„Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az Úrban van a reménysége.” Zsolt 146
1 Dicsérjétek az Urat! Dicsérd, lelkem, az Urat! 2 Dicsérem az Urat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek. 3 Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani. 4 Ha elszáll a lelke, visszatér a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei. 5 Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az Úrban van a reménysége, 6 aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor. 7 Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, kenyeret ad az éhezőknek, kiszabadítja a foglyokat az Úr. 8 Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr fölegyenesíti a görnyedezőket, az Úr szereti az igazakat. 9 Az Úr őrzi a jövevényeket, támogatja az árvát és az özvegyet; de a bűnösöket tévútra vezeti. 10 Mindörökké uralkodik az Úr, a te Istened, ó, Sion, nemzedékről nemzedékre. Dicsérjétek az Urat!
Bibliaolvasó Kalauz – Sebestyén Győző igemagyarázata
„Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az Úrban van a reménysége.” (5) A tegnapi, mindent átfogó dicsőítés után, ma azért visszaérkezünk az emberhez, magunkhoz. Mert a végén csak ennyi marad: Isten és én. A legmélyebben azok az élmények maradnak meg bennünk, amikor látjuk, hogy mit tett az Úr személyesen értünk. A hozzám való szeretete hangolja dicséretre a szívemet, „amíg csak leszek”.
RÉ21 146
Napi zsoltárének | 160 | Fohászkodom hozzád, Uram, Istenem
„De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad...” 2Tim 3,10–17
10 Te azonban követőjévé lettél az én tanításomnak, életmódomnak, szándékomnak, hitemnek, türelmemnek, szeretetemnek, állhatatosságomnak, 11 üldöztetéseimnek, szenvedéseimnek, amelyek Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában értek. Milyen nagy üldöztetéseket viseltem el, és mindegyikből megszabadított az Úr! 12 De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják. 13 A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve. 14 De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, 15 mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. 16 A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; 17 hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen.
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(14) „De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad...” (2Tim 3,10–17)
Pál és Timóteus egy lánc két szeme, nem csak egymáshoz kapcsolódnak, hiszen Pál is átvette valakitől azt, amit hisz, amit tanít, és fiatal társától is átveszik majd az evangélium üzenetét és szolgálatát. Persze mindez úgy történik és lesz eleven, hogy közben Pál is, Timóteus is folyamatos kapcsolatban áll az Istennel. Amit itt látunk, az a valódi és egyedül gyümölcsöző hagyomány és az élő Ige közös hatása. Nem kell a hagyomány szótól félni, még akkor sem, ha sokszor félreértelmezte és félreértette az egyház. Előfordult, hogy istenítettük, van, hogy bálvánnyá lesz, vagy tagadjuk, netán takarózunk vele, hogy ne kelljen mozdulni. Mai igénk rámutat a valódi hagyományra, a megelevenítő életpéldákra, az élő hitű generációk összekapcsolódásának erejére. Timóteus beleállt abba a szolgálatba, amelyet Pál végez, hasonló feladatokkal, megél ugyanolyan csodákat, de ugyanúgy része van megpróbáltatásokban is. Közben nemcsak gyorsan kopó tanácsokat kapott, vallásos közhelyeket, hanem fedezetként Pál életét. Átvette az Igét, a tanítást, de mintát is kapott a hiteles életre, amely segíti a lényeg továbbadását. Keretet kapott, amelyet tovább formálhat a Szentlélek, hogy erős és valós segítség maradjon. Baj, ha a hagyomány beszorítja, és nem segíti az Ige hirdetését. Öröm viszont az előző generációk kegyességéből meríteni és tanulni – és közben felelősségünk készülni a továbbadásra, formálni az életünkkel, a példánkkal, a hitelességünkkel, hogy az evangélium minden korban megszólalhasson.
