Az egyház jövője közös felelősségünk

huszar_pal_01.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

„Kálvintól ma is tanulhatunk – legfőképpen azt, hogy elkötelezettek legyünk hitünk és nemzetünk iránt” – ez a szolgálat iránt érzett elkötelezettség és hála kíséri Huszár Pál nyugalmazott egyetemi tanár életét. A Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokaként és a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökeként is a missziói parancsnak igyekezett eleget tenni, hogy tevékenységével Krisztusra mutasson. A protestáns örökség ápolásáért és tudományos tevékenységéért idén Károli Gáspár-díjjal tüntették ki, ennek alkalmából visszatekintettünk vele élete fontos eseményeire.

„Úgy érzem, egy olyan élet csúcspontján vagyok, amely alatt végig érezhettem a megtartó kegyelmet” – vallja Huszár Pál.

Hozzáteszi: „Lassan véget ér főgondnoki megbízatásom, és bár örömmel folytatnám ezt a fajta szolgálatot, életem 80. évében nem merek újabb hatot ígérni. Azonban az Úristen iránti végtelen hálával tekintek vissza az elmúlt tizenkét, ha az egyházmegyei gondokságot is nézzük, akkor tizennyolc esztendőre – ahogy valójában mind a nyolc évtizedre. Sámuel prófétával együtt mondom: »Mindeddig megsegített minket az Úr!«”

Alap, amelyre építeni lehet

Huszár Pál 1941-ben, Várpalotán született egy paraszti család ötödik gyermekeként. Másfél éves volt, amikor édesapját elveszítette, majd a háború alatt házuk is leégett – mégsem beszél keserűen ezekről az emlékekről. „Ha édesanyámnak nem lett volna szilárd, erős hite, nem tudom mi lett volna belőlünk. De ő mindvégig hitt, és ezt adta tovább nekünk is, ez lett az az alap, amire mi is építhettük az életünket” – fogalmaz a dunántúli főgondnok. Mint mondja, édesanyja úgy állt mellette és testvérei mellett, hogy azzal pótolni tudta valamennyire édesapjuk hiányát. Fejes Sándort, a település lelkipásztorát is lelki és szellemi atyjának tekinthette. „Tőle nagyon sokat kaptam hitemben, ismeretemben és magyarság tudatomban. Kisgyermekként fel sem fogtam igazán, mit jelent, hogy elvesztettük édesapánkat, de lelkipásztoromon keresztül valóban olyan lelki-szellemi értékeket kaptam az Úrtól, amelyeket tolvaj el nem orozhat, tűz meg nem égethet, rozsda meg nem emészthet, múló idő meg nem kevesbíthet” – hangsúlyozza Pali bácsi.

huszarpal.jpg

Fotó: Vargosz

Várpalotát csak az egyetemi évek idejére hagyta el, felsőfokú tanulmányait Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán folytatta, ahol történelmet, valamint német és orosz nyelvet tanult. „Belénk nevelték a tudós-tanár hozzáállást, azt, hogy ne csak tanítsunk, hanem műveljük is a tudományterületünket – fogalmaz. – Ez számomra a műfordítást és az írást jelentette, elsősorban történelmi területen. A történelem iránti szeretetem pedig már gyermekkoromban kialakult, Várpalota végvári múltja hamar magával ragadott.”

Lelkész vagy tanár

Első generációs értelmiségiként két lehetséges hivatás lebegett a szeme előtt: a lelkészi és a tanári. „Lelkészem biztatott, hogy a budapesti teológiát válasszam, de taszított, hogy akkoriban a teológushallgatókat másfél évre behívták katonának. Bár sokan mondták, hogy ez inkább összetartó erő volt, én inkább a tanári hivatás mellett döntöttem” – idézi fel, miért választotta a tanári hivatást egy igazán nehéz időszakban. Hozzáteszi: „A gimnáziumi osztályfőnököm magyar és német nyelvet tanított nekünk, nagyon büszke volt német identitására – ma azt mondanánk rá, kettős identitású európai polgár. Ettől az embertől annyi magyarságtudatot kaptam, ami egy életre elegendő. Az ő példája hozott erre a pályára, választásomat nem is bántam meg soha.”

