„erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban” ApCsel 16,1–5
1 Így jutott el Derbébe, majd Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívő zsidó asszonynak és egy görög apának a fia, 2 akiről jó bizonyságot tettek a lisztrai és ikóniumi testvérek. 3 Pál magával akarta őt vinni, ezért az ott lakó zsidókra való tekintettel körülmetélte őt. Mert mindenki tudta, hogy az apja görög volt. 4 Amikor végigjárták a városokat, átadták nekik azokat a határozatokat, amelyeket a jeruzsálemi apostolok és vének hoztak, hogy tartsák meg azokat. 5 A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban.
Bibliaolvasó Kalauz – Kónya Ákos igemagyarázata
Szakaszunkban a helyi gyülekezetekkel kapcsolatban azt olvassuk, hogy: „erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban” (5). A gyülekezetgondozásnak pontos módszerét nem adja elénk az apostol, de a sorok között két dolgot kiolvashatunk. Először is szeretettel voltak gondozva, „végigjárták a városokat”, személyes látogatások történtek. Másik oldalról pedig azt látjuk, hogy a különböző közösségek törekedtek az egységre, átadták és továbbadták azokat a határozatokat, amiket Jeruzsálemben hoztak. Imádkozzunk ma, hogy egyházunkban az egység megvalósuljon, s tegyünk mi is érte!
RÉ21 138 • IÉ Jób 14,1–17 • Zsolt 123
Napi ének | 613 | Midőn eljön az én órám
Heti zsoltár | 49 | Hallgassátok meg, minden nemzetek
„Bizonyosan megkegyelmez az Úr…” Ézs 30,19–33
19 Ne sírj többé, Sion népe, Jeruzsálem lakója! Bizonyosan megkegyelmez az Úr, ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol neked. 20 És bár szűkösen adott kenyeret, és kimérte a vizet az Úr, nem állítják többé félre tanítódat, hanem saját szemeddel láthatod tanítódat. 21 Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra le ne térjetek! 22 Tisztátalannak fogod tartani az ezüsttel bevont bálványaidat és az arannyal borított istenszobraidat. Kihajítod azokat, mint valami undorító dolgot, ezekkel a szavakkal: Ki innen veletek! 23 Ő pedig esőt ad a magra, amellyel beveted a földed, és kenyeret ad a föld terméséből, amely bőséges és tápláló lesz. Nyájad tágas mezőn legel azon a napon. 24 Az ökrök és a szamarak, amelyek a szántóföldön dolgoznak, sózott abrakot esznek, amelyet lapáttal és villával raknak majd eléjük. 25 Minden magas hegyen és kiemelkedő halmon pedig csatornák lesznek, vízvezető árkok, a nagy öldöklés napján, amikor leomlanak a vártornyok. 26 Olyan lesz a sápadt hold fénye, mint az izzó nap fénye, az izzó nap fénye pedig hétszeres lesz, a nappali fény hétszerese azon a napon, amikor az Úr bekötözi népe sérülését, és meggyógyítja a rajta ejtett sebet. 27 Maga az Úr jön a távolból, haragja lángol, egyre emelkedik, méltóságteljesen. Ajkán bősz harag, nyelve, mint a perzselő tűz, 28 lehelete olyan, mint az áradó patak, amely az ember nyakáig ér. Szakadozott rostában rostálja a népeket, és tévútra vezető zablát vet a népek szájába. 29 Akkor majd úgy fogtok énekelni, mint az ünnepszentelés éjjelén, és szívből örvendeztek majd, mint a zarándok, aki fuvolaszó mellett az Úr hegyére, Izráel Kősziklájához érkezik. 30 Fölmorajlik az Úr fenséges szava, láthatóvá lesz sújtó karja, felbőszült haragjában, perzselő tűz lángjában, orkánban, zivatarban és jégverésben. 31 Asszíria megretten az Úr szavától, aki bottal sújt le rá! 32 Valahányszor lesújt a büntető vessző, amellyel veri az Úr, dob és citera szól, míg ő harcra emelt kézzel küzd ellene. 33 Mert régóta készen van a vesztőhely, készen áll a királynak is, mélyre és szélesre készítve, bőven van tűz is, fa is. Az Úr lehelete úgy lobbantja lángra, mint egy kénköves patakot.
Az Ige mellett – Fodor Ferenc igemagyarázata
(19) „Bizonyosan megkegyelmez az Úr…” (Ézs 30,19–33)
A fejezet elején a próféta még igen éles bírálattal illette Isten népét. Most pedig a kegyelmes Isten munkálkodását vázolja fel. Mintha a két próféciát nem is ugyanaz a kéz írta volna. Lehet, hogy nem, de az kétségen felüli, hogy Isten legutolsó szava sosem az ítélet és a számonkérés, hanem a kegyelembe fogadás (vö. 1Tim 2,4). Van, hogy a fenyíték elkerülhetetlen, mert a hitehagyásnak következményei vannak, ám az Úr az övéit szeretné a balból a jobb kezébe visszavenni. Kálvin írja ennek az Igének a magyarázatához: „Az Úr jóllehet nagy nyomorúságba enged jutni bennünket, ám végül ismét megörvendeztet, és alapot teremt az örömre, amikor éppen az ő gyülekezetét építi.” A prófécia „Sion népének” szól. Azoknak, akik azon a helyen vannak, amelyet az Úr választott magának (Zsolt 132,13), ahol vele mint szabadító Úrral találkozni lehetett. Akiben tehát megvan az Istennel való találkozás, a vele való közösség igénye, részesévé válhat annak az ígéretnek, hogy „bizonyosan megkegyelmez az Úr”. Boldog, aki Isten fenyítő kezében is meglátja az atyai kezet. Az Úr a hívő élet nagy esélyét kínálja: „…ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol…” (19).
