Egy éve ilyenkor még nem sejtettem, hogy eddigi, huszonéves életem legmegterhelőbb ünnepi időszaka elé nézek. Egy hirtelen jött megbetegedés nem csak fizikailag, de lelkileg is nagyon megterhelt. A folyamatos hasi fájdalmak, a rosszullétek és a későbbi gyógyulás napról napra megerősített abban, hogy Istennek terve volt a rám zúduló nehézségekkel: acélosabbá, edzettebbé tett. Ma már hitben megerősödve és egészségesen tekintek vissza életemnek erre a szakaszára.
Amióta az eszemet tudom, mindig is gyomorfájós voltam. Pár éve azonban odáig fajultak a dolgok, hogy bármit ettem, erős hasfájás követte. Az orvosok többnyire annyit mondtak: kerüljem a stresszt, és sorra írták fel a különböző savcsökkentő tablettákat. Egyfelől igazuk volt, hiszen valóban refluxos vagyok, másfelől azonban a gyógyszerek nem oldották meg a problémám, a hasam folyamatosan fájt. A helyzetemen csak rontott, hogy akkoriban egyetemre jártam és mellette dolgoztam is, ami nem igazán volt gyógyír, vagy legalább is nem jelentette a megfelelő kiutat a nyugodt életvitelhez.
Természetesen láttam az összefüggést a stressz és a hasi panaszok között, a bélrendszerem különösen érzékeny erre. Mégis, ettől a felismeréstől csak frusztráltabb lettem. Egy idő után rájöttem, hogy valami más is állhat a háttérben, nem lehet mindent a stresszre fogni, főleg úgy, hogy nyugodtabb időszakokban is jelentkeztek a tünetek. Ekkor még nem tudtam a gondjaimat teljes egészében letenni az Úr kezébe, elengedni olyan dolgokat, amelyek rajtam kívül állók.
Hiába tanácsolták, hogy vezessek naplót az étkezések utáni panaszokról: nem volt egy-egy konkrét étel, amit ne toleráltam volna – nagyjából már mindentől fájdalmat éreztem. Evés után, főleg délutánonként, amikor a szervezetem már fáradtabb volt, az emésztés is lelassult, és gyakran jelentkezett egy csavaró, szorító érzés a gyomromban. Nem volt egy kézzelfogható megoldásom, így megpróbáltam együtt létezni a fájdalmakkal, közben persze egyre tudatosabban élni. Érdekes volt megtapasztalni, hogy a szervezetem magától jelezte, mi az, amire nincs szüksége. Már nem kívántam a zsíros és fűszeres ételeket, inkább könnyebb fogásokra, salátákra vágytam.
Egy éve, 2024 karácsonya után jöttek a szokásos tünetek: hasfájás, hányinger – mintha az ünnepi, házias ételek nem tettek volna jót nekem. Szilveszterkor aztán olyan erős alhasi görcseim voltak, amilyenek addig soha. A fájdalom egyre fokozódott, később már kiegyenesedni sem tudtam tőle. Az ünnepi koccintás helyett az ügyeletre mentünk, ahol görcsoldókat kaptam. Belázasodtam, majd a fokozódó panaszok miatt kórházba kerültem vakbélgyulladás gyanújával. Bár kiderült, hogy ez téves feltételezés volt, antibiotikum-kezelést kaptam. Az orvosok nem találtak különösebb eltérést, így pár nap megfigyelés után hazaengedtek. A szervezetem azonban annyira kimerült a korábbi napok megpróbáltatásaitól, hogy ismét rosszul lettem.
Ezután jutottam el egy igazán jó gasztroenterológushoz. Az általa javasolt vizsgálatok kimutatták, hogy egy értékem hússzor magasabb a normálnál. Fogalmam sem volt, mi vár rám, féltem. Ebben az időszakban szembejött velem egy igéskártya a közösségi médiában: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok!” (Ézs 43,18)
Ekkor nagy békesség lett úrrá rajtam. Bár még nem tudtam, miért történik mindez, éreztem, hogy Isten nem elvenni akar, hanem valami újat adni. Még ha nem is szűnik meg teljesen a problémám, legalább a végére járhatok a háttérokoknak – gondoltam.