huszar_pal_05.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

Pali bácsi az egyetem alatt az újraalapított Eötvös József Collegium tagja volt és bár az intézmény akkoriban leginkább a „megtűrt” kategóriába tartozott, az egyetemen többen tanítottak a korábbi kollégium tagjai közül, ezért zavartalanul működhetett. „Ők voltak a védőernyőink. Szívesen emlékszem vissza erre az időszakra, fontosnak tartom, milyen baráti társaságba kerül valaki egyetemistaként. Hálás vagyok, hogy az én társaságomban nem volt szégyen tanulni, hiszen mind azért mentünk oda” – idézi fel. A dunántúli főgondnok azt is elmondja, utolsó egyetemi évük végén azon kezdtek „versengeni”, ki lesz az évfolyam első doktora: „Júniusban államvizsgáztunk, én szeptemberben nyújtottam be a disszertációmat és májusban summa cum laude szigorlatoztam. Ma már talán nincs jelentősége, hogy azt a versenyt megnyertem, de akkor nagyon büszke voltam. És hálás azért, hogy a doktorrá avatásomon még ott lehetett édesanyám és már a leendő feleségem is.”

Büszke református hagyományaira

Az egyetemi évek után hazatért Várpalotára, huszonnyolc évig dolgozott szülővárosában gimnáziumi tanárként, 1992-től nyugdíjazásáig a Veszprémi Egyetem Német Nyelv és Irodalom Tanszékén tanított, az elmúlt években pedig a Pápai Református Teológiai Akadémián oktat. „Érdekes, hogy tanári pályafutásom során sokszor kerültem kapcsolatba olyan fiatalokkal, akik csonka családban nőttek fel és keresték bennem a pótapát. Igyekeztem ennek megfelelni, mert tudom, milyen érzés számukra a hiány” – fogalmaz Pali bácsi. Szülővárosa mellett gyülekezete is élete fontos része. Egyházközségüknek 1740 óta van anyakönyve, melyben megtalálta őseit. „Itt éltek ők is, szegény emberek voltak, ahogy akkoriban a legtöbben, de büszke vagyok rá, hogy folytathatom református hagyományainkat. Az Úr szép pályát adott nekem ebben a gyülekezeteben, én lehettem innen az első megyei, majd az első kerületi gondnok, az első zsinati elnök és most az első Károli-díjas” – teszi hozzá.

huszar_pal_06.jpg

A Károli-díj átadásán a várpalotai templomban, 2020. október 29-én

Fotó: Kalocsai Richárd

Tanári munkásságát többször is elismerték, megkapta például a Kiváló Tanár és az Apáczai Csere János-díjat is. Nyugdíjazása óta több kötetet fordított németről magyarra, illetve magyarról németre a Kálvin Kiadó számára. Írásaival is igyekszik segíteni a református egyház tevékenységét. Fordítói tevékenysége egyik legérdekesebb részének azt tartja, amikor magyar nyelvről német nyelvre ültetett át egyezményeket: ahhoz, hogy a 19. század elején a reformáció helvét és ágostai irányát követő hívők együtt úrvacsorázhassanak, megállapodásokra volt szükség. Ezeket a 19. századi magyar szövegeket fordította német nyelvre, majd archaizálta, hogy korhűek legyenek.

