„Mit tegyek, Uram?” ApCsel 22,1–21
1 Férfiak, testvérek és atyák, hallgassátok meg védekezésemet, amelyet most hozzátok intézek! 2 Mikor hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban elcsendesedtek. Aztán így folytatta: 3 Én zsidó ember vagyok, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban növekedtem fel, Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, Isten buzgó híve voltam, ahogyan ma ti mindnyájan. 4 E tanítás követőit halálra üldöztem, megkötöztem, és börtönbe juttattam férfiakat és nőket is. 5 Tanúm erre a főpap és a vének egész tanácsa, akiktől leveleket is kaptam a testvérekhez, és elmentem Damaszkuszba, hogy az ott lévőket is megkötözve hozzam Jeruzsálembe, hogy megkapják büntetésüket. 6 Történt pedig, hogy amikor úton voltam, és Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban hirtelen vakító fényesség sugárzott le rám az égből. 7 A földre estem, és hangot hallottam, amely így szólt: Saul, Saul, miért üldözöl engem? 8 Én pedig megkérdeztem: Ki vagy, Uram? És ő így szólt hozzám: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl. 9 Akik velem voltak, a fényt ugyan látták, de a velem beszélő hangját nem hallották. 10 Ezt kérdeztem akkor: Mit tegyek, Uram? Az Úr pedig azt felelte nekem: Kelj fel, menj Damaszkuszba, és ott megmondják neked mindazt, amit Isten elrendelt, hogy megtedd. 11 Mivel pedig annak a fényességnek a ragyogása miatt nem láttam, a velem lévők kézen fogva vezettek, úgy mentem be Damaszkuszba. 12 Egy bizonyos Anániás pedig, aki törvény szerint élő kegyes férfi, aki mellett bizonyságot tesznek az ott lakó zsidók mind, 13 eljött hozzám, elém állt, és így szólt: Testvérem, Saul, láss! És én abban a pillanatban ismét láttam, és rátekintettem. 14 Ő pedig ezt mondta nekem: Atyáink Istene választott ki téged, hogy megismerd az ő akaratát, meglásd az Igazat, és hangot hallj az ő ajkáról. 15 Mert az ő tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál. 16 Most tehát miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, segítségül híva az Úr nevét. 17 Történt azután, hogy visszatértem Jeruzsálembe, és a templomban imádkoztam: révületbe estem, 18 és láttam őt, aki ezt mondta nekem: Siess, és menj ki hamar Jeruzsálemből, mert nem fogadják el a rólam való bizonyságtételedet. 19 Én így szóltam: Uram, ők tudják, hogy én voltam az, aki börtönbe vetettem és zsinagógáról zsinagógára járva megverettem a benned hívőket. 20 Amikor pedig kiontották Istvánnak, a te vértanúdnak a vérét, magam is ott álltam, helyeseltem az ő megölését, és őriztem azoknak a ruháját, akik megölték. 21 De ő azt mondta nekem: Eredj el, mert én messze küldelek téged, a népek közé.
Bibliaolvasó Kalauz – Tóth-Mihala Veronika igemagyarázata
A vallomások élőszóban még erőteljesebbek, mint írott formában. Ez a néhány mondat, amit Pál életének sorsfordító eseményéről mond, még így olvasva is megrendítő. Az a vakító fényesség, amely őt körülölelte, ugyanaz a világosság, ami felé ebben az adventben mi is tartunk. Az a hang, amit a názáreti Jézus ajkáról hallott Pál, azonos azzal, amit mi kívánunk meghallani a karácsony felé vezető úton.
RÉ21 395
Adventi korál | 388 | A jöttöd miként várjam
„Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől.” Ézs 50
1 Ezt mondja az Úr: Hol van anyátok válólevele, amellyel elküldtem őt? Van-e hitelezőm, akinek titeket eladtalak? Csak bűneitek miatt adtalak el, vétkeitek miatt küldtem el anyátokat! 2 Miért nem volt ott senki, amikor hozzátok mentem? Miért nem válaszolt senki, amikor szólítottalak? Olyan rövid már a kezem, hogy nem tud megváltani? Nincs már annyi erőm, hogy megmentselek? Íme, dorgáló szavammal kiszárítom a tengert, pusztává teszem a folyókat! Bűzlenek a halak, mert nem lesz víz, és elpusztulnak a szomjúságtól. 3 Feketébe öltöztetem az eget, és zsákruhát adok rá. 4 Az én Uram, az Úr megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. 5 Az én Uram, az Úr megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. 6 Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől. 7 De az én Uram, az Úr megsegít engem, ezért nem maradok gyalázatban. Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő, mert tudom, hogy nem vallok szégyent. 8 Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki mer perbe szállni velem?! Álljunk elő együtt! Ki az én vádlóm? Lépjen ide! 9 Íme, az én Uram, az Úr megsegít engem, ki mer bűnösnek mondani? Mindnyájan szétmállanak, mint a ruha, melyet megrágott a moly. 10 Aki köztetek féli az Urat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az Úr nevében, és támaszkodjon Istenére! 11 Ti azonban, mindnyájan, akik tüzet szítotok, gyújtónyilakat gyártotok, saját tüzetek lángjába kerültök, nyilaitok tüzébe, melyet ti gyújtottatok! Az én kezem teszi ezt veletek, kínok közé kell jutnotok!
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(6) „Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől.” (Ézs 50)
Az eddigi népközpontú hang személyesre vált. Hagytam… pedig nem én érdemeltem… Mennyire kivételes felfogása ez a szenvedésnek! Nem leli örömét benne, nem élteti a fájdalmat, mint valami hősi eseményt, tettet vagy nemesítőt, de nem is keseredik bele. Az Úr szolgája tudatosan vállalja, nem eltagadva annak rossz és megalázó, ráadásul indokolatlan voltát. Ha belegondolok, mikor viseltem a legnagyobb békességgel azt, hogy hasson rám egy olyan konfliktus, amely másoké volt, vagy mikor nyeltem el zokszó nélkül mások indulatát –mind olyan helyzetek voltak, amikor a legszorosabban kapcsolódtam Istennel. A bántás mögött fellelhető sátáni akkor nyer, ha keserűvé, panaszossá tesz, és eltérít a küldetéstől. De a próféta nem erre mozdul. Nagyobb igazság, mélyebb megtapasztalás hangzik a szájáról: íme, az én Uram az Úr, aki megsegít engem! Míg mások érdemtelenül bántanak, ez az Úr érdemtelenül a kegyelmébe vesz és üdvözít. És mi ehhez az utóbbi érdemtelenséghez képest az előző? Találkozva a másodikkal, súlytalan az első. És ennek kulcsa az, hogy minden napja Istennel és az ő tanításával kezdődik. Ahogyan a sérelemre reagálunk, el kell hogy gondolkodtasson az istenkapcsolatunkról.
