„…látta az énekeseket a hangszerekkel, akik a dicsérő énekeket vezették.” 2Krón 23,1–15
1 A hetedik évben nekibátorodott Jójádá, és szövetkezett a századosokkal: Azarjával, Jeróhám fiával, Jismáéllal, Jóhánán fiával, Azarjával, Óbéd fiával, Maaszéjával, Adájá fiával és Elísáfáttal, Zikrí fiával. 2 Ezek bejárták Júdát, összegyűjtötték Júda valamennyi városából a lévitákat meg Izráel családfőit, és Jeruzsálembe jöttek. 3 Az egész gyülekezet szövetséget kötött a királlyal az Isten házában. Ezt mondta nekik Jójádá: A király fiának kell uralkodnia, mert az Úr ígérete Dávid fiainak szól! 4 Ezt tegyétek tehát: egyharmada azoknak a papoknak és lévitáknak, akik szombaton lépnek szolgálatba, őrizze az ajtókat, 5 egyharmada a királyi palotánál, egyharmada pedig a Jeszód-kapunál legyen. Az egész hadinép pedig legyen az Úr háza udvaraiban. 6 Senki se menjen be az Úr házába; csak a papok és a szolgálatukat végző léviták mehetnek be, mert ők szentek. Az egész nép pedig tartsa meg, amit elrendelt az Úr! 7 A léviták vegyék körül a királyt, legyen mindenkinek kezében a fegyvere; aki pedig a templomba be akar hatolni, azt meg kell ölni! A király mellett legyetek, akármerre jár! 8 A léviták és egész Júda mindenben úgy jártak el, ahogyan Jójádá főpap megparancsolta. Mindegyik maga mellé vette az embereit, a szombaton szolgálatba lépők mellett azokat is, akik szombaton letették a szolgálatot, mert Jójádá főpap nem engedte el ezeket a csapatokat. 9 Jójádá, a főpap pedig odaadta a századosoknak Dávid király lándzsáit, kis és nagy pajzsait, amelyek az Isten házában voltak. 10 Odaállította az egész hadinépet dárdával a kezükben a templom jobb oldalától a templom bal oldaláig, az oltárhoz és a templomhoz, és körülvették a királyt. 11 Akkor kivezették a király fiát, és fejére tették a koronát; kezébe adták az uralkodás okmányát, és így királlyá választották, Jójádá és a fiai pedig fölkenték őt, és felkiáltottak: Éljen a király! 12 Meghallotta Ataljá az odaözönlő nép lármáját, akik a királyt dicsőítették, ezért bement a nép közé az Úr házába. 13 Amikor látta, hogy a király ott áll az emelvényen a bejáratnál, a király körül pedig ott vannak a parancsnokok és a kürtösök, az egész köznép meg örül, és fújja a kürtöket, és látta az énekeseket a hangszerekkel, akik a dicsérő énekeket vezették, akkor Ataljá megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Összeesküvés! Összeesküvés! 14 De Jójádá főpap azt parancsolta a haderő élén álló századosoknak: Vezessétek ki a sorok között; ha pedig valaki utánamegy, azt öljétek meg fegyverrel! A főpap ugyanis nem akarta, hogy az Úr házában öljék meg. 15 Akkor kituszkolták, és amikor a királyi palota kocsibejárójához ért, ott megölték.
Bibliaolvasó Kalauz – Karsay Eszter igemagyarázata
„…látta az énekeseket a hangszerekkel, akik a dicsérő énekeket vezették.” (13) Isten akarata érvényesült a főpapi összeesküvésben, mert ismét Dávid házából lett király, a titokban megmenekült Jóás. Jójádá pap kidolgozta, megszervezte a koronázás minden mozzanatát. A nép örül és ünnepel. Tudunk-e ékes és szép ünnepséget rendezni a templomban, ami Istennek is kedves? Ne felvételről szóljon a zene, hanem énekesek vezessék az Istent dicsőítő énekeket hangszerek kíséretével.
RÉ21 124 • IÉ Mt 15,21–28 • Zsolt 124
Hitvallás ének | 323 | Hiszünk egy Istenben, mennyei Atyánkban
Heti zsoltár | 105 | Adjatok hálát az Istennek
„…az aratók panasza eljutott a Seregek Urának a fülébe.” Jak 5,1–6
1 Most tehát, ti, gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt! 2 Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly, 3 aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz. Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is. 4 Íme, a földjeiteket learató munkások bére, amelyet visszatartottatok, az égre kiált, és az aratók panasza eljutott a Seregek Urának a fülébe. 5 Dőzsöltetek a földön és tobzódtatok, hizlaltátok a szíveteket, mint az áldozati állat levágásának napján. 6 Elítéltétek, megöltétek az igazat, és ő nem állt ellen nektek.
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata
(4) „…az aratók panasza eljutott a Seregek Urának a fülébe.” (Jak 5,1–6)
A 4. rész utolsó versét is ide kell olvasni: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” De immár nemcsak mulasztásokról szól, hanem bemutatja a végeredményt. Egyfelől semmi nem marad meg abból, amiért éltek; másfelől egész életüket a bekövetkező nyomorúságra vesztegették. Nem osztályharcos ítélkezés ez, nem is a kisgömböc tanmeséje, hiszen a gazdagoknak már a levél elején is (1,10), és az előző szakaszban is felajánlotta az alázatot (4,10), aztán óvta őket az önáltatástól, a halott hit illúziójától (2,26), és töredelmes istenkeresésre hívta őket (4,8). Most újra tudtukra adja, hogy el fognak veszíteni mindent: „Gazdagságotok megrothadt…” (2). Másrészt szembesíti őket azzal, hogy korrupt módon halmozták vagyonukat, a kisemmizett aratómunkások panasza Isten fülébe jutott (4). Végül ítéletet hirdet fölöttük: a szerzésvágyuk olyan erős, hogy akár koncepciós per árán is félreállítják a jogos tulajdonost, ahogyan tette egykor Aháb király Nábóttal, aki igaz emberként ragaszkodott ősei örökségéhez, a király azonban hamis váddal, csalárd ítélettel megölette, hogy szőlőskertjét megszerezhesse (1Kir 21). Ellenben mi, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel!