A lábadozásom napjaiban számos ponton tapasztaltam meg az Úr kegyelmét, jóságát és szeretetét. Emlékszem, amikor a vastagbéltükrözésem előtt álltam, az egyik ismerősöm hajnalban elküldte a Bízom benned, Uram, Jézus című éneket. A kórház felé menet ez a dallam járt a fejemben, és erőt adott az a tudat is, hogy sokan imádkoznak értem.
Az analízisekből megtudtam, hogy akut vastagbélgyulladásom van, ez okozta a heves fájdalmakat. Nehéz volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy ez a probléma akár vissza is térhet. A hasfájásom ráadásul nem szűnt meg azután sem, hogy az értékeim – a gyógyszeres kezelést követően – normalizálódtak. Szomorú voltam, de ott motoszkált bennem a gondolat: az Úr azt mondta, ő újat cselekszik, csak bíznom kell benne, és kitartani ebben a végelláthatatlannak tűnő folyamatban.
Közel egy hónap lábadozás után már láttam, mennyire egészségtudatosabb életre hívott Isten a betegség által. Az orvosom javaslatára elkezdtem egy speciális étrend követését. A stresszkezelésben sokat segített az Úrral való kapcsolatom, az ima és a hálaadás. Tudatosan figyeltem arra, hogy amit nem tudok befolyásolni, azt el kell engednem – helyette Istennek kell átadnom magam. Hiszen „nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” – olvashatjuk a Timótesushoz írt levélben. Ez az igevers vezérelt. A mozgást is fokozatosan beépítettem az életembe, ami jót tett mind a mentális, mind a fizikai egészségemnek.
Egy magánklinikán később IBS-t diagnosztizáltak nálam. Megjegyeztem az orvosom szavait, miszerint nem lesz olyan, hogy sosem fáj a hasam. Lelkileg ez kissé megviselt, mégis erőt adott, hogy sokkal tisztábban láttam a helyzetemet.
Rengeteget tanultam életemnek ebből a próbatételéből. Például azt, hogy milyen óriási áldás az, hogy az ember egészséges és nap mint nap el tudja végezni a munkáját. Hálás vagyok Istennek a nehézségekért, amelyeket előre elrendelt az életemben, mert ezeken keresztül valami újat cselekedett. Ez az év egy kiemelkedően jó év volt az életemben. Sokkal kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, boldogabb, mint az ezt megelőzőek. Nemrég, amikor ezen gondolkodtam, rögtön eszembe jutott a fent említett, Ézsaiás könyvéből vett igeszakasz: Isten megígérte, hogy valami újat cselekszik az életemben. Valóban megtette – nem úgy, ahogy én vártam, talán nehézségek által, mégis –, formálta a szívemet. Megtanultam, hogy minden nap, amit a földön töltünk, kegyelem, és minden áldás az életünkben Istentől származik. Ez olyan békét hozott a mindennapjaimba, hogy nyugodtan tekintek a jövőbe, mert bármit is hozzon az, tudom, hogy Isten, aki eddig megsegített, továbbra is velem lesz.
Az IBS (Irritábilis bélszindróma) egy gyakori funkcionális emésztőrendszeri betegség, amely hasi fájdalommal, puffadással, valamint a székletürítés megváltozásával (hasmenés, székrekedés vagy ezek váltakozása) jár, de nincs mögötte kimutatható szervi elváltozás. Okai nem teljesen tisztázottak, szerepet játszhat a bél–agy tengely zavara, stressz, bélflóraproblémák és ételintolerancia. Kezelése diétával, életmódváltással (stresszkezelés, rostbevitel) és olykor gyógyszerekkel történik, de fontos a konkrét kiváltó okok felderítése és kizárása (pl. cöliákia, Crohn-betegség) is.