„Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen jutottunk el Knidoszig.” ApCsel 27,1–8
1 Miután úgy határoztak, hogy hajón Itáliába szállítanak bennünket, átadták Pált a többi fogollyal együtt a császári csapatból való Júliusz nevű századosnak. 2 Azután felszálltunk egy adramittiumi hajóra, amely Ázsia tartomány partvidékének kikötőibe készült, és elindultunk. Velünk volt a makedón Arisztarkhosz is Thesszalonikából. 3 Másnap befutottunk Szidónba. Júliusz emberségesen bánt Pállal, és megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla. 4 Onnan továbbindulva az ellenszél miatt Ciprus szélárnyékos oldalán hajóztunk el. 5 Majd Kilikia és Pamfília partja mentén haladva befutottunk a líkiai Mirába. 6 Ott a százados egy Itáliába induló alexandriai hajót talált, és arra szállított át minket. 7 Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen jutottunk el Knidoszig; de a szél miatt nem tudtunk kikötni, ezért elhajóztunk Kréta szélárnyékos oldalán Szalmóné közelében. 8 Nagy nehezen elhaladtunk mellette, és eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőnek neveznek, és amelyhez közel van Lászea városa.
Bibliaolvasó Kalauz – Kuti József igemagyarázata
„Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen jutottunk el Knidoszig.” (7) Miért került bele ez a néhány vers a Szentírásba? A helyiségneveknek, epizódszereplőknek nem sok jelentősége van. De vajon a mi falunk, városunk lényeges-e az evangélium történetében? És mi magunk válhatunk-e Isten történetének fontos szereplőivé? Vagy elmegy mellettünk az evangélium, és mi ott maradunk érintetlenül és tudatlanul? Nem! Az advent örömüzenete arról szól, hogy Isten meglát és meglátogat bennünket! „Meglátogat minket a felkelő Nap a magasságból.” (Lk 1,78)
RÉ21 418
Adventi dicséret | 384 | Áldott az egek Ura
„Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket.” Ézs 63,1–14
1 Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? – Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz! 2 – Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos? 3 – A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem. 4 Mert kitűztem magamban a bosszúállás napját, eljött a megtorlás esztendeje. 5 Körbenéztem, de nem volt, aki segítene, és csodálkoztam, hogy nincsen, aki támogasson. Saját karom segített hát engem, saját felindulásom támogatott. 6 Népeket tapostam el haragomban, szétzúztam őket felindulásomban, és levüket kiontottam a földre. 7 Az Úr hűségét magasztalom, az Úr dicső tetteit: mindazt, amit értünk tett az Úr, jótéteményeinek sorát Izráel háza iránt, mert irgalmasan bánt velünk, nagyon hűségesen. 8 Mert ezt mondta: Mégiscsak az én népem ez, fiaim, akik nem fognak rászedni. Ezért szabadította ki őket 9 minden nyomorúságukból. Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva. 10 Ők azonban engedetlenek voltak, és megszomorították szent lelkét. Ezért ellenségükké vált, és harcba szállt ellenük. 11 De visszaemlékezett népe a régi időkre, Mózesre: Hol van, aki a tengerből kihozta nyájának pásztorát? Hol van, aki belé öntötte szent lelkét? 12 Hol van, aki dicső karjával megragadta Mózes jobb kezét? Kettéhasította előttük a vizet, örök nevet szerezve magának. 13 Átvezette őket a mélységes vizeken, mint egy lovat a pusztán, még csak meg sem botlottak. 14 Mint mikor a jószág pihenni tér a völgybe, úgy pihentette meg őket az Úr lelke. Így terelgetted népedet, dicső nevet szerezve magadnak.
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(9b) „Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket.” (Ézs 63,1–14)
Egy ismerősöm egyszer így fogalmazott: észrevetted, hogy az Isten először az emberrel piszkolja be a kezét? Ezen nemcsak azt értette, hogy a föld porából formál, hanem elsősorban azt: minden másra – még olyan természeti csodákra is, amelyekben kivételes utazásokkor vagy filmekben gyönyörködünk – elég volt a szava. Ez közvetettebb kapcsolat. De az ember teremtésénél szorosabbra, érintésesre változik a viszony. Nem mintha ne tudná megtenni, hogy a szavával, angyallal, követtel, eszközzel teremt vagy szabadít. Az érintés még a süketnek és vaknak is érthető. Az Isten kedvét leli az emberrel való kapcsolatban. Hiszen hogyan tudná a teremtmény őt dicsőíteni, ha nem ismeri? A legfontosabb kapcsolatainkat mi sem szeretjük „megúszni” érintés nélkül. Isten, ha akarna, elrejtőzhetne az ember elől, közvetítők mögé bújtatva akaratát. De nem ez felel meg a tervének. És mi sem üzen erről erősebben nekünk, mint a megtestesülés, az Úr eljövetele. Jézus nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel. Megüresítette magát, szolgai formát vett fel, emberként élt. Érintése nyomán pedig gyógyulás, szabadulás, kegyelem járt. Szeretetével és könyörületével vált meg ma is.