Kálvintól ma is tanulhatunk

Emellett saját könyvet írt Kálvin János életéről és reformátori munkásságáról. Mint mondja, Kálvin János szilárd alap a reformátusság számára. „Kálvintól ma is tanulhatunk – legfőképpen azt, hogy elkötelezettek legyünk hitünk és nemzetünk iránt” – hangsúlyozza az év végén leköszönő főgondnok, aki ezzel az elköteleződéssel mondott igent egyházi szolgálataira is,amelyekben valóban a szolgálatot látta. „A presbiteri elhívást is örömmel fogadtam, még akkor is, ha ezt a tevékenységet a Kádár-rendszerben nem nézték jó szemmel. 1987-ben például még feljelentettek, mert egy ökumenikus küldöttség tagjaként Németországba mentem. Igaz, addigra már lazult a rendszer, ezért ezt a feljelentést nem vették komolyan, de pár évvel korábban még komoly bajba kerülhettünk volna” – emlékezik vissza.

Engedjünk a missziói parancsnak!

huszarp.jpg

„Komoly megtiszteltetés volt számomra, hogy főgondnok és a Zsinat világi elnöke lehettem. Mindig is elhivatottnak éreztem magam a teljes Kárpát-medence magyarsága iránt – különösen is kárpátaljai testvéreink iránt, mert nekik nagy szükségünk van ránk – folytatja. – Az ottani találkozásokból látom, hogy a reformáció bizony nemzetmegtartó erő is.” Ez alapján Pali bácsi az egyház jövőjét is optimistán látja: mint mondja, a paritás elve nagyon fontos protestáns értékünk, jó lenne, ha minden egyháztag érezné felelősségét közössége iránt és aktívan részt venne az egyház életében. „Sokszor idézem Krisztus missziói parancsát – de az ahhoz kapcsolódó ígéretet is: „Veletek leszek minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20) Ezt nem szabad elfelejtenünk, mert ez

az ígéret arról szól, hogy egyház a világ végezetégig lesz. De az, hogy a mi egyházunk megmarad-e addig, az rajtunk is múlik. Krisztus Urunk velünk van, de közösségünk sorsa a mi felelősségünk is” – emlékeztet az egyházi vezető.

Pali bácsi azt vallja, tanárként, közéleti szereplőként, egyházi emberként és teológiai oktatóként is a missziói parancs adta szolgálata alapját. „Ez mindnyájunkra vonatkozik, tisztségünktől függetlenül. Ha Krisztus tanítványai vagyunk, kötelező úgy élnünk, nyilatkoznunk és gondolkoznunk, hogy az hozzá méltó legyen. Sokan nem ismerik ma a Bibliát, ők rólunk alkotnak képet a keresztyénségről, ezért jó lenne valóban a Biblia tanítása alapján élnünk” – teszi hozzá. Mint mondja, ha ezzel a törekvéssel sikerül énünk az életünket, akkor minden kornak meglesz a maga szépsége és áldása: „Nem tudnám megmondani, melyik időszakot szerettem a legjobban pályámon, valójában mind a negyven esztendőt.”

Ezeknek az éveknek az elismeréseként vehette át idén októberben, a reformáció emléknapjának hetében a Károli Gáspár-díjat. „Végtelen hálával fogadtam a hírt, hiszen mindenki örül, ha elismerik szolgálatát, számomra pedig Károli Gáspár reformátor különösen sokat jelent: az 1908-ban revideált Károli-fordítású Biblián nőttem fel, ezt használom ma is, szeretem különös nyelvi patináját és hangulatát.” Pali bácsi számára sokat jelentett az is, hogy a díjat Várpalotán, saját gyülekezetében vehette át, együtt örülhetett közösségével – az ünnepségen részt vett a polgármester és az alpolgármester is, akik egykor mindketten tanítványai voltak. „Kis település a mienk, ezért úgy érzem, a díj kicsit a gyülekezeté és a városé is” – mondja.

„Ez az elismerés arra emlékeztet, mennyi megköszönnivalóm van Istennek, hiszen egész életem és pályafutásom során érezhettem megtartó kegyelmét – zárja gondolatait. – Hálás vagyok ajándékaiért és hogy nagyon sok nehézségtől megkímélt, ezért továbbra is egyedül az Ő kegyelmében bízom.”