A gyülekezeti tervezésről, a mesterséges intelligenciáról és biológiai etikai kérdésekről értekeznek április 18-án a budapesti Ráday Házban, a VII. Budapesti Református Mérnöktalálkozón. Izgalmas kérdés, hogy miként jelenik meg a hit a mérnökök racionális világában, nem beszélve a mesterséges intelligencia körül felmerülő etikai és gyakorlati kérdések kavalkádjáról. Ezekről is kérdeztük Németh Balázs egyetemi oktatót és református lelkipásztort.
Milyen esemény a református mérnöktalálkozó, és miért tartanak ilyen eseményt?
A munkánk során alapvetően anyagokkal, információkkal, számítógéppel dolgozunk, és úgy tűnhet, hogy ennek nem sok lelki vonatkozása van, de a keresztyén emberben azért felmerülnek hitéletet érintő kérdések, miközben egy folyamattal, termékkel, jelenséggel foglalkozik. Nincs olyan fórum, ahol megbeszélhetnénk ezeket a kérdéseket, mert a munkahelyen ennek ritkán van helye, a gyülekezetben meg nem csak mérnökök vannak, így más szemszögből kerülnek elő ezek a témák. A mérnöktalálkozón viszont lehetőség nyílik ezeknek a megvitatására. Például arra a kérdésre keressük a választ, hogy a munkánkban hol és mennyire jelenik meg az „értelmesség”, vagyis az, hogy amit végzünk, kit gyarapít, gazdagít, de nem csak anyagi értelemben. Fontos az is, hogy mennyire inspirál minket, és mennyire gazdagítja a velünk dolgozókat a munkánk. Gondolok itt az evangelizációra is, mert azt mérnöki munkakörnyezetben ritkán lehet direkt módon végezni, inkább úgy ad Isten rá lehetőséget, hogy keresztyéni lelkülettel jelen vagyunk a munkahelyen, ami kihat másokra is. A mérnöktalálkozón úgy tekintünk a teremtett világra, mint amit Isten tervezett, és ez nem valamiféle erőltetett példa. Régről ismerünk olyan képeket, ahol Jézus Krisztust körzővel és vonalzóval ábrázolták. Ha pedig a világot tervezték, akkor mi is tervezett lények vagyunk, és mi magunk is tervezünk és alkotunk, azzal együtt is, hogy bűnben született, bukott emberek vagyunk, Krisztus kegyelméből mégis megváltottak. Érdekel minket, hogy mennyiben lenyomata a mi tervezésünk az isteni tervezésnek, és hogyan tudjuk végezni jól a hivatásunkat, hogy az építse Isten országát is.
Milyen konkrét témákra számítson az, aki ellátogat a találkozóra?
Három témára fókuszálunk. Elsőként a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre. Én is közvetlenül találkozom vele, hogy tervezési, gyártási folyamatokban milyen mélyen beépülnek a mesterséges intelligenciával támogatott eljárások. A másik témánk biológiai etikai jellegű lesz, hogy mennyiben tervezhető maga az élet. Ennek vannak olyan formái, amivel régóta együtt élünk, például a pacemaker és a cukorbetegséget kezelő szerek, eszközök, vagy az élet normál fenntartását segítő más eszközök. Hol vannak ennek a határai? Főleg, amikor látjuk, hogy már egyre ijesztőbb méreteket öltenek mondjuk a műméhhel kapcsolatos kutatások. A harmadik témánk pedig az egyházi, gyülekezeti tervezés. Isten lelke építi a gyülekezetet, de ez megjelenik a hétköznapi menetrendek tervezésében és a hosszabb távú tervekben is. Kiket szólítunk meg és hogyan? Milyen alkalmakat tartunk? Vagy ahol van intézmény, azt hogyan építjük be a gyülekezet életébe? Általánosabban pedig arról is beszélünk, mennyiben tervezett maga az élet, és ennek milyen teológiai és apologetikai jellegű nézőpontjai vannak.
Úgy tűnik, hogy mindenki egy kicsit a saját világa szerint képzeli el Istent. A mérnökök például mérnökként is tekintenek rá, és a tervezettséget keresik. A mérnökember hite racionális alapokra épül?
Nehéz erre egyértelműen válaszolni, mert a mérnökök is annyifélék, ahányan vannak. Ha csak az egyetemre gondolok, húszezer hallgató van, és ez igen vegyes közeg. Nehéz általánosan fogalmazni, de azzal kétségtelenül sokszor találkozom, hogy az a fajta rendszerszemlélet, ami valahol a mérnöki munka sajátossága, folyamatokban látni azt, amit végzünk, mihez kapcsolódik, és a mi munkánkhoz ki kapcsolódik majd később, az valahol a hitmegélésben is leképeződik. Benne van a gyakorlatiasságnak egy formája, hogy miért fontos az a hitkérdés, amivel foglalkozunk. Tartottunk éveken keresztül a mérnökmisszióban olyan alkalmakat, amelyek munkahelyi kérdésekről, problémákról szóltak, és sokszor felmerült a kérdés, amit a heidelbergi káté is megfogalmaz, hogy mi hasznod ebből?
Gondolom, nem nekem mi hasznom, hanem úgy általánosságban miért hasznos?
Mind a kettő benne van. Ez már nagyon egyénfüggő. Azért az benne van, hogy nekem ez miért hasznos, hogy elmenjek egy gyülekezeti alkalomra? Ez keresztyén szempontból kicsit botrányosnak hangzik, de bizony sokszor ez az első kérdés. Miért keljek én fel vasárnap korábban? Miért érdekes ez nekem? És a mérnöki világban, ahol minden folyamatnak kell, hogy legyen valami értelme, ez a kérdés még hangsúlyosabb. Ez a mérnöktalálkozó egyik missziói feladata, hogy átadja azt, hogy az egyénnek is jó elmenni egy hitéleti alkalomra, de másokat is gazdagítunk a jelenlétünkkel. Hogyan tudjuk gazdagítani a közösséget, a társadalmat? Ha mérnöki párhuzamot akarok hozni, akkor az, hogy egy autó légzsákjában ott legyen egy szenzor, rengeteg mérnöki munkaórát igényel, és rengeteg kézen megy keresztül a tervezéstől a gyártáson át a selejtezés után a hulladékkezelésig. Ebben a láncban mind apró szemek vagyunk, másfelől mégis fontos feladat hárul ránk, amit a magunk helyén kell végrehajtanunk. És ebben a munkában krisztusi módon kell viselkedni, fontos, hogyan tudjuk kezelni saját hibáinkat és mások hibáit. Ilyen módon kell megélni a keresztyén létünket ebben a hosszú folyamatban, ahol egyébként alig látjuk azt, hogy igazából mi a szerepünk.
Ha jól értem, akkor ez az alkalom nyitott mindenki felé, aki érdeklődik a témák iránt.
Teljes mértékben, de a témáknak van hitéleti orientáltsága, mert ez egy református mérnöktalálkozó. Próbáltuk úgy megfogalmazni a kérdéseket, hogy ne szabjuk túl szűkre őket, de ne is hagyjuk túl tágra. Mindig ez a legnehezebb. Én például mesterségesintelligencia-járművek alkalmazásával foglalkozom, irányításelmélettel, és egy csomó témaötletem lenne, ami engem érdekelne, de tudom, hogy másokat valószínűleg kevésbé.
Ha valaki besétálna az utcáról, számára is érthetők lennének az előadások?
Részben érthetők. Kifejezetten azt kértem az előadóktól, hogy legyen szakmai, de ugyanakkor közérthető is minden előadás, bárki tudjon kapcsolódni a vegyes hallgatóságból.
A mesterséges intelligencia az, amellyel ön alaposabban foglalkozik. Eszköz vagy veszély? Mi a határ? És hogyan lehet erről beszélni hitéleti közegben?
Ez egy nagyon tág téma, ezért is egy adott aspektus felől vizsgáljuk meg: a gyártási és tervezési folyamatok felől. Az MI nagyon nagy területet fed le, de mindig egy-egy alkalmazási formában jelenik meg, és mindig kérdés, hogy mennyire hasznos. És itt felvetődnek etikai kérdések is. Személyes tapasztalatot mondok: én most járműrendszerek mozgásszimulációira használom. Ezekre vannak jó szimulátoraink, de egyes speciális mozgásformákat jobban tudunk vizsgálni mesterséges intelligenciával. Viszont ez bizonyos értelemben egy fekete doboz, és sosem lehet kritika nélkül használni. Sokféle mérnöki képességet kiválóan kell tudni hozzá használni, például a kritikai gondolkodást, ami azonban lehet, hogy nem fejlődik ki, ha az ember kezdettől ezt a technológiát használja. Kezdő kutatómérnökként elég sokszor kellett keresztülrágni magamat kódolási hibákon, felfedezni, hogy mi miért működik, nem működik, hogy aztán én magam is tudjam jól használni, én tudjam tanítani az egyetemen. Pályakezdőként az ember lehet, hogy nem fedezi fel a mesterséges intelligencia hibáit.
Érdemes tehát megtanulni a folyamatokat és utána használni az MI-t a munka gyorsítására, nem pedig ezzel kezdeni.
Én ezt vallom. Nemrég tartottam egy előadást a Tatai Református Gimnáziumban, és ott is ugyanezt hangsúlyoztam a középiskolás diákoknak, hogy bizony először meg kell tanulni kézileg megoldani a feladatokat, kézzel leírni a szövegeket, nem pedig egyből generáltatni a mesterséges intelligenciával. A képességnek ki kell fejlődnie az emberben. Ez felelősségi kérdés is, hiszen a munkánkért felelősséggel tartozunk alapszinten valamilyen főnöknek. Magasabb szinten pedig a saját lelkiismeretünk és Isten előtt kell elszámolnunk, hogy tényleg jól megoldottuk-e a feladatot, vagy csak „ápol és eltakar” jelleggel megcsináltattuk a géppel. A gépi tanulásra épülő megoldások általában nem átláthatók, nem tudjuk, miért hibázik, és miért ad gyökeresen más eredményt, ha csak apró változtatást kérünk. Egy újabb etikai kérdést vet fel, hogy helyes-e használni, ha nem vagyunk benne biztosak, hogy az eredmény teljesen jó lesz. Vannak persze nagyon pontos, egy-egy célra kifejlesztett MI-alkalmazások, de ezek általában nagyon drágák. Viszont ezek meg két-három ember munkáját kiválthatják, ami újabb etikai kérdéseket vet fel. A legreálisabb veszély szerintem nem apokaliptikus, hanem nagyon is hétköznapi, hogy általános lesz a mesterséges intelligencia alkalmazása, és ha túlságosan támaszkodunk rá, akkor egyre inkább eltűnnek majd bizonyos képességek. Tapasztalatom az egyetemen, de akár kollégáknál is, hogy ha gép nélkül kell dolgozni, akkor sokkal rosszabbul teljesítenek, ha pedig szöveget kell írni vagy elmondani, akkor érződik, hogy nem az ő „hangja”, és magyartalan a végeredmény. Egy túlzottan MI-re hagyatkozó beosztott esetében pedig felmerülhet a kérdés, hogy igazából mennyire érti, amit csinál, és mennyire az övé a munka, amit elvégez, mert lehet, hogy akár én is meg tudnám csináltatni az MI-vel, és őt nem is kell alkalmaznom. Szóval szerintem az igazi veszély ez a fajta elkényelmesedés, hogy a mesterséges intelligenciával nem azt a rutinmunkát végeztetjük el, amit ezerszer megcsináltunk és fárasztó, ezért most csinálja meg helyettünk, hanem azt, ami lassú és mély gondolkodást, időt igényelne.
Teremteni csak Isten képes! Az ember legfeljebb átalakítja, formálja a teremtést a magában hordozott isteni szikra segítségével. Átadhat valaha az ember bármit a magában hordozott isteni szikrából a „teremtményének”, a mesterséges intelligenciának?
Jó kérdés, de én nem a teremtés oldaláról fognám meg, hanem hadd legyek most nagyon református, ezért a bűn és kegyelem oldaláról közelíteném meg a témát. Van a mesterséges intelligenciával kapcsolatban egy olyan szakkifejezés, hogy algoritmikus torzítás. Mivel a tanulási folyamatok adatokra épülnek, ezért ha eleve csak bizonyos típusú adatokat kap, akkor az behatárolja az eredményeket. Amit megtanult, abból tud építkezni. És itt jön be a bűn kérdése. Istentől elszakadt állapotunkban tökéletlenek vagyunk, még sokszor jó szándékaink mellett is rosszul sülnek el a dolgok, és elkerülhetetlen, hogy a világ ilyen folyása ne kerüljön be az adatokba, így a gépi tanulás megismétli a hibáinkat. A bűn nem vész el, csak átalakul. Én nem azt látom, hogy valamilyen isteni szikrát tudnánk átadni a mesterséges intelligenciának, hanem sokkal inkább az emberi nyomorúságunk kerül bele. Az a különös kegyelem, hogyha jót tudunk tenni, mert Krisztus és a Szentlélek munkálkodik. Az algoritmustól sem várhatunk tökéletességet, hibátlanságot. Nem várhatjuk azt, hogy valamiféle isteni leképeződés lesz benne, mint ahogy tulajdonképpen bennünk is igen töredékesen van meg, és kegyelemre szorulunk. Viszont az is fontos, hogy Krisztus emberként jött ebbe a világba, nem algoritmusként. Ahogy a klasszikus teológia fogalmazza meg, „forma dat esse rei”, a forma adja a dolgok lényegét, és Krisztus választott formája az ember. Nem pedig gép, algoritmus vagy éppen elvont elvek. Az embert jött megváltani, nem az algoritmust. Nem várhatunk jobbat a mesterséges intelligenciától, mint ami bennünk van, mert mi tanítjuk be. Ilyen módon az is hiú ábránd, hogy majd jobbá teszi a világot. Hisz nekünk sem sikerült. Eltelt Krisztus születése óta kétezer év, és összességében nem lett jobb a világ. Egy-egy ponton ajándékként megvalósulhatott valamilyen javulás, és ez már az üdvösségre mutat, de nem várhatjuk, hogy algoritmus megoldja azokat a problémákat, amelyeket mi nem tudtunk. Gyorsabban tud gondolkodni, jobbak a képességei, de attól még nem lesz jobb. Lehet, hogy rosszabb sem lesz, de most az, hogy mennyire vagyunk a víz alatt, már igazából mindegy, ha megfulladunk.
Sok kérdés merült fel, pedig épp csak kinyitottuk az egyik témát. Ezért is érdemes elmenni a református mérnöktalálkozóra, ahol aprólékosan kibontják ezeket a kérdéseket. Mire számíthat még, aki ellátogat az eseményre?
Reménység szerint találkozásokra, hiszen ez a legfontosabb cél. Azzal kezdtem, hogy kellenek társak, akikkel megbeszélhetem azokat a kérdéseimet, amik fölvetődnek bennem mérnökként. Most erre lesz lehetőség, és nemcsak a fórumbeszélgetéseken, hanem akár a kávészünetben is. Nekem mindig örömteli nehézség, amikor a kávészünetben olyan tartalmas beszélgetések kezdődnek el, hogy alig lehet visszaterelni az embereket a következő programra. Új ismeretségek is születnek, de azokkal is jó találkozni, akikkel más utakon vitt az élet. És még idén lesz folytatás. Most először úgy tervezünk, hogy nem csak egyszeri alkalmat szerveztünk. Aki jön a találkozásokra, egy folyamatra számíthat, nem marad félbe a diskurzus a témákról egy alkalom után.