járok: ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. 11 Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. 12 Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait. 13 De ő hajthatatlan – ki is téríthetné el a szándékától? Véghezviszi, amit lelke kíván. 14 Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni. 15 Ezért rémület fog el színe előtt, ha csak rágondolok is, megrettenek tőle. 16 Mert Isten csüggesztette el a szívemet, a Mindenható rémített meg engem. 17 Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt.
Bibliaolvasó Kalauz – Vincze Árpád igemagyarázata
Hol talállak, Uram? A norvég fjordokon, ha járok, ott leszel? Vagy inkább a Jóreménység foka otthonod? Netán a sztyeppék végtelenségében? Avagy az óceánok hullámai között? Kereslek a családi életben, a munkahelyemen, hétköznapokon, méginkább karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor. Szétnézek a piacon, a bevásárlóközpontban, az üres utcán, a Hősök terén, a templomban. Uram, célt tévesztettem, mert félelmekkel tele szívvel kereslek mindenhol, miközben te megváltó kegyelmeddel ölelsz magadhoz.
RÉ21 31
Napi ének | 611 | Csak vándorút az életem
„És felszállt a füstölőszerek füstje a szentek imádságaival az angyal kezéből Isten elé.” Jel 8,1–6
1 Amikor feltörte a hetedik pecsétet, csend lett a mennyben mintegy fél óráig. 2 És láttam a hét angyalt, akik az Isten előtt álltak, és adatott azoknak hét trombita. 3 Egy másik angyal is odajött, és megállt az oltárnál, kezében aranyfüstölő, és adatott neki sok füstölőszer, hogy a szentek imádságaihoz tegye az aranyoltárra, amely a trón előtt van. 4 És felszállt a füstölőszerek füstje a szentek imádságaival az angyal kezéből Isten elé. 5 Ekkor vette az angyal a füstölőt, megtöltötte az oltár tüzéből, és ledobta a földre: mennydörgés és zúgás, villámlás és földrengés támadt. 6 A hét angyal pedig, akinél a hét trombita volt, felkészült, hogy trombitáljon.
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(4) „És felszállt a füstölőszerek füstje a szentek imádságaival az angyal kezéből Isten elé.” (Jel 8,1–6)
Csend. Ezen a téren sok gyakorolnivalónk van. Elhallgatni, hogy meghalljuk Istent. Az a csend, amiről itt olvasunk, csak részben a szent Isten előtti megilletődött és méltó hallgatás, bár már az is a gyakorlásra hívna. Egyben feszült felkészülés is arra, ami következik. A templomi istentisztelet illatáldozat-bemutatásakor a pap bement a szentek szentje elé, ezalatt a nép kinn imádkozott. Ezt idézi elénk a csendet követő füstölőszer. A tömjén az imádságokat Isten előtti hódolat cselekményeként jeleníti meg. A hangsúly arra esik, hogy ami a földön elhangzó, talán jelentéktelennek tűnő emberi imádság, az a mennyei szentélyben Isten elé kerülő, kultikus eseménnyé válik. Mint amikor egy ártatlan szomszéddal váltott mondat egy jelentős pert eldöntő bizonyítékká válik, vagy még inkább amikor egy ígéret, egy kimondott szó házasságot, családot összetartó szövetséggé nemesedik. És lehetnek bár váratlan jelentőségűre öregedő mondásaink, az imádságunk a legkevésbé elpazarolt szavaink. Csenddel és imával is fontos Isten előtt megállnunk. Súlyosabbak, nagyobb lehetőség, nagyobb hatalom rejlik bennük, mint gondolnánk.
