„végeztesd ki” ApCsel 21,27–40
27 Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsiából való zsidók meglátták őt a templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták, 28 és így kiáltoztak: Izráelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép, a törvény és a szent hely ellen tanít mindenütt mindenkit, sőt még görögöket is hozott be a templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet. 29 Néhányan ugyanis látták vele a városban azelőtt az efezusi Trofimoszt, és azt hitték, hogy Pál bevitte a templomba. 30 Felbolydult tehát az egész város, a nép összecsődült, Pált megragadták, kivonszolták a templomból, és a kapukat azonnal bezárták. 31 Mikor pedig meg akarták ölni, jelentés érkezett a helyőrség ezredeséhez, hogy egész Jeruzsálem lázong. 32 Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor azok meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését. 33 Amint az ezredes odaért, elfogatta őt, és megparancsolta, hogy verjék kettős bilincsbe, majd kérdezősködött, hogy ki ez, és mit követett el. 34 De a tömegből ki ezt, ki azt kiáltotta. Mivel a zajongás miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy vigyék a várba. 35 Amikor pedig a lépcsőhöz ért, valósággal vinniük kellett Pált a katonáknak a tömeg erőszakossága miatt, 36 mert az egész tömeg követte, és kiáltozott: Végeztesd ki! 37 Amikor már éppen be akarták vinni Pált a várba, így szólt az ezredeshez: Szabad valamit mondanom neked? Az megkérdezte: Te tudsz görögül? 38 Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki néhány nappal ezelőtt fellázította és a pusztába vezette a szikáriusok négyezer emberét? 39 Pál így felelt: Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Kilikia nevezetes városának polgára. Arra kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez. 40 Miután ő megengedte, Pál a lépcsőkön állva intett kezével a népnek, és amikor nagy csend lett, héber nyelven így kezdett beszélni:
Bibliaolvasó Kalauz – Tóth-Mihala Veronika igemagyarázata
Pál hiába kívánta eloszlatni a személye körüli kétségeket, sorsának beteljesedése elé nem lehetett akadályokat gördíteni. A passió jeleneteinek képeit látjuk magunk előtt, hamis tanúk, indulatos tömeg, „végeztesd ki” (36), és az állandó mellékszereplő, a tájékozatlan római, most történetesen egy ezredes. A tanítvány nem nagyobb a mesterénél – sorsa össze van kötve Jézuséval.
RÉ21 393
Adventi evangélium | 381 | Küldé az Úr Isten
„Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid.” Ézs 49
1 Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli nemzetek! Már az anyaméhben elhívott engem az Úr, születésemtől fogva emlegeti nevemet. 2 Éles karddá tette számat, keze ügyében tartott engem. Hegyes nyíllá tett, tegzébe dugott engem. 3 Ezt mondta nekem: Szolgám vagy, Izráel, rajtad mutatom meg dicsőségemet! 4 Én azonban ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél. 5 Most pedig ezt mondja az Úr – aki már az anyaméhben szolgájának teremtett, hogy visszavezessem hozzá Jákóbot, és köréje gyűjtsem Izráelt, mert nagyra becsül engem az Úr, és Istenemnél megvan rá az erőm –, 6 ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A népek világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig. 7 Ezt mondja az Úr, Izráel megváltója, Szentje annak, akit megvetnek az emberek, akit utálnak a népek, aki a zsarnokok szolgája: Királyok kelnek föl, ha meglátnak, és fejedelmek borulnak le az Úrért, aki hűséges hozzád, Izráel Szentjéért, aki kiválasztott téged. 8 Ezt mondja az Úr: A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján megsegítelek. Megőrizlek és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy te állítsd helyre az országot, és oszd szét az elpusztult örökséget. 9 Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! A sötétségben levőknek: Gyertek a napvilágra! Útközben lesz mit enniük, még a kopár hegyeken is lesz legelőjük. 10 Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez. 11 Utat készítek a hegyeken át, és feltöltik majd az országutakat. 12 Ezek itt messze földről jönnek, azok észak és nyugat felől, amazok meg Színím földjéről! 13 Ujjongjatok, egek, vigadozz, föld, ujjongásba törjetek ki, hegyek! Mert megvigasztalja népét az Úr, és megkönyörül az elesetteken. 14 De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram! 15 Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! 16 Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid. 17 Fiaid hozzád sietnek, pusztítóid és rombolóid pedig kivonulnak belőled. 18 Emeld föl a tekintetedet, és nézz körül: mindnyájan összegyűltek, eljönnek hozzád. Életemre mondom – így szól az Úr –, hogy ékszerként veszed föl valamennyit, magadra aggatod őket, akár egy menyasszony! 19 Feldúlt országod pusztán heverő romjai még szűkek lesznek az ott lakóknak, mert eltávoznak pusztítóid. 20 Majd mondják még neked gyermekeid, akiktől meg voltál fosztva: Szűk nekem ez a hely, menj odébb, hadd telepedjek ide én is! 21 Így töprengesz akkor majd magadban: Ki szülte ezeket? Hiszen én gyermektelen és meddő voltam, fogságban éltem, száműzötten. Ki nevelte ezeket? Hiszen én egyedül maradtam: honnan valók hát ezek? 22 Ezt mondja az én Uram, az Úr: Intek kezemmel a népeknek, jelt adok a nemzeteknek, és ölben hozzák haza fiaidat, leányaidat pedig vállukra emelve. 23 Királyok lesznek a gondviselőid, főrangú feleségeik a dajkáid. Földre borulnak előtted, és lábad porát nyaldossák. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak. 24 El tudod-e venni a zsákmányt a harcostól, elszökhetnek-e az erőstől a foglyok? 25 Igen! – ezt mondja az Úr. A harcostól is el lehet venni a foglyokat, és az erőstől is elszökhet a zsákmány. Perlőiddel én fogok perelni, és fiaidat megszabadítom. 26 Elnyomóiddal megetetem saját húsukat, megrészegednek saját vérüktől, mint az édes bortól. Akkor majd megtudja minden ember, hogy én, az Úr vagyok a te szabadítód, és a te megváltód Jákób Erőssége.
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(16) „Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid.” (Ézs 49)
Mennyire erős kép a tenyérbe vésés! Ezzel veszi fel a vitát Isten a népnek azzal a panaszával, hogy elfeledkezett volna róluk. Ha valami vésve, metszve, gravírozva van, nem mosódik csak úgy le. Különösen nem olyan sokat használt testrészen, mint az ember tenyere. Az folyton szem előtt van. Ézsaiás szavain át olyan megszabadítás rajzolódik ki, amely nem minimalista túlélés csupán. Olyan helyreállítás, mely egyrészt Isten jelenlétével és folyamatos aktív segítésével megy végbe, másrészt amelynek végén emberi elmét meghaladó módon virágzó lesz az élet. Még olyan fiak is előkerülnek, akikről nem is tudtak… Nem kis meglepetés ebből a vesztes helyzetből a nem várt gyarapodás. Ez már túlmutat Izráelen. Népek világosságává teszlek – mondja az Úr –, hogy eljusson szabadításom a föld határáig. – Már látszik, hogy a kiválasztott nép csak első zsengéje annak a nagyszabású tervnek, amelyet Isten az övéiért végbevisz. A tenyérbe vésés képe nekünk már többet mond, mint az akkori embernek. Mert a szemünk előtt megjelenik Jézus kitárt keze, a kereszten. Meggyőződésem szerint feltámadása után csak azért maradt rajta a kezén a seb, hogy jel legyen arra: Isten nem feledkezik meg rólunk.
