A maga módján mindenki jövőkutató

Életünk tervezésével célokat tűzünk ki magunk elé, és folyamatosan döntéseket hozunk jövőnk pozitív alakulása érdekében. Ennek formálásához az önbecsülés a legfontosabb kulcs – fejtette ki Rab Árpád jövőkutató. Miért fontos a jövőt kutatni? Mit veszíthetünk tervek és álmok nélkül? A futurológussal a Világ/nézet legutóbbi adásában Molnár Ambrus beszélgetett.

– A jövőkutatás főleg a jelenre és napjaink kihívásaira irányul. Alapjaiban határozza meg az életünket az, ahogyan a holnapról gondolkodunk. Kitűzzük a céljainkat, megfogalmazzuk vágyainkat és azt is, hogy mit szeretnénk elkerülni – mondta Rab Árpád. A kutató szerint a maga módján mindenki jövőkutató, hiszen például a gyermekünk jövőjének tervezésekor is ezt tesszük, vagy amikor arról gondolkodunk, hogy milyen hivatást válasszunk, hol éljünk. Az, hogy a tervezés mennyire tudatos és alapos, már az egyéntől függ.

Megfogalmazása szerint a jövőnk tervezéséhez szükségünk van álmokra. Ha nem fogalmazzuk meg a vágyainkat, azzal veszíthetünk az emberségünkből, mert a jövőtől való félelem passzívvá tehet bennünket.

A kutató azt is kiemelte, hogy a technológia megkerülhetetlen a jövő tervezésében. A kérdés az: mi az a valódi érték, amit át tudunk vinni? Erre és további, a jövőnket érintő kérdésekre keresett válaszokat Molnár Ambrus a szakértő Rab Árpád segítségével.

Világ/nézet minden vasárnap 19 órától a Magyarországi Református Egyház Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján, Spotify-on és a többi nagy podcastfelületen.