Énekelj, mert az énekben szív dobog!

Bár kórusaival beutazta a világot, egy pompás külsőségek közt megrendezett díjátadás kedvéért nem tölti a kegyelmi időt repüléssel Szabó Dénes. Ha az általa létrehozott kórusok teljesítményét el akarják ismerni, jöjjenek Nyíregyházára... Őt megtalálják az irodájában kora reggeltől késő estig. Legfeljebb a próbákra és a koncertekre siet el innen.

Rendhagyó életutat járt be. Időnként tiltakozott a Gondviselés ellen, mást akart, mint amit végül is tennie kellett. Végül meghajolt a kirendelt sorsa előtt, így olyan keskeny kapukon is átmehetett, amelyek létezéséről másként nem is tudott volna. Az emberi mérce szerint kiemelkedő díjak mellett vagy éppen mögött azt igyekszik megfejteni: megtett-e minden tőle elvárhatót Isten országának építéséért? Gondolkodásmódját meghatározta neveltetése. Református lelkész édesapa – Szabó József – és tanítónő édesanya – Koppányi Irma – negyedik gyermekeként született 1947. március 6-án Makón. Öt testvér igyekezett beteljesíteni Isten és a szülők elvárását. Bátyja, József földrajztudós lett, nővéreinek azonban a lelkipásztori háttér nem kínált ajánlólevelet. A polgári értékrendet követve zenét is tanultak valamennyien. Dénes a közeli Szeged jó nevű intézményében, a Tömörkény István Gimnázium zenei tagozatán érettségizett 1965-ben, fuvola szakon. Nem akármilyen közösséget formált az osztályból az Úr, hárman lettek közülük Kossuth-díjasok.

Nem mehetünk el szó nélkül az 1956-os forradalom mellett. Bár a makói tanyavilágban és a városban nem voltak komoly harcok, azért a híreket mindenki szomjazta. A Szabó famíliának volt világvevő rádiója, Dénes a Szabad Európát igyekezett behangolni. Sokan kérdezgették tőle, mi újság a nagyvilágban. Lelkesen beszámolt a szomszédoknak. Mindenki meggyőződéssel vallotta, forradalomnak lehettek a tanúi.

Hiába a zenei tagozatos érettségi, bármi szívesebben lett volna, mint általános iskolai énektanár. A zene elvarázsolta a lelkét, közelebb vitte a Teremtőhöz – ezt az élményt szerette volna mással is megosztani. Ismét az Úr igazgatta további útját: bár Pestre készült, mégis Miskolcon folytatta felsőfokú tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola fuvola, szolfézs és általános iskolai ének szakán. Feleségével 1969-ben költöztek Nyíregyházára. Az akkori 4-es számú, később Kodály Zoltánról elnevezett általános iskolában állt végül mégis először a katedrára. Közben fuvolázott a Szabolcsi Szimfonikus Zenekarban és a Nyíregyházi Fúvósötösben. Képezte magát, Budapesten felsőfokú karvezetői oklevelet szerzett Párkai István irányítása alatt 1979-ben. A világ számos országában ismert és nagy tekintélynek örvendő Kodály-módszer szellemiségét követve szinte észrevétlenül született keze alatt és segítő kollégái közreműködésével a tisztán és gyönyörűen éneklő diákok együttese, a Cantemus Gyermekkar 1975-ben. A fiúkórus 1981-től, a gyermekkarból kinőtt lányok csoportja, a Pro Musica Leánykar 1986-tól nyerte a hazai és külföldi díjakat. A kóruscsalád újabb tagjaként a már szülővé vált gyermekekből alakult meg 1998-ban a Cantemus Vegyes Kar. Húzónév lett, örömmel hívták a szervezők fesztiválokra, hangversenyekre, koncertsorozatokra, kiemelt rendezvényekre Európában és az öreg kontinensen kívül is. Nevükhöz híven – jelentése: Énekeljünk! – beteljesítik a magas színvonal iránti elvárást. Kortárs magyar zeneszerzők műveit mutatják be hitelesen, egyúttal a régi zenéket értő előadóként lépnek pódiumra. Olyan minőséget hoztak be a hazai kóruséneklésbe, amelynek csodájára jár a világ. 2003-ban Nyíregyházi Cantemus Kórus néven intézménnyé szerveződött a kóruscsalád, amelynek azóta is Szabó Dénes az igazgató karnagya.

