„A sokaságból többen hittek benne” Jn 7,31–36
31 A sokaságból többen hittek benne, és ezt mondták: Amikor eljön a Krisztus, vajon több jelt tesz majd, mint amennyit ez tett? 32 Meghallották a farizeusok, hogy a sokaság ezeket suttogja róla, és szolgákat küldtek a főpapok és a farizeusok, hogy fogják el őt. 33 Jézus ekkor így szólt: Még egy kis ideig veletek vagyok, azután elmegyek ahhoz, aki elküldött engem. 34 Kerestek majd engem, de nem találtok meg, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek. 35 A zsidók erre így beszéltek egymás között: Hová akar menni, hogy nem találjuk meg? Talán a görögök között lévő szórványba készül, és a görögöket akarja tanítani? 36 Miféle beszéd ez: Kerestek majd engem, de nem találtok, mert ahol én vagyok, oda ti nem jöhettek?
Bibiaolvasó Kalauz – Riskóné Fazekas Márta igemagyarázata
Elképesztő, ahogyan a farizeusok kezelték a helyzetet! Azonnal erőből lépnek (32b)! Az egyszerű nép nem érti a dolgokat, de szívesen „gyártanak” elméleteket (35). Azok, akik hittek, egyszerű őszinteséggel fogadták el a bizonyítékokat Jézus istenségéről (31). Ők ezzel lezárták a ténykérdést: Jézus a Messiás. Ez a háromféle fogadtatása van Jézusnak mindig is, ma is. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők látják meg az Istent!
RÉ21 535
Hitvalló ének | 327 | Hisszük: az Úr világ ura
„…mindenki azt csinálta, ami neki tetszett.” Bír 17
1 Élt Efraim hegyvidékén egy Míká nevű ember. 2 Ez azt mondta egyszer az anyjának: Az az ezeregyszáz ezüst, amit elvettek tőled, és ami miatt átkot mondtál a fülem hallatára is, az az ezüst nálam van, én vettem el. Az anyja ezt mondta: Áldjon meg az Úr, fiam! 3 Amikor visszaadta anyjának az ezeregyszáz ezüstöt, ezt mondta az anyja: Ezt az ezüstöt én arra szántam, hogy az Úrnak szentelem a fiamért: készítsenek belőle faragott és öntött bálványszobrot. Most azért visszaadom neked. 4 De a fiú újból visszaadta az ezüstöt anyjának. Ekkor az anyja fogott kétszáz ezüstöt, odaadta az ötvösnek, az pedig faragott és öntött bálványszobrot készített belőle. Ez Míká házába került. 5 Ennek a Míkának volt egy házi szentélye. Készíttetett éfódot és házibálványt, egyik fiát pedig felavatta, és az lett a papja. 6 Abban az időben nem volt király Izráelben: mindenki azt csinálta, ami neki tetszett. 7 Élt egy ifjú a júdai Betlehemben, Júda nemzetségében, aki lévita volt, de jövevényként ott tartózkodott. 8 Ez a férfi elindult a júdai Betlehem városából, hogy jövevényként letelepedjen ott, ahol majd alkalmas helyet talál. Így jutott el vándorlása közben Efraim hegyvidékére, Míká házához. 9 Míká megkérdezte tőle: Honnan jössz? Az így felelt neki: Lévita vagyok, a júdai Betlehemből; megyek, míg alkalmas helyet találok, ahol jövevényként letelepedhetek. 10 Ekkor Míká azt mondta neki: Maradj nálam, légy atyám és papom! Én pedig adok neked évi tíz ezüstöt, egy rend ruhát és élelmet. A lévita beleegyezett, 11 úgy döntött, hogy ott marad annál az embernél. Az pedig úgy bánt vele, mintha a saját fia volna. 12 Míká felavatta a lévitát. Így az ifjú a papja lett, és Míká házában élt. 13 Míká pedig ezt mondta: Most már tudom, hogy jót fog velem tenni az Úr, mert egy lévita lett a papom.
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(6) „…mindenki azt csinálta, ami neki tetszett.” (Bír 17)
Egy efraimi férfi, Míká tetemes mennyiségű pénzt lop anyjától, anyja pedig megátkozza az ismeretlen tolvajt és az ellopott pénzt. Vagyis: Istennek ajánlja fel, és azt kéri tőle, a mostani birtokosát döntse romlásba. A megrémült fiú tettét bevallva visszaadja a pénzt. Az anya, hogy megtörje a kimondott átok erejét, gyorsan áldást mond fiára (2), az Úrnak elkülönített pénz egy részét pedig „szent célra” ajánlja fel: bálványszobrot készíttet belőle. A szobor Míká házi szentélyébe kerül, aki az egyik fiát felavatja annak papjává (3–5). De valamiképpen emlékszik még arra, hogy Izráelben a papi tisztet Lévi törzse látja el. Végül talál is egy Betlehemből kivándorló lévitát, aki ezután ellátja a szentély papi feladatait, és a család „atyjává” lesz (7–12). Mindez mutatja azt a vallási zűrzavart, amely Isten népe körében dúlt a királyság bevezetése előtt (6), és azt a gyanútlan vallásos „amatőrködést”, amellyel Isten tiszteletének szent ügyét kezelték ebben az időben. Míká kegyelemnek tekinti, hogy egy Isten törvénye szerinti papot talált (13), de a lévita sem lát ellentmondást abban, hogy a szentélyben az Urat pogány módon, bálványképével együtt szolgálja (vö. 2Móz 20,4). Mi is mindig csak a „szeretetet” hiányoljuk. Pedig beszélgethetnénk Isten ismeretéről is (Hós 4,6).
