Küldetésünk

Hírek

Ez is református - Ifjúság Szolgálatának éve videó borító fekvő 2025 július

Ez is református: az ifjúság szolgálatának éve (videó)

A református egyház idei tematikus éve a fiatalokra koncentrál. Az ifjúság szolgálatának évének legnagyobb közösségi eseménye a Csillagpont, de egész évben pályázatokkal, óravázlatokkal és tábori tematikával támogatják, segítik a gyülekezeteket, illetve az ifivezetőket. Két új műsor is indult a Magyarországi Református Egyház felületein: a fiatalok személyes bizonyságtételeiről szól a Felfelé című sorozat, míg a szülőknek, nevelőknek, ifivezetőknek a Rálátás című műsor ad iránymutatást kényes kérdésekben. Szeptemberben, az ifjúság szolgálatának vasárnapján a fiatalokon keresztül szólalhat majd meg Isten üzenete: országszerte nemcsak hívekként, hanem szolgálókként is bekapcsolódnak a gyülekezeti életbe.

Tovább a cikkhez
csillagpont

Csillagpont – mitől több egyszerű zenei fesztiválnál?

Pár hét, és itt az év egyik legnagyobb szabású református rendezvénye, a Csillagpont. Közép-Európa legtöbb fiatalt megmozgató keresztyén fesztiválja korszerű csomagolásban közvetíti az evangélium évezredes üzenetét egyházunk felnövekvő generációinak. A szervezés kulisszái mögé Nagy Ilona Henrietta főkoordinátor és Mező István Mózes, a Zsinati Hivatal vezetője engedett bepillantást, akiket a református identitás erősítéséről, a tinédzserek elérésének nehézségeiről és a fesztivállal kapcsolatos tévhitekről is kérdeztünk.

Tovább a cikkhez

További hírek

Az imádság nem kólaautomata – töredékek a Csillagpontról

Félő Jézus Krisztus, kompótok és Margit nénik, jelnyelvtanulás, piknikek és nagy beszélgetések – ez mind volt a Csillagpont csütörtöki napján Zánkán, ahol ezerféle program várta a résztvevőket az előadásoktól az interaktív foglalkozásokon át a koncertekig. A számos fesztiválos jellegű programra és a padokon folytatott beszélgetésekre szétszéledt fiatalok aztán az esti istentiszteletre újra egy helyre gyűltek össze.

„Nem vagy egyedül a szorongásban” – fellélegezhetünk

Hiteles üzenetekkel mutatta meg a Csillagpont fesztivál megnyitója az idei mottó – „Lélegezz fel!” – valódi jelentését. A református fiatalok egyik legnagyobb közösségi eseménye koncertekkel, igehirdetéssel és Steinbach József püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökének megnyitójával kezdődött a Balaton partján, Zánkán.

Rálátás: hogyan értsük meg a fiatalok lázadását?

„Nem jövök haza időben…” „Ne szólj bele, mit veszek fel…” „Engem ez nem érdekel…” Felhúzott szemöldök. Ajtócsapódás. Visszaszólás. Furcsa ruhák, ismeretlen zenék és a mindent elsöprő mondat: „Ez az én életem, hagyj békén!” Ismerősek ezek a reakciók? A Rálátás újabb részében belevetjük magunkat abba a világba, ahol a szabályok feszülnek, a tekintély meginog és a fiatalok azt keresik: ki vagyok én valójában?

Ez is református: vakmisszió (videó)

A Magyarországi Református Egyház Vakmissziója ezerötszáz látássérülttel áll kapcsolatban. Célja, hogy Isten Igéjét, szeretetét és vigasztalását tolmácsolja nekik. A látó embereknek is szerveznek szemléletformáló, érzékenyítő programokat, hogy jobban megismerhessék nem látó társaikat, az ő életüket. A vakmisszió munkatársai főként önkéntesek: ők mozdítják ki a rászorultakat az otthonukból, és találkozási lehetőségeket biztosítanak nekik nemcsak egymással, hanem Istennel is.

További tartalmak

Videók és galériák

Események