Sokan kíváncsiak a titokra, amely átível a generációkon, és magában hordozza azt az érzelmi, értelmi pluszt, amelyet a koncerteken a hallgatóság érzékel és értékel. Őket hallgatva bepillanthatunk a Teremtő elgondolásába, miért adja minden egyes teremtményének azt a csodálatos hangszert, a megformálható hangot, amely a bölcsőtől a sírig hűségesen elkíséri őt. A zene nyelvén a népek megértik egymást, nem kell tolmács az érzelmek kifejezéséhez. A nemzetközi versenyeken, fesztiválokon, találkozókon egyetemes az élmény. Az Isten és az ember kapcsolatának mélységei tárulnak fel egy-egy koncerten. A karnagy közvetít Isten és a hallgatóság közt: ha ez a kapcsolat létrejön, katartikus élményben lesz része mind a kórusnak, mind a nézőtéren ülőknek. Ezek azok a pillanatok, amelyek a lelkeket a mennyekbe emelik. Nem véletlen, hogy a gyermekkórusból életkoruk miatt kiszorulók továbbra is szeretnének ilyen lelki megtisztulásban részesülni, sorra alakulnak az újabb énekkarok. Ma már három generáció tagjai énekelnek Szabó Dénes vezényletével.

Kórusvezetői tapasztalatait is szívesen megosztja, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán 2001 és 2017 között oktatta a hallgatókat. Nemzetközi kórusversenyeken zsűrizik, rendszeresen tart bemutató kóruspróbákat, előadásokat, mesterkurzusokat. Zenei nevelési konferenciákra, szakmai tanácskozásokra hívják a világ számos országába.

– Engem nagyon szeret a Jóisten – enged bepillantást lelke legmélyébe. – Annyi feladatot adott, hogy a naptáram hónapokra előre betelt. Meg is óvott ezerszer. Ha belegondolok, hogy majdnem belefulladtam a Marosba, vagy az átkelés a befagyott Tisza jegén másképp is végződhetett volna, tudatosul bennem: rengeteg tennivalót bízott rám. Pedig én gyermekként egyszerűen egyéni paraszt akartam lenni! Romantikusnak éltem meg a parókia nagy kertjében a mindennapokat, láthattam a környező világ csodáit, növények, állatok, emberek örök körforgását, egymásra utaltságát. A gazdálkodás, az egyéni felelősség megélése felnőtté avatott már kicsi koromban. A család negyedik gyermekeként már viszonylagos szabadságot élveztem a szülői felügyelet szigorú kötelékén belül. A református hit olyan lelki tápláléknak minősült eszmélésem óta, amely körülölelt, keretet adott a mindennapoknak. Ezt Isten tartalommal töltötte be. Ezért a rendelt idő megbecsülése nem kötelezettségként nehezedett rám, hanem a természet és az ember harmóniáját testesítette meg. Ezt a harmóniát kerestem később is. Megtaláltam például a feleségemben. Nem nyelvészkedni akarok, de ő nem a feleségem, hanem az egész-ségem. Csudlai Ágnes szintén zenetanár. Ketten alkotunk olyan párost, amely nem puszta ragaszkodás, hanem maga a beteljesülés – vallja Szabó Dénes.

– Közismert, hogy a zene érzelmeket kelt. A mentális gyógyulás szinte elképzelhetetlen muzsika nélkül. Dúdol az anyuka a gyerekének, hogy megnyugtassa őt, zsoltárénekléssel dicsőíti a gyülekezet Istent, a szórakozást el sem tudjuk képzelni nélküle. Előfordul, hogy az intenzív osztályon az utolsó órájához közeledő beteg a 773. dicséretet énekli: „Tudom, az én Megváltóm él…” – mondja.

– Reformátusnak lenni küldetés – folytatja Szabó Dénes. – A hitbeli elkötelezettség nem lehet divat, korszellem. Ha az isteni gondviselést megtapasztaljuk, kialakul bennünk a Mindenható félelme, így olyan pontot rögzíthetünk az életünkben, amely egyetlen tudományág szerint sem létezik… Viszont ajándékba kapunk olyan boldogságot, amely abból fakad, hogy megélhetjük az egységet a Teremtővel, ezt pedig csupán emberi eszközökkel képtelenség lenne megalkotni magunknak.

