„Ezernégyszáz harci kocsija és tizenkétezer lova lett… A király elérte, hogy annyi lett Jeruzsálemben az ezüst és az arany, mint a kő, és annyi lett a cédrus, mint amennyi vadfügefa van az alföldön.” 2Krón 1,14–17
14 Gyűjtött Salamon harci kocsikat és lovasokat. Ezernégyszáz harci kocsija és tizenkétezer lova lett, amelyeket a harci kocsik városaiba rendelt és a király mellé, Jeruzsálembe. 15 A király elérte, hogy annyi lett Jeruzsálemben az ezüst és az arany, mint a kő, és annyi lett a cédrus, mint amennyi vadfügefa van az alföldön. 16 Salamonnak Egyiptomból, méghozzá Kevéből hozták a lovakat, a király kereskedői szerezték azokat Kevéből megszabott áron: 17 egy harci kocsit hatszáz sekel ezüstért hoztak Egyiptomból, egy lovat pedig százötvenért. Ugyancsak az ő közvetítésükkel szállították tovább ezeket a hettita királyoknak és az arám királyoknak.
Bibliaolvasó Kalauz – Szentgyörgyi László igemagyarázata
„Ezernégyszáz harci kocsija és tizenkétezer lova lett… A király elérte, hogy annyi lett Jeruzsálemben az ezüst és az arany, mint a kő, és annyi lett a cédrus, mint amennyi vadfügefa van az alföldön.” (14–15) Isten megtartja ígéreteit. Azok nemcsak a lélek belső világában teljesednek be, hanem az elhíváshoz, a küldetéshez, az életfeladathoz hozzárendeli az eszközöket, a külső feltételeket, a lehetőséget. Mindnyájunknak egyetlen dolgunk marad: élni és nem visszaélni a nekünk adatott hatalmas ajándékkal.
RÉ21 284
Napi zsoltárének | 779 | Tehozzád emelem szemeim
„Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat…” Zsid 10,32–39
32 De emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet álltatok ki. 33 Mert gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, és társaikká lettetek azoknak, akikkel ugyanez történt. 34 A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van. 35 Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. 36 Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret: 37 „Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. 38 Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.” 39 De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata
(35) „Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat…” (Zsid 10,32–39)
A kifejezések egyszerre idéznek nyílt harcot, amelyből nem szabad dezertálnunk, és rejtett, de küzdelmes lelki helyzetet, amelyben nem szabad folyást adnunk a csüggedésünknek. Ha elvetjük örömmel vállalt és nyíltan megvallott bizalmunkat (mennyei polgárjogunkat) – ha félrehajítjuk azt a reménységet, amelyet az isteni ígéret alapozott meg, és Krisztus tökéletes áldozata érvényesített –, súlyosabb helyzetbe kormányozzuk magunkat, mint puszta tétovaság esetén. Az utóbbi bénító és fájdalmas megrendültséget fejez ki, az előbbi azonban azzal a következménnyel jár, hogy elfordulunk az életet hozó hittől. Aztán az üdvösségügy helyett kudarcokba hajszoljuk magunkat. Lám, a türelmetlenség nagyobb veszélyeket rejt a hitre nézve, mint a szenvedések, a gyötrelmek és megaláztatások. Ám a Krisztusra várakozás szépségét éppen az a boldog bizonyosság mutatja meg, hogy ő eljön, és nem késik, ezért mi állhatatosan cselekedhetjük Isten akaratát. Hűséges kitartásunk teljesíti ki bizalmunkat (más fordításban: bátorságunkat): igen, bizalommal (bátran, teljes szabadsággal) mehetünk a kegyelem királyi székéhez, hogy kegyelmet nyerjünk (4,16), de egyúttal – és éppen ez indít Isten elé – mennyei segítséget is kapunk, amikor megnehezül a várakozásunk.
