„Én nem ismertem őt [...] az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” Jn 1,19–34
19 János így tett bizonyságot, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: Ki vagy te? 20 Ő megvallotta, és nem tagadta. Ezt vallotta: Én nem a Krisztus vagyok. 21 Erre megkérdezték tőle: Hát akkor? Te vagy Illés? Ő azt mondta: Nem az vagyok. – A próféta vagy? Így válaszolt: Nem. 22 Ezt mondták tehát: Ki vagy? – hogy választ adhassunk azoknak, akik elküldtek minket: mit mondasz magadról? 23 Erre ő így felelt: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: egyengessétek az Úr útját”, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta. 24 A küldöttek között voltak farizeusok is, 25 és ezek tovább kérdezték őt: Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta? 26 János így válaszolt nekik: Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, 27 aki utánam jön, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. 28 Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. 29 Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! 30 Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. 31 Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt. 32 Így tett erről bizonyságot János: Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. 33 Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. 34 Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.
Bibliaolvasó Kalauz – Németh Áron igemagyarázata
Keresztelő Jánosnak azzal kell kezdenie bizonyságtétlét, hogy magát definiálja: ki vagyok és ki nem vagyok. Ez az önismeret összefügg azzal a folyamattal, ahogyan János megismerte Jézust. „Én nem ismertem őt…” (31) – vallja meg Keresztelő János, de miután eljutott arra, hogy Ő „az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” (29), tisztán látja önmagát és feladatát. Krisztus egyre mélyebb megismerése vezet el bennünket is arra az önazonosságra, amely a Bárány váltságából és a Lélek keresztségéből fakad.
RÉ21 419
Karácsonyi ének | 416 | Halld, mint zeng az egész ég
„Mily szép a szerelmed, húgom, menyasszonyom!” Énekek 4,1–5,1
1 Mily szép vagy, kedvesem, mily szép vagy! Szemeid galambok fátyolod mögött. Hajad olyan, mint egy kecskenyáj, amely Gileád hegyeiről hullámzik alá. 2 Fogaid olyanok, mint a megnyírt juhok, melyek az úsztatóból jönnek: mindegyiknek van párja, nincs köztük magányos. 3 Ajkad, mint a karmazsinfonál, és bájos vagy, ha beszélsz; halántékod, mint gránátalma gerezdjei a fátyolod mögött. 4 Nyakad oly karcsú, amilyennek Dávid tornya épült. Ezer kerek pajzs függ rajta, mind vitézek pajzsa. 5 Két melled, mint két őzike, mint gazellapár, mely liliomok közt legel. 6 Ha hűs szél támad, és megnyúlnak az árnyak, elmegyek a mirhahegyre és a tömjénhalomra. 7 Mindened oly szép, kedvesem, semmi hibád sincsen. 8 Jöjj hozzám a Libánonról, menyasszonyom, jöjj hozzám a Libánonról! Nézz le az Amáná csúcsáról, a Szenír és a Hermón csúcsáról, az oroszlánbarlangoktól, a párducok hegyeiről! 9 Megdobogtattad szívemet, húgom, menyasszonyom, megdobogtattad szemed egy pillantásával, nyakdíszed egy láncocskájával. 10 Mily szép a szerelmed, húgom, menyasszonyom! Mennyivel jobb szerelmed a bornál, olajod illatosabb minden balzsamnál. 11 Színméz csepeg ajkadról, menyasszonyom, méz és tej van a nyelveden, és ruháid illata, mint a Libánon illata! 12 Bezárt kert az én húgom, menyasszonyom, bekerített forrás, lepecsételt kút. 13 Paradicsomkert nőtt rajtad: gránátalmák édes gyümölcsökkel, ciprusok nárdusokkal, 14 nárdus és sáfrány, illatos nád és fahéj, sok tömjénfával, mirha és aloé, sok drága balzsammal; 15 kertekben levő kút, friss víznek forrása, mely a Libánonról csörgedezik. 16 Támadj föl, északi szél, jöjj elő, déli szél, fújj rá kertemre, áradjon illata! Jöjjön el kertjébe szerelmesem, és egye annak édes gyümölcsét!
1 Bejöttem kertembe, húgom, menyasszonyom! Szedem mirhámat és balzsamomat, eszem lépes mézemet, színmézemet, iszom boromat és tejemet. Egyetek, igyatok, barátaim, részegedjetek meg a szerelemtől!
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(10) „Mily szép a szerelmed, húgom, menyasszonyom!” (Énekek 4,1–5,1)
Míg a király barátnőmnek, szeretőmnek szólítja Szulamitot, addig a pásztor mátkámnak, menyasszonyomnak. A király hatalmi szóval próbálja ott tartani, rávenni, hogy a háremhölgyekkel együtt kezdje el élvezni a királyi udvar nyújtotta gazdagságot, fényűzést és örömöket. Nem érdekli, Szulamit mit akar. Ő pedig a 6. versben bejelenti: elmegy, hiszen lélekben úgy sincs itt, a király mintha meg sem hallaná, dicséri őt tovább. Keveset szól belső értékeiről, de vonakodása és másfelé irányuló igaz vágya talán még vonzóbbá teszi a király számára. Mindeközben aki mátkájának szólítja, a pásztor, veszedelmet vállal a közeledésében, a keresésében, az érte jövetelben. Az egyetlen, aki a beteljesülés árát hajlandó megfizetni, aki elkötelezi magát, aki áldozatot hoz, az az ismeretlen pásztorfiú, aki Szulamit lelkét kitölti. Annyi minden csábítja a ma emberét: olyan széles az ezoterikus, világnézeti és gondolat piac! De melyik módszer, melyik izmus, melyik párt, melyik irányzat az, amelyik vállal értünk veszélyt, elköteleződést, áldozatot, és nem csak tőlünk vár, és nem csak prostituálni, áruba bocsátani akar? Érdemes, de nehéz mátkának maradni egy barátnőkkel teli világban!
