Emberség a rutin mögött a gyógyításban

Az Egyházi Kórházak Egyesülése hét kórházzal és hét társult taggal egy olyan alternatív egészségügyi és szociális rendszert alkot, amely a csecsemőkortól az időskorig, beleértve a palliatív gondozást, szinte minden területet lefed. Velkey György, az Egyházi Kórházak Egyesülésének elnöke, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója kifejtette: jelenleg a szülészeti kapacitások kiépítésén dolgoznak a Bethesdában és az Irgalmas Kórházban. Hangsúlyozta, hogy a kapacitásuknál is fontosabb az az innovatív és holisztikus szemlélet, amelyet a döntéshozók is egyre inkább elismernek. Velkey György rámutatott a hatóságokkal és minisztériumokkal való párbeszéd fontosságára. Mint mondta, kiemelkedő nyitottságot és együttműködési készséget tapasztaltak az egyházi intézmények felé az Országos Kórházi Főigazgatóság részéről.

Az oktatási feladatok kapcsán kiemelte a Károli Gáspár Református Egyetem és a Bethesda együttműködésében működő ápolóképzést. A képzésben már mintegy hatszáz hallgató tanul, a harmadik végzős évfolyam szakemberei pedig komoly felkészítést kaptak arra nézve, hogy emberséges és empátián alapuló szellemiségben erősítsék az ellátást. Az Uzsoki Utcai Kórház és a törökbálinti Református Pulmonológiai Centrum bevonásával bővülő programban hamarosan mesterképzések is indulnak.

Juhász Zsófia huszonhárom éve vezetője a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthonának és Iskolájának mint gyógypedagógus, szociálpolitikus. Bizakodó azzal kapcsolatban, hogy a jövőben több állami normatív támogatást juthat azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek a gondozására, akiket az állami egészségügyi és szociális ellátórendszer mindmáig nem tudott megfelelően ellátni. A súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermekek és felnőttek ellátásával kapcsolatban kérdésünkre azt mondta, hogy míg az iskolai szegmensben jelenleg nincs várólista, a felnőttellátásban a létszámuk betelt. Tájékoztatása szerint még egy utolsó csoport tud átlépni az iskolából a felnőttellátásba, ezt követően azonban újabb kapacitásbővítés nélkül nem tudnak több felnőttet fogadni.

Juhász Zsófia elmondta, hogy az intézmény az utóbbi években folyamatosan bővült: 2021-ben egy új, 1500 négyzetméteres épülettel gyarapodtak. Ez lehetővé tette a profilok különválasztását, így külön működik a gyógypedagógiai és konduktív pedagógiai oktatást nyújtó iskola, a szociális ellátás, valamint a járóbeteg-szakellátás.

Az ellátórendszer problémáira kitérve rámutatott, hogy a jelenlegi állami normatívafinanszírozás nem differenciál. Példaként hozta fel, hogy egy önálló életvitelre képes, Down-szindrómás fiatal után ugyanakkora összeget kap a fenntartó, mint egy folyamatos ápolást, etetést, pelenkázást és állandó egészségügyi felügyeletet igénylő, súlyosan halmozottan fogyatékos ember után.

A probléma orvoslására komoly lobbitevékenység kezdődött, és a differenciált normatíva lehetősége már bekerült a költségvetési tervezetbe is. Bízik abban, hogy ez a változás átalakítja az ellátórendszert, és más intézmények is nyitottabbá válnak a súlyosabb állapotú gondozottak fogadására. Hozzátette: a szülők részéről folyamatos bizalmat tapasztalnak, hiszen az intézmény akkor is vállalta a gyermekek ellátását, amikor az ráfizetéses volt.

Az intézmény létrejöttének történetét felidézve Juhász Zsófia elmondta, hogy a kezdeményezés a rendszerváltás utáni időszakban a szülőktől kezdődött, akik közvetlenül a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkészi hivatalánál kérték az egyház segítségét. A rendszerváltás előtt ugyanis a szülők egyetlen alternatívája a gyermekek zárt egészségügyi gyermekotthonokban való elhelyezése volt. Azok a szülők, akik otthon kívánták nevelni a gyermeküket, semmilyen nappali ellátást, oktatást vagy támogatást nem kaptak.

Kiemelte, hogy a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség abban az időben rendkívül innovatív és bátor döntést hozott, amikor vállalta a gyermekek ellátását, annak ellenére, hogy a jövőbeli működés és finanszírozás feltételei még évtizedekig tisztázatlanok voltak a szociális rendszerben.

Juhász Zsófia hangsúlyozta, hogy kiemelt céljuk a fogyatékos gyermeket nevelő édesanyák támogatása. Fontosnak tartja, hogy az érintett nők ne csak gondozói szerepben éljenek, hanem lehetőségük legyen a munkavállalásra, a családi élet kiteljesítésére és további gyermekek vállalására is. Úgy vélte, a szülők helyzete jelenleg még nagymértékben területfüggő. Ahol elérhetők a komplex, nappali ellátást nyújtó szolgáltatások – mint Debrecen környékén az ő intézményükben, ahol egy helyen kapják meg a teljes fejlesztést és rehabilitációt –, ott a szociális támogatásoknak köszönhetően a szülők akár részmunkaidős vagy atipikus munkát is vállalhatnak.

Lakatos Enikő, a Törökbálinton működő Református Pulmonológiai Centrum kórházlelkésze szerint az egyházi kórházakban az emberség jelenléte priorizálás kérdése. Kiemelte, hogy az egyházi intézményekben nem csupán a testet gyógyítják, hanem az embert a maga testi, lelki és spirituális szenvedési faktoraival együtt próbálják támogatni. Elfogadást élhet meg a beteg a fájdalmait illetően, miközben orvosilag és lelkileg is a fájdalommentességre törekednek. Rámutatott, hogy a XXI. századi gyógyítás egyik legfontosabb üzenete a fájdalommentes élet biztosítása – akár a legutolsó napokban is.

A szakember rámutatott a dolgozók folyamatos edukációjának és érzékenyítésének fontosságára. Ez nem azért szükséges, mert a gyógyítók ne tudnák, hogy a test és a lélek együtt gyógyul, hanem mert a saját területükön végzett sűrű, akut feladatok (a „tűzoltás”) mellett hajlamosak a saját kompetenciáikon túlmutató szempontokat háttérbe szorítani. Az edukáció és a figyelem fókuszban tartása abban segít, hogy a munkatársak felülről, a maga teljességében tudjanak ránézni a folyamatra.

Ebben a környezetben a lelkészi jelenlét – az áhítatoktól kezdve a csinnadratta nélküli, alázatos szolgálatig – folyamatosan azt jelzi a gyógyítóknak, hogy a teljes emberre figyelnek. Ez a szemlélet nyitja meg az ajtót arra, hogy a betegek lelki aspektusai is megfelelő támogatást és megerősítést kapjanak.

Lakatos Enikő felhívta a figyelmet arra, hogy a gyógyító is ember. Semmivel sem kevesebb az értéke egy orvosnak vagy segítő kollégának, ha vállalja sérülékenységét, leterheltségét vagy saját sebeit, amelyek átmenetileg megnehezítik a teljes odaszánást. Amikor a gyógyító lelkileg túlterhelt, a segítségre hivatott kollégáknak kell mellélépniük: „Támasszuk meg a támasztót!” A jelenlét, a meghallgatás vagy a tevőleges segítség mind azt szolgálja, hogy mindenki a helyén, a saját elhívásának megfelelően tudjon jelen lenni.

A betegség a pszichét, a szellemet és a szociális kapcsolatokat egyaránt megterheli. A sikeres gyógyításhoz és társadalmi visszailleszkedéshez a műtéteken és gyógyszereken túl elengedhetetlen a komplex gondoskodás. Ebben az orvosokon és ápolókon kívül lelkészek, pszichológusok, terapeuták, mentálhigiénés szakemberek és szociális munkások összehangolt csapata segíti a betegeket az egyházi intézményekben.