Fél évszázad történéseit lejegyezni képtelenség. 1975. március 15-én ismerte meg az ország a legkeletibb megye frissen alakult énekkarát. Meghívták őket a Bartók Béla nevét viselő nemzetközi versenyre, amely a világon az egyik legjelentősebb megméretés. A hetvennyolc kórus közül a gyermekkarok kategóriájában a második helyen végeztek, a lehetséges száz pontból kilencvennyolcat értek el. Potyogtak a könnyek az örömtől. Olmützbe, Halléba, Varsóba invitálták őket, Magyarország pedig ezt a kórust delegálta. Kovács Sándor zenetörténész így fogalmazott: „Káprázatos produkciójuk bizonyítja, a Kodály-módszer világszínvonalú! Pontosabban, a világ élvonala még messze nem tart ott, ahol ezek a gyerekek!”

Az egyik külföldi hangverseny szünetében a kórustagok – vezénylés nélkül – maguk énekeltek. Hallotta ezt néhány japán szakember, gratuláltak, és már 1980-ban (!) videót készítettek róluk. Ígérték, még jelentkeznek. Pár év múlva a Cantemus Szöulba készült. Üzenet érkezett a japánoktól: jönnek megbeszélni a kórus látogatását. Néhány év alatt az akkor már Nyíregyházi Cantemus Gyermekkar neve több kontinensen is jól csengett. Küszöbön állt a szöuli utazás – s ha már a fél világot átrepülik, a Japán Rádió és Televízió zenei osztályának vezetője, a titokzatos vendég, megszervezte a tíznapos turnét a felkelő nap országába.

Vissza a magyar valóságba! Még a létező szocializmus éveit számláltuk, külföldre is alig lehetett utazni, nemhogy ennyi pénzt előteremteni! Az iskolaigazgató és a karnagy bankhoz fordult személyi kölcsönért. A tíz fellépés Japánban lelkes fogadtatásra talált, a helyiek visszavárták az énekkart. Nem protokollból mondták, komolyan is gondolták. Azóta a kórus bejárta a négy szigetet, Hokkaidót, Honsút, Sikokut és Kjúsút.

Nyíregyháza és Japán közt szinte légihidat hoztak létre, számos koncerten tapsoltak nekik az ázsiai országban. Két hónapot turnéztak az Amerikai Egyesült Államokban. Finnországban, Moszkvában, Hamburgban, Párizsban, Lisszabonban, New Yorkban, a Fülöp-szigeteken, Szingapúrban állva tapsolták a kórusokat. Elutaztak Ausztráliába is: a kenguruk földjén egyszerűen nem értették, miért nem kezelik idehaza nemzeti kincsként ezt a hatalmas értéket. Néhány éve a magyar kormány végül Nemzeti Együttessé nevezte ki a Cantemust. A japán kapcsolat azonban történelmet írt. Évente húsz-harminc pedagógus érkezett, személyesen nézték meg Szabó Dénes énekóráit, a próbákat, és hangversennyel ünnepelték meg a látogatást. Egymás után mutatkoztak be a lányok – a Pro Musica Leánykar –, majd a fiúk – a Banchieri Együttes –, akiket már Szabó Dénes fia, Soma, Liszt-díjas karnagy vezényelt. Valamennyi kórusuk ellátogathatott Japánba. Barátságok szövődtek, a roppant hagyománytisztelő keleti ország lakóinak leesett az álla, amikor az egyik uszodai fürdőzés során a tinédzserlányok bedobták az igazgatót a vízbe! Ott ez felért egy forradalommal.

Fél évszázad – ötven első díj. Az évek múlásával felnőtté váló gyermekek nem tudták elhagyni az éneklést, a szeretett kórust, meghatározó elemként épült be az életükbe. Szellemileg, lelkileg, gondolkodásukban jobb emberekké válhattak.

A Kodály Zoltán Zenei Általános Iskola falai múzeumi ritkaságnak számítanak. Öt évtized eseményei, hangversenyei, díjak, sok-sok öröm, fényes sikerek állítanak emléket a múló időnek. Michael Emery, a BBC Radio3 producere sorait idézzük: „Szívemet-lelkemet felmelegítette a Nyíregyházán töltött öt nap. Nagy hatást gyakoroltak rám a kórusok a csodálatos éneklésükkel. Mélyen megérintett ez a szellemiség. Az iskolában folyó munka nemcsak a megyeszékhelyt, de az egész országot Európa élvonalába emeli. Erre méltán lehet büszke a város.”

A kóruscsalád és karnagya, a Kossuth-díjas Szabó Dénes, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a nemzet művésze, Nyíregyháza díszpolgára az ötvenedik évfordulóra készül. Cantemus, azaz: „Énekelj, mert az énekben szív dobog!”