„Én vagyok a Mindenható Isten. Járj színem előtt, és légy feddhetetlen” 1Móz 17
1 Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a Mindenható Isten. Járj színem előtt, és légy feddhetetlen! 2 Megajándékozlak szövetségemmel, és nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat. 3 Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá: 4 Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! 5 Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. 6 Nagyon-nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled. 7 Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. 8 Neked és utódaidnak adom a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek. 9 Majd ezt mondta Isten Ábrahámnak: Te pedig tartsd meg szövetségemet, meg utódaid is nemzedékről nemzedékre! 10 Így tartsátok meg szövetségemet, amelyet veletek és utódaitokkal kötök: metéljenek körül nálatok minden férfit! 11 Metéljétek körül szeméremtestetek bőrét, ez lesz a veletek kötött szövetségem jele. 12 Nyolcnapos korában körül kell metélni nálatok minden fiúgyermeket nemzedékről nemzedékre, akár a házban született, akár pénzen vásárolták valami idegentől, aki nem a te utódaid közül való. 13 Körül kell metélni azt is, aki a házban született, azt is, akit pénzen vásároltak. Ott lesz az én szövetségem a testeteken örök szövetségként. 14 A körülmetéletlen férfit, akinek nem metélték körül szeméremteste bőrét, ki kell irtani az ilyen embert népe közül, mert elutasította szövetségemet. 15 Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: Szárajt, a feleségedet ne nevezd többé Szárajnak, hanem Sára legyen a neve! 16 Mert megáldom őt, sőt fiút adok neked általa; megáldom őt, és népek támadnak belőle, népek királyai származnak tőle. 17 Ábrahám ekkor arcra borult, de nevetett, ezt gondolta ugyanis magában: Százesztendős embernek lehet-e gyermeke? Vagy Sára kilencvenéves létére szülhet-e? 18 És ezt mondta Ábrahám az Istennek: Bárcsak Izmael életét oltalmaznád! 19 De Isten ezt mondta: Nem! Sára, a feleséged szül neked fiút, akit Izsáknak fogsz nevezni. Szövetségre lépek vele is, örök szövetségre, meg utódaival is. 20 Izmael dolgában is meghallgatlak: megáldom őt, és nagyon-nagyon megszaporítom és megsokasítom utódait. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. 21 De szövetségre csak Izsákkal lépek, akit Sára egy esztendő múlva szül neked. 22 Miután Isten mindezeket elmondta, eltávozott Ábrahámtól. 23 Ezután fogta Ábrahám a fiát, Izmaelt meg a házában született vagy pénzen vásárolt összes szolgáját, Ábrahám háza népéből az összes férfit, és körülmetélte szeméremtestük bőrét még azon a napon, ahogyan meghagyta neki Isten. 24 Ábrahám kilencvenkilenc esztendős volt, amikor szeméremteste bőrét körülmetélték. 25 Fia, Izmael tizenhárom esztendős volt, amikor szeméremteste bőrét körülmetélték. 26 Ugyanazon a napon metélték körül Ábrahámot, a fiát, Izmaelt 27 és háza népéből az összes férfit. Mind a házban született, mind az idegentől pénzen vásárolt szolgákat körülmetélték vele együtt.
Bibliaolvasó Kalauz – Galsi Árpád igemagyarázata
Isten megerősíti Ábrahámnak adott ígéretét a szövetségkötés elkötelező szertartásával: „Én vagyok a Mindenható Isten. Járj színem előtt, és légy feddhetetlen” (1). Minket is elkötelez Isten a keresztségben Krisztus követésére, az új szövetségben járásra, az új, örök élet reménységgel telt ígéretében, az Úr feltámadásának és nekünk ajándékozott Lelkének erejével.
RÉ21 797
Zsoltárének | 171 | Seregeknek Ura
„…kik az én testvéreim?” Mk 3,31–35
31 Ekkor megérkeztek anyja és testvérei; kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt. 32 Sok ember ült körülötte, és azok szóltak neki: Íme, anyád és a testvéreid odakint keresnek téged! 33 De ő így válaszolt nekik: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? 34 És végignézve a körülötte ülőkön, így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim. 35 Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem és az én anyám.
Az Ige mellett – Bereczky Ildikó igemagyarázata
(33/b) „…kik az én testvéreim?” (Mk 3,31–35)
Jézus elutasítja családja közeledését, akik próbálják kimenteni a tömeghisztériából. Jaj annak ugyanis, akit a tömeg a vállára emel, könnyen lezuhanhat onnan, hogy aztán más emelkedjen a magasba! Vajon Jézus nem méltányolta ezt a féltő szándékot, vagy lebecsülte a vérségi kötelékeket? Nem, ő ezt az ellentmondásos helyzetet arra használja fel, hogy rámutasson, mi a helyes sorrend Istenhez és emberekhez fűződő viszonyunkban. Nem azzal van a baj, mintha nem szeretnénk Istent és szeretteinket, hanem azzal: rosszul, önző módon tesszük. Akkor tudjuk csak jól szeretni egymást, bizalommal fordulni a másikhoz, őt elfogadni, ha azt keressük, mi a szándéka Istennek velünk, családunkkal, gyülekezetünkkel, népünkkel. Kérdés: mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? Ezt pedig vele állandó kapcsolatban, őt hallgatva, a gyülekezet közösségében ismerhetjük meg igazán. Megbocsátó szeretete tud egyensúlyt, békét teremteni közöttünk is. Jézus nemcsak mesterünk, példaképünk, hanem testvérünk is, mert Isten érte fogad el gyermekeinek. Nem megy haza a családjához, nem is hagyja el őket, hanem a családot hívja, akarja bekapcsolni a gyülekezetbe, a nagyobb közösségbe. Isten nem szétszakítani, hanem Krisztusban egybeszerkeszteni akar bennünket. Ő nagyobb a mi szívünknél (1Jn 3,20), többen beleférnek, mint a miénkbe